Ünnepléssel, zászlókkal, koszorúkkal, könnyes szemekkel, vastapssal indult útjára a személyszállítás július elején öt, az előző kormány által bezárt mellékvonalon. A felemelő kép kontrasztjaként ott függött a várótermekben a menetrend.
Így:

Augusztus 29-ig, ez van érvényben.

Augusztus 30-tól, tekintettel az iskolakezdésre, így közlekedik a vonat:
Székesfehérvárról indul: 5.50-kor és 16.20-kor, Komáromba érkezik: 7.25-kor és 17.55-kor
Komáromból indul: 14.25-kor és 18.01-kor, Székesfehérvárra érkezik: 16.00-kor és 19.36-kor.

Nem kell hozzá közösségi közlekedésszervező mérnöki diploma, hogy belássuk, ezek az alibi menetrendek teljességgel alkalmatlanok a vasút rendeltetésszerű használatára. Még a regisztrációs jeggyel utazóknak is. Tudták ezt azok is, akik megalkották, mert a vonalakon a vonatpótló buszok is megmaradtak. Most dupla költséggel, dupla szolgáltatást kapnak az érintettek. Más oldalról nézvést további veszteséget termel a MÁV is, a Volán is. Ennél már az is jobb lett volna, ha visszaáll a megszüntetésükkor életben lévő menetrend.

Az nem vitás, hogy a kötött pályás közlekedés, magyarán a vasút, olcsóbb és környezetkímélőbb, mint a közút, a gépjármű. Nem véletlen, hogy története legnagyobb szabású beruházására készül a Deutsche Bahn (DB) német állami vasúttársaság; 2014-ig összesen 41 milliárd eurót fordítanak a hálózat fejlesztésére és új vonatszerelvények beszerzésére. Jó harminc éve nálunk is volt olyan elképzelés, hogy a nagy határátkelőhelyekre érkező kamionokat vasútra rakják, és úgy utaznak át az országon. A közúti lobbi ügyesen megfúrta már akkor is.

A most újraindított mellékvonalak jövőjéről tartott fórumon államtitkári szájból hangzott el: a vasútfejlesztés a jövő, valamint a vasút legyen versenyképes a közúttal. A konkrétumokból néhány. Az említett vonalak bekapcsolása az elővárosi közlekedésbe, intermodális rendszer kialakítása. Ez lecsupaszítva azt jelenti, például ugyanazzal a bérlettel lehet felszállni adott vonalon a vonatra és a buszra. Olyan pályaudvarokat alakítanak ki, ahova vonat és busz is érkezik. Utóbbi komoly kihívás. A vasúthálózat kiépítésekor ugyanis az állomások, földesúri ráhatásra, a Monarchia többi részétől eltérően, a települések szélére kerültek. Sok helyütt kilométerekre van a központ a vasútállomástól.

Ezzel együtt sem a jövőképpel van a baj, hanem a jelennel. A kulcsszó pedig a menetrend. A menetrend kialakításának megvan a jól átgondolt, ésszerű metódusa. Léteznek olyan regionális szakmai szervezetek, amelyek az adott térségben a vasúti és a buszközlekedés összehangolásáért felelősek. Röviden ez úgy történik, létezik ugye egy menetrendet, erről meghallgatják a települések polgármestereinek véleményét, lakossági fórumokat tartanak, van forgalomszámlálás, egyeztetés. Ezt követően a szakemberek összehangolják a régióra szóló vasúti és közúti menetrendet. Az állam ennek alapján rendeli meg a szolgáltatást a MÁV-tól, a Volán társaságoktól, és fizet érte, mint a katonatiszt.

Ez az elv. A gyakorlat szánalmas.  A menetrend egyeztetőfórumok jószerével csak azért vannak, hogy kipipálhassák őket. Falra hányt borsó a polgármesterek, a zemberek véleménye. Szó sincs a vonat és a buszközlekedés összehangolásáról. Évtizedekkel ezelőtt készült menetrendek élnek, amiket már rég túlhaladott az idő. A forgalomszámlálást is lehet érdekek mentén szervezni. Mindeközben a MÁV és a Volán társaságok menedzsmentje a kisujját sem mozgatja a gazdaságosabb működtetésért. Minek is, úgyis évente megkapják az állam milliárdos mentőövét. (Elrettentő példa: 80 személyes buszok közlekednek olyan napszakban, olyan útvonalon, ahol évtizedek óta nincs még 20 utas sem. Fele egyébként is térítésmentesen utazik valamilyen jogcím alapján.)
Egyelőre sok örömüket nem lelik a zemberek az újra indított mellékvonalakban.
 

Az Alföld kellős közepén, betyárkollégám Ződ Marci portyázó területén tegnap halálos baleset történt. [Nem azonos a Zöld Marci nick alatt működő politikai nyalóbloggerrel -a szerk. kieg] Csukás István szülővárosa mellékén, a kun Kisújszálláson elkerülő út épül -legalábbis az útalap, immár fél éve. Az útalapba egy ill bocsjav.  féllegális, "homokbányából" a célra alkalmatlan sárgaagyagot négytengelyes billencs teherautócsorda néhány nyergessel tarkítva hordja Tiszagyendáról. A bánya persze papíron legális -olyan magas körökből szóltak le az illetékes bányakapitánynak, hogy az majdnem azt tudta mondani a nála a "bánya" megnyitása ellen eljáró államtitkár/OGY-képviselőnek, amit Kurt Vonnegut Börleszk című regényében a Tizenhármasok Klubja kidobóembere mond az Egyesült Álamok utolsó elnökének. Majdnem -ha olvasta volna ezt az alapművet. De mivel nem olvasta, ezért inkább valami más jódolgára küldte el a szintén ahhoz a politikai párthoz tartozó államtitkár/OGY-képviselőt, aminek magasabb köreihez tartoznak  illegális & alkalmatlan "bánya" lepapírozásában érdekeltek.

A cél nem csupán szentesíti, de nemesíti is az eszközt. Márpedig Kisújszállás főutcáját mentesíteni a Halálút* arra eső szakaszától nemes cél. És szép is. A gond az odavezető utakkal van, már eddig is a Halálút egyik legjárhatatlanabb szakasza volt a Fegyvernek-Kenderes közötti. A Fegyvernek-Tiszagyenda közötti út személygépkocsival ma már jóformán járhatatlan. A hatalmas kátyukat a sárgaföldet fuvarozó cégek megtöltötték kőzuzalékkal és beszórták sárgafölddel. 20-30km/h-s sebességgel közlekednek az utat alaposan ismerő arrajárók. Idegen jobb, ha nem is próbálkozik.

A baleset Fegyvernek 5 km hosszú főutcáján történt. A lakosság inkább jogtalanul, mint joggal zúgolódik a billencs csorda járása ellen, holott a sofőrök lassan és óvatosan közlekednek. A kerékpárosok viszont merészen és hármasával, egymás mellett. Illetve beszélgetnek az út szélén, kartlóbálva várakoznak autójukban a Halálkanyarban a kínaibót előtt. Annak ellenére, hogy a falu közönsége föl van háborodva az utat lezúzók miatt, közlekedési szokásain mitse változtat. Sőt, a beszélgetési, trécselési és kvaterkázási szokásait is még ugyanúgy gyakorolja, ahogyan azt megszokta a múlt század 50-es éveiben, amikor naponta annyi autó zúgott el, fele sebességgel, mint ma egy perc alatt. 

Egy bácsi, a helyi (és alfeődi) szokásoktól eltérően az úton  balra átkanyarodás előtt jobbra lehúzódott és leszállt a nyeregből, de oly szerencsétlen mozdulattal, hogy a biciklije kereke egy gödörbe huppant s ő maga aláesett az őt kikerülő billencs teherautónak. A sofőr semmit nem tehetett. Ártatlan az ügyben az áldozat, a gépkocsivezető. Nem tehet semmit az önkormányzat, bár a "pógármestert" hónapok óta ostromolják az ügyben. Van engedély napi 35 billencs áthaladására (van is óra, amiben 35 billencs halad át...) . A gödörnek, amiben meghuppant a bácsi biciklije persze "van gazdája" , méghozzá az az inkább eszme és fogalom, ami tűrésre kötelezi polgárait és önkormányzatait pl. az ilyen csordaáthajtási ügyekben is. A gödör kijavítására pedig nincsen pénz. Hiszen  van még gödör, hány, még veszélyesebbek is.

Sokan elgondolkodtak már, 11-12 km elkerülő út építéséért van-e értelme tönkre (de használhatatlanul tönkre ) tenni 20 kilométert és alig járhatóvá nyomorítani még vagy 10-et és a már így is csak rutinnal meglovagolható nyomvályúkat mélyítetni. Bizonyos személyautó tipusok ugyanis a teherautók és kamionok nyomvályúi között kavillóznak, különösen félénk és rutintatalan autóvezetők kormányozásával akár veszélyesen is (rutinos a felezővonalra áll az egyik kerékkel s így centizvén a szembejövöket, nem kavillózik életveszélyesen...).

Ma leautózván az Alfeődre végighajtottam Fegyvernek főutcáján, az élet megy tovább, a dömperek járnak, a gyalogosok kvaterkáznak, a biciklisek merészen kavillóznak vagy beszélgetnek az ismerősökkel, a billencsek sofőrjei a boltoknál, meg ahol eszükbe jut, kollégáikat veszélyeztetve állnak ki, másznak le békésen (szintén a kolléga elé) a fülkéből, mert nincsen idő vagy türelem várni vagy tolerálni vagy akár meggondolni is a tettet vagy cselekedetet, mindenki megy, mint a birka, marha, ökör, tyúk, malac, az orra (bocsánat, de:) farka után, nagyjából ugyanúgy és főleg ész nélkül, mint a tegnapi halálos baleset előtt.

A bácsi halott, a vétlenül gázoló sofőr még félig sokkban, az utak gödrei mélyülnek, a repedések repednek tovább, a nyilvánvalóan csak néhány évig stabil sárgaföld-agyag útalap meg kunkorodik, lassan már készen, Kisújszállás körül.

És van valahol egy kötelezően kihelyezendő tábla:

Európa itt épül.

Az, hát!

*A halálos balesetek statisztikáját a 4-es sz. főútvonal 2008-ban 186 balesettel vezette, a második helyezett 6-os főút kevesebb, mint fele áldozatot követelt. A szerk kieg.

a civilizáció "áldásai" nélkül. Ez a történet 2006 szeptemberéből való. Visszatekintő adalék a város kontra vidék eszmecseréhez.

Egy kicsit csípős volt a péntek reggel a Bakonyalján. Ácsteszérre igyekeztünk. Előző este felhívott a polgármester, hogy echós szekéren különös fiatalok érkeztek a faluba. Jó riport készülhet belőle. Pénteken reggel fél kilencig a sportpályán táboroznak, aztán tovább mennek Pannonhalmára.

Úgy indultunk, hogy nyolcra odaérjünk. Néhány perc csak az út normális esetben. De ez nem az volt. Autónk a falu határában úgy döntött, ne tovább! Mi mehetünk, de ő marad. Állítólag válsághelyzetek kezelésében jó vagyok, s ez most az volt a javából. Elindultam haza, hogy telefonálok a polgármesternek küldjön értünk autót. (Térerő híján, a mobiltelefonnal nem érdemes próbálkozni.) Már éppen indultam, amikor feltűnt egy autó. Megállt, s megkérdeztem, átvisz-e bennünket. Furmányos kérdés volt, mert nem mondhatta, hogy nem arra megy, ugyanis az az út csak Ácsteszérre vezet. A benzinkútnál kiszálltunk, végig loholtuk a falut. Próbáltam ugyan lestoppolni az arra járó autókat, de senki sem állt meg. Másfél kilométer, mi az nekünk, akik folyton futóversenyekről tudósítunk! Akkor még nem tudtam, hogy ez a sors teremtette felkészülés volt a témához.

A sportpálya szélén, a tartalékosok padjánál két ló legelészett. Kicsit távolabb egy szem echós szekér ácsorgott. Előtte fiatal pár ücsörgött valami ponyvafélén és fázósan reggelizett. Hogy lesz ebből nagy riport? – futott át az agyamon.

Sergio Casini és Sarah Preetie Dűrr érdeme, hogy mégis lett. Ha nem is szenzáció, de tanulságos találkozás. Sergio és Sarah különös fiatal pár, akik echós szekérrel járják Európa útjait, s most Magyarországgal ismerkedvén jutottak el Ácsteszérre.

Történetük két éve kezdődött Svájcban, amikor Sergio Casini eladta az autóját, lovakat, echós szekeret vett helyette, és Sarah-val közösen útra kelt. Azóta bejárták nemcsak Svájcot, hanem Franciaországot, Olaszországot, s most a magyar utak vándorai. Sajátos életfilozófiájuk, hogy lehet élni a civilizáció „áldásai” nélkül is. Szabadon, minden kötöttségtől mentesen. Talán nem olyan kényelmesen, de a természethez közelebb.  Sőt, nyugodtabb az életük, nemcsak felületesen, hanem igazán megismerik a világot, a különböző embereket.

A csodálkozó krónikás feltette, az ilyenkor szokásos buta kérdéseket, miből élnek, télen mi van, a szüleik hogyan élik meg ezt a világból kivonulós döntést.

Látszott, sokszor elmondták már, de még inkább az, tényleg jól érzik magukat az önként vállalt nomád életben. Akad, ahol szívesen vendégül látják őket, mint tették Ácsteszéren is, ahol került abrak a lovaknak, a sportpályán letáborozhattak, s már megérkezésükkor borral, étellel, jó szóval fogadták őket. Másutt, afféle cserekereskedelemben, megdolgoznak az élelemért, a szükséges pénzért. Sergio Casini meggyőződéssel állította, a szülők boldogok, hogy gyermekeiket boldognak tudják.

Télen, persze hideg van – mondta nevetve Sarah, s ezzel le is zárta ezt a témát. Szép fekete szeme csillogott, a mosoly állandóan ott volt az arcán. Jegyzetfüzetembe felírta a svájci címet, hova is küldjem az újságot a róluk szóló cikkel. Aztán kért egy papírt, mert levelet akar írni a barátainak. Az egész füzetet neki adtam. Csekély ellenérték azért az élményért, hogy megismerhettem őket. Reggeli után Győr felé vették az útjukat.

Epilógus: az autónk pöccre indult, ahogy hazaértünk.

A New York Times tudomány rovatában láttam meg valamelyik nap ezt a beszélgetést, de akkor onnan nem tudtam letölteni. Most végre megtaláltam a Nagy Megosztón.

Erre mondják, hogy nem semmi.

Kép film nélkül -csak szöveg-

Képtelen vagyok csak lefényképezni tavalyelőtt is már elavultnak számító kézikészülékemmel ezt az égi jelenetet: Cikázó fecskék űzik a kányát.

Nagymamám egyik legdurvább káromkodása volt a kánya csípje meg! Kányát viszont nem tudott mutatni. Gyerekkoromban, ha ölyvet akartunk látni, hat kilométert kellett gyalogolnunk a pusztában a tölgyes erdősziget felé. Kányáról viszont csak hallottunk.

Ma viszont már mindenhetes rém-esemény baromfiudvarokon nyaranta az, hogy a kánya egy-egy csibét vagy kiskacsát ragad el.

A fecske hasznos madár, ezt tudjuk. Így azonban, hogy látom akár 4-5 fecske is megkergethet s el egy kányát, még egy hasznát fölismertem...

Évről évre egyre kevesebb fecskét látni. Holott táplálékukból , legyekből-rovarokból-szúnyogokból egyre bővebben van, csak a szélsőséges időjárás, a minden átmenet nélkül, a szeptembervégi nyár kánikulája előtt most már sajnos rendszeresen beköszönő novembereleji hideg harmadolja az állományt. Valahonnan egy -gondolom bezzegóperenciás import- téveszme kering, miszerint az állatenyésztés visszaszorulása miatt fogynak a fecskék. Aki végigautzik az alföldön, ma már annyi rovartetemet gyűjt az autója elülső részére, amennyit a regénybeli Sal Paradise, de ő is csak a mexikói kiránduláson. (És a hajnali mocsárköd íze-bűze is hasonló lehet.)  A júliusi nagy kányakergetésben öt éve még fescskefelhő húzott át az égen, ma már féltucat fecske száll szembe, mögé, alá, fölé s keresztül , a szintén cikázásra hajlamos , szintén villás farkú kánya alig képes kikerülni a kis bátrakat, végül aztán egyenes irányt vesz és elhúz... Persze az is lehet, hogy mire egy-az-egy ellen folyik majd a küzdelem, a kányának nem lesz miért a falu fölé repülnie, hiszen egy előnevelt csirke ma már több, mint 200 Ft. Így nem csak a kertekben zöldel a burgyin, de átterjed a néptelenedő baromfiudvarokra is.

Ezért is lehetett hát annyira kedves madár itt a Kárpát-medencében a fecske, hisz a légteret is védte!

Nem én találtam ki ezt a kissé fellengzősen hangzó címet. Ez az új típusú (már hatodik éve bevezetett) irodalom érettségi egyik témaköre.
A tétel kijelölése során elég nagy szabadságot kapok, sokféle témából választhatnék: irodalom a filmvásznon, krimi, sci-fi, bármilyen bestseller, dalszöveg, mítosz, mese stb. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha az érettségi modernizálása mellett a tananyagtartalmat, tanterveket is megújították volna, de sajnos nem ez történt. Minden maradt a régiben: a 9. évfolyamosok olvashatják (a teljesség igénye nélkül) az Odüsszeiát (vagy annak néhány részletét), az Antigonét, Vergiliust, Ovidiust, Catullust, bekukkanhatnak Dante Poklába, Shakespeare és Moliére világába, ezután persze várja őket a régi magyar irodalom. A 10. évfolyam is igazi bölcsészképzésben részesül: a felvilágosodástól a romantika korának végéig mindenen végigrághatnák magukat. A többi évfolyamot már nem is sorolom. Mindeközben muszáj műközpontú elemzésre tanítanunk őket, hiszen az írásbeli érettségin ismeretlen írók, költők műveit kellene értelmezniük, s ez másképp nem lehetséges. Ezek után mikor is kellene foglakoznunk részletesen a címben említett határterületekkel (esetleg a témakörökben szintén szereplő regionális kultúrával, nem beszélve a kortárs irodalomról, amelyre néhány óránál több ilyen körülmények között nem is juthat, az is csak a 12. évfolyam végén)?!
Az érettségit adó középiskolák tömegessé válásával olyan gyerekeket kell 4 év tananyagán, majd az érettségin átlökdösni, akik – többségükben - amikor bekerülnek nem rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyekre a fenti készségeket, képességeket, konkrét tudásanyagot rá lehetne építeni. (A legújabb felmérések szerint a 15 évesek 23%-a gyakorlatilag nem tud olvasni.)
Az új érettségit sokan túl könnyűnek tartják, ez részben igaz is, mert elégségesre, bármely szocializált, „iskolakompatibilis” tanuló teljesítheti. De mivel az érettségi ily módon tömegessé vált, nagy kérdés, hogy mire megy egy nem túl motivált gyerek az elégséges bizonyítványával?
Az új rendszer más kérdéseket is felvet. Ezek közül a legfontosabb: nem kellene-e a tananyagtartalmat a vizsgarendszerhez igazítani, és mondjuk Zrínyit, Balassit az első éves bölcsészekre hagyni?

A szerkesztő utólagos kotnyeleskedése: Egy példa határterületre: Mark Knopfler Sailing to Philadelphia című száma szövegében költői dal és Thomas Pynchon nálunk még kiadatlan [Mason & Dickson Vonal] c. regényére utal...

Néha elönt a szeretet, a pozitív gondolkodás, és a világmegváltó hajlam.

Ilyenkor kizárólag tantrikusan vagyok hajlandó szexelni.

Ilyenkor szenteltvízzel írtok ki magam körül minden energiavámpírt.

Természetesen meg is szoktam világosodni.
Sőt... egy magasabb szintre szoktam jutni.

És ha már egy magasabb szintre jutottam, akkor megértem azt, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Nem csak kenyérrel, de azért azzal is.

Fogok hát egy jó ujjnyi fehérkenyeret, amit megáldok, és az Úr Krisnának ajánlok sok szeretettel. Ez a sok szeretet kibillenti a karmámat pozitív irányba. ami nem jó, mert én a semleges és minimalizált karmára gyúrok. Kimegyek hát a kamrába, és behozok némi nyers zöldséget, és szeletelek belőle egy keveset, de még nem teszem rá az áldott jó kenyérkémre. Előbb megpirítom a kenyérkét egy serpenyőben, kevéske fűszerezett olívaolajon. Kenek rá egy kevés napérlelte paradicsomot, amit előző nap összeturmixoltam egy kevés kesudióval, meg egy fél gerezd fokhagymával. Erre ráteszek egy szelet sajtot, ha lehet, akkor jó büdöset (zöldet, kéket, vöröset, ami van)

Ha idáig jutottam, akkor az egészet fénybe burkolom egy rövid időre.
(Beteszem a mikróba, hogy a sajt egy kicsit átmelegedjen, esetleg kicsit meg is olvadhat.)

A mikrosütő rezgései sajnos nem ugyanolyan frekvencián rezegnek, mint a Krisna áldás, úgyhogy el is rontottam a jó karmámat. Ha pedig már rossz karma, akkor megint irány a kamra, és egy hajszálvékony szelet parasztsonka kerül még a prána szendvics tetejére. Aztán rápakolom a zöldeket. Meg a pirosakat, lilákat, sárgákat. Pontosítsak? Rendben. Salátalevél, vagy tavasszal újhagyma, és friss sóskalevél, paradicsomkarika, cékla (lehet ecetes is, de akár nyers is) sárgarépa, és paprika (ha olyan napom van, hogy közelebbi ismeretséget óhajtok kötni a tűz elemmel, akkor bogyiszlói paprika:))

Az így elkészített prána szendvics olyan, mint gyarló emberi világunk: szanaszét akar esni, és magában hordozza a bukás lehetőségét. Ezért a tetejére terítek egy puha fehér kenyérszeletet. Nézegetem egy darabig, és rájövök, hogy én fényt akartam enni, ehhez képest ez a szendvics maga a megtestesült BŰN. A bűnt pedig el kell nyomni. Fogom hát a szendvicset, leteszem egy vágódeszkára, és egy másik vágódeszka segítségével gyengéden, de mégis határozottan ellapítom.

 Ez a bűnös étel kisebb térfogatú lett ugyan, de a súlya nem változott. Ez az étel az ellenségem. Felidézem Bruce Lee mestert, aki azt mondta, hogy "Válj eggyé az  ellenségeddel ahhoz, hogy le tudd győzni!" Az eggyéválásnak két módját ismerem: Vagy Ő fal fel engem, vagy én Őt... adok neki egy esélyt... bambán meredek rá, és elképzelem, ahogy fogakat növeszt... elképzelem, hogy mesebeli kisgömböc módjára rámront... de nem hajlandó támadni... nem hajlandó engem felfalni... támadásba lendülök hát, és lassan, falatról falatra magamévá teszem.

Miközben eszem, ízlelgetem, analizálom. Nyelvem, szájüregem rengeteg információt küld agyam felé. Az információ pedig rezgés, vagyis fény. Tulajdonképpen rá kell ébrednem, hogy ez a bűnös szendvics csupa pozitív energiából, csupa napfényből, csupa tűzből, levegőből, földből, vízből, fémből, fából van. A sok fénnyel, vagyis pránával jól is laktam. A szendvics bűnös materiális megnyilvánulását, a gonosz csábítását sikerűlt destruálnom.

Valódi szakrális felemlkedést sikerült elérnem. Lebegek. Beverem a fejem a plafonba, pörögve visszahullok a padlóra, és újra ember vagyok csupán. De már jóllakott ember.

Bon apetit!

Egyetek ti is fényt!
 

Itt ül velem szemben. Ha nem ismerném, azt hinném, mindenre elszánt hajléktalan, aki nemrég még hiába rimánkodott legalább egy udvartakarítói állásért, majd a lelki terrort bevetve úgy döntött, addig el nem mozdul, míg az áhított posztot meg nem kapja. Tökéletes úr csodálatos képességeinek n+1-gyel, sőt inkább a végtelennel leírható sorában valószínű a gondolatolvasás is megtalálható, mert hatalmasat rúg belém az asztal alatt, miközben továbbra is pókerarccal mered maga elé. Ritkás haja össze-vissza lóg, kétoldalt zsírosan tapad a halántékára. Borostás arca még elhanyagoltabbá teszi. Meggyőződése szerint szelleme határtalan szárnyalása, mindig és mindenhol féktelenül előtörő kreativitása, olyan megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka tökéletességének, hogy megengedheti magának a tartalom és forma kiáltó kontrasztját.

Hátam mögött elviharzik a diri. Még egy telefon és kezdünk!- adja ki az ukázt, miközben gyors mozdulatokkal beüti a számot. Előveszem a kockás spirálfüzetem, a hamarosan megkezdődő értekezlet egyik fontos kellékét. Amikor a titkárságon kiutalták személyes használatra ezt az irkát, azonnal ráírtam a borítóra: Aktuális furcsaságok. Tökéletes úr tekintetén az érdeklődés halvány szikrája villan, miközben áthajtom a már teleírt oldalakat. Itt-ott egy hatalmas felkiáltójel, másutt krikszkraksz sorminták, virágok. Végre rátalálok az üres oldalakra. A bal sarokba jön a dátum, középre csupa nagybetűvel ÉRTEKEZLET. A főnök még mindig telefonál. Unaloműzőnek sormintát rajzolgatok. Egy szív, egy tulipán, egy szív, egy tulipán alkotja a fő motívumot, néhány kérdő és felkiáltójel társaságában. A kérdőjel azt szimbolizálja, vajon meddig még az időnk rabló csevely. A felkiáltójelek türelmem fogytát jelzik. Egyre nagyobbak és vastagabbak.

Tökéletes úr mély megvetéssel nézi ténykedésem, s megadja a kegyelemdöfést. Előveszi a táskáját, s óvatos mozdulatokkal előhúzza a saját határidőnaplóját. Nem filléres irka, cégtől kapott ócskaság, hanem igazi, méregdrága AGENDA. Barna bőrkötésű, aranybetűkkel a címlapon. Keskeny, diszkrét selyemszalag jelzi, hol kell felütni, de Mr. Tökély inkább lapozgat benne. Hosszú ujjai óvatosan érintik a halványsárga, finom papírt, mintha csak kedvese selymes bőrét simogatná. A lapokon nincs sorminta, meg felesleges irka-firka, csak szálkás betűk kimérten menetelő hada. A témák, a fontos megjegyzések mind külön színnel kiemelve. Messziről, a tulajdonos szándékával ellentétben, funkcionális rendetlenség képét mutatja a napló.

Végre elkezdjük. Tökéletes úr az igazgató felé pislog, magabiztos képe azt üzeni, rám számíthatsz, mindent megoldok. A főnöki székből érkező cinkos pillantás megnyugtatja. Miután tökéletessége megerősítést nyert, egy ideig fölényes arccal figyeli az értekezletet. Amikor a diri beszél, egyetértőn bólogat. Ha valaki előáll egy ötlettel, véleménnyel, sértődötten felvonja a szemöldökét. Piros betűkből álló rövid megjegyzésekkel azonnal megsemmisíti az elvetemültet.

Idegesen fészkelődik, ujjaival gyors futamokat játszik egy láthatatlan zongorán. Tényleg nem látja senki, hogy Ő, egyedül és csakis Ő tud mindent? Hirtelen felugrik. A heves mozdulat a széket a falnak löki. – No, de kollégák! – emeli fel a hangját határozottan. Mindenki megsemmisülten hallgat. - A plakátot így képzelem. – mondja diadalittas hangsúllyal. Gyors mozdulatokkal skicceli az előtte lévő papírra a tervét. A grafikus, régi motoros, visszacsúsztatja rajzait a mappájába. Miközben háromheti munkája tűnik el örökre, azt fontolgatja, méltó halálnemet választ-e, ha mély sóhaj kíséretében, legszebben hegyezett ceruzájába dől. Gondosan szívtájékra célozva.

Tökéletes úr már a fotóknál tart.  – Ugye figyelsz, Bélám? A kedvemért, megteszed, hogy fel is írod? Bélám, mi mást tehetne, figyel, bólogat és megteszi. Jegyzi a beállításokat, a képkivágásokat, a blendenyílásokat, a zársebességet. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor azt hallja, nagyérzékenységű filmet tegyen a gépébe. Kényszeredetten vigyorog, köhögő rohamot színlel. Digitális Nikonja vele röhög az asztal alatt.

Kockás füzetem aktuális furcsaságai szépen szaporodnak. Tökéletes úr zsenije nem tűr gátakat. Elégedett, bár látszik rajta, kicsit sajnálja, hogy elméje gyöngyszemeit méltatlanokra pazarolja. Mondja és mondja. Megpróbáltatásaimnak a titkárnő vet véget. Bedugja a fejét az ajtón, int nekem, és hívó mozdulatára azonnal indulok kifelé. Irigy pillantások koppannak a hátamon. Akkor még nem tudom, hogy másnap búcsút veszek a cégtől.

Epilógus: Eltelik néhány év. Nem szokásom, de késve érkezem egy rendezvényre. Amint közelebb igyekszem az ünneplőkhöz, ismerős hangtól gyökerezik földbe a lábam. Tökéletes úr az. Verset mond. Tényleg tökéletesen.

Tökéletes úr természetesen kitalált személy. De az is meglehet, épp ott ül veled szemben a holnapi értekezleten.

ezt is olvasd el, megéri:

Tejbetök-noteszlap 2005.

Egy kedves barátnőmmel esett meg az alábbi történet. Nem követek el indiszkréciót, hisz már valószínű, maguk a szereplők is rég megfeledkeztek róla. Oly sok éve történt, hogy ha életfogytiglanra ítélnek akkoriban, jó magaviseletért már rég szabadulhattam volna.

Péntek, késő délután volt, árnyékban is perzselő hőség. Barátnőm, aki harmincas évei elején járt, lélekszakadva rohant a végállomáson járó motorral álló buszhoz. Még épp elérte, s bár volt ülőhely jócskán, inkább a csuklósbusz hátsó traktusában, az egyik oszlopba kapaszkodott. Utálta a műanyagbevonatú üléseket, s az embertömegen át való tülekedést a leszállásnál. Jól tudta, két-három megálló után már mozdulni sem lehet a buszon.

Kibámult az ablakon, nem törődött a le-felszállókkal. Nézte az autófolyamot, s egyre jobban aggódott, mikorra is ér haza. A férje és a gyerek már otthon voltak, de a vacsorakészítés rá várt.

A teniszpályánál lévő megálló után csigatempóban araszoltak. Kicsit lazított kapaszkodó kezén, de nem engedte el az oszlopot. Hirtelen meglódult a busz. Miközben megpróbált rendesen megkapaszkodni, s nem kuglibábuként eldőlve fellökni néhány embert, a keze végig csúszott az oszlopon. De nemcsak azon, hanem az oszlop mellett álló férfi mellkasán, sőt még néhány centivel a derekánál is lentebb. Futó érintés volt, lágy simogatás.

Égő arccal hebegett bocsánatfélét, s megpróbált elsunnyogni, de a tömött buszban képtelenség volt. Mély lélegzetet vett, és szembenézett a férfival. Egy huszonéves srác mosolygott rá, s biztosította, nem történt semmi. Ilyenek ezek a sofőrök - tette hozzá lezárva a beszélgetést. Szótlanul utaztak tovább, de barátnőm észrevette, hogy hosszan megpihen rajta az ifjú szeme, s az ő pillantása is oda-oda tévedt a srác rakoncátlan fekete hajára, napbarnított izmos vállaira. A tekintetük is egyre gyakrabban találkozott.

Barátnőm, kombinépántos pamutruhában, kócosan, az egész heti hajtástól fáradtan, nem képzelte magát vonzó jelenségnek. De jól esett neki a csendes flört.

Amikor a metró megállóhoz értek, grimasznak sikerült mosollyal odabiccentett a srácnak és leszállt. A mozgólépcsőn rohanva igyekezett behozni a perceket, amiket az araszoló buszozással elvesztegetett. Szerencsére, már ott állt a szerelvény, beugrott a legközelebbi, utassal tömött kocsiba. Épp csak elkapta a kapaszkodót, s már neki is lódultak. De hirtelen fékezett a vonat. Akkorát, hogy biztos volt benne, nem tud megállni a lábán. Egyszerre erős kar fonódott a derekára, s megakadályozta, hogy a többiekhez hasonlóan rádőljön a körötte állókra. Hálásan felpillantott, s az imént elhagyott fekete szemek mosolyogtak rá. A felháborodott utasok gyorsan magukhoz tértek, egymáshoz paszírozódva valamelyest elrendeződtek. A metró száguldott a következő állomásra. Akkor vette csak észre, hogy az az erős kar még mindig átöleli, amikor a leszálláshoz készülődött. Elmosolyodott, könnyű kézzel megsimította a fiú arcát, az ajtóhoz nyomakodott és leszállt.

Otthon, a milyen napod volt, kedves? kérdésre elmesélte férjének a történetet. Na, ugye, tudtam én, hogy jó nő a feleségem, hisz azért vettem el. - nyugtázta a férj a hallottakat. Puha csókot lehelt barátnőm homlokára és elé tette a frissen főzött kávét.

a vidéki tagozatnak ajánlom ezt a 2006-ban írt történetet

Artúrnak nagyon pontos az órája. Mindennap ¾ 6-kor éktelen ugatásba kezd. Tud a fickó valamit. Ekkorra már éppen elegem van az írás, házimunka, írás, házimunka monotóniából. Kénytelen vagyok azonnal ott hagyni csapot-papot, mert egyre hangosabban követel. Elviselhetetlen, ahogy veri a tamtamot. Kifejezetten erre a helyzetre hangolt ugatása fülsértő, és idegesítő. Gyors átöltözés, s már rohanok is. Négy kecskefej lóg ki a valaha tökéletes drótkerítés, szarvakkal átrendezett lyukain. Maci, a másik eb, eszét vesztve tombol, mert ugye a kecsék rendetlenül viselkednek.

Kinyitom az ajtót: irány a mező! A kutyák elcsendesednek, s mi szép sorban vonulunk. Tolom a taligát, benne a sarlóval, egy egész kis kecskegeng csörtet utánam. Ali, férfiasságára már csak a neve, és pompás szarva utal. Borzas, nincs rá kifejezőbb szó, egy átokfajzat. Eredetileg Borsalino, de nálunk minden böcsületes név átalakul az idők folyamán. Csui, ő a Star Wars-os Chewbacca-ról kapta a nevét, olyan a szőre, no, meg a jelleme. Rozi zárja a sort, egy ferde orrú, majompofájú öreglány. Amúgy ő a rangidős, okos, türelmes. Csui a lánya. Borzas is nőnemű, már amennyire egy ördögnél lényeges a nemi hovatartozás.

Hamar szétszélednek a mezőn, és kezdődik a nagy zabálás. Szimat, harapás, harsogás, szimat, harapás, harsogás. Legelnek. Gondosan kiválasztják a növényt, határozott mozdulattal leharapják, és harsogva eltüntetik. Amint meghallják a sarló suhogását, már ott is vannak. Van eszük, annyi szent! Mégiscsak könnyebb a már levágott kínálatból szemezgetni, ha meg ízlik is, egész pofára valót lehet befalni.

Esznek. Kórusban harsognak, különböző ritmusban, változó hangerővel. Néha olyan viccesen, hogy hangosan elnevetem magam. Ott mászkálnak körülöttem. Résen kell lennem, nehogy lesarlózzak egy-egy lábat, fület. Kitúrják, felzabálják a taligába gyűjtött füvet, aminek egy része Röfié, a vietnami csüngőhasú malacé. A többi pedig az övék, az éjszakai kis imbiszhez.

Az egész esti színházat felügyeli a Macsi névre hallgató kandúr. Kapnak egy-egy megsemmisítő pillantást a kutyák, és jó gazda módjára szemmel tartja a kecskéket. Fontoskodva téblábol, néha rám néz, hogy én is jól végzem-e a dolgom. Valószínű fél a mekiktől, mert tisztes távolból követ bennünket. Néha közelebb merészkedik, elbambul. Ilyenkor a kecskék kíváncsian közelebb baktatnak. Amikor észreveszik egymást, jön a nagy rémület. A hátszőrök égnek merednek, fúj a macska, mekeg a kecske! Én meg jól szórakoznék, ha ekkorra a derekam nem jelezné, hogy elege volt a hajlongásból, a sarlózásból. Egyébként is a Napból már csak egy harapásnyi látszik a fák felett. A levegő is lehűlt, a tücskök is rázendítettek. Rozi különben is elindult hazafelé.
 

 A szarka a varjúfélék közé tartozó madár, ha rendszertanilag még nagyobb merítést kívánunk tenni, akkor a verébalakúak közé sorolhatjuk. A varnyúkoma és rokonsága Konrad Lorenz szerint is a legintelligensebb madarak közé tartoznak, de míg ő a hollóra esküszik, én a szarkára. A csóka közös kedvenc.

 A szarkának 12 alfaja ismert, a legviccesebb kétségkívül a Pica pica pica nevű. Ez a súlyosan retardált pokémonra emlékeztető név sokakat abban a téves hitben ringat, hogy a szarka egyszerű lélek. Valójában a veleszületett adottságok kiteljesítésének diadala e bájos küllemű kis tolvaj.

 Ellentétben a legtöbb varjúfélével, a szarka általában magányos madár, a párok kitartanak egymás mellett, s ha csapatban is látjuk néha őket, e kicsiny közösségek valójában erős egyéniségek térben lokalizált halmazai csupán. Kivételt képeznek ez alól azok az esetek, amikor egy-egy bagoly, róka, ember vagy menyét bosszantására, kifejezetten huligános temperamentumról téve tanúbizonyságot, közösen űzik el az ellenséget.

 Általában is, a szarka életének értelme a mások bosszantása. Mindehhez kiváló adottságokkal rendelkezik. Mindazok a felületes tudásúak, akik a sebesség és a reflexek transzparens állatának a kígyót tartják, jobb ha tudják, e lábatlan jószágok csak unalmas mosolygásra késztetnének bármely szarkát. A kígyók reflexei szánalmasan lassúak a mongúzéhoz képest. A mongúz nagyjából hasonlóan gyors huzalozással bír, mint a menyétfélék, amelyből a szarka már kölyökfiókakorában is előszeretettel csinál majmot. A közmondásosan hosszú farok egészen elképesztő és egyedi repülési technikát tesz lehetővé számára. Habár nem a leggyorsabb repülő, de manőverezési készsége utánozhatatlan. Egyik spéci trükkje a felugrás hátra mozdulatból repülésbe váltás, amely trükk a nyusztok hergelésének alapja. A metódus tehát: csíp, ugrik, szitál, leszáll, csíp…

 Láthatjuk tehát, a szarkának kiváló a humora, ez minden esetben az intelligencia jele. Pszichológiai tanulmányok szerint a szarka az egyetlen madár, amely a tükörben felismeri saját magát, ez pedig a fejlett éntudat jele. Azok képesek ezt a tényt igazán a maga jelentőségében értékelni, akik valaha tapasztalták már, hogy a legintelligensebb papagáj is milyen jól elszórakoztatható egy egyszerű tükör segítségével, azt gondolván a szerencsétlen, hogy végre társa akadt.

 A szarka legendás tolvajságáról csak annyit, az ellopott holmikkal elsősorban fészkét díszíti. Itt is, mint általában, a szerencsétlen hím a nőstény érzelmi fogságában vergődve kénytelen kiszolgálni annak kényes ízlését, s görbe utakon megszerezni a nő áhította csecsebecséket. Ám a hím bátorságát és odaadását jól mutatja, habár a világ előtt a tolvaj jelzőt le nem moshatja emiatt magáról, asszonyáért e szégyent is vállalja. A szeretett nő igen gyakran más fészkekben is megfordul.

Végezetül, hogy jól lássuk szarkánk jellemét, íme egy kis videó arról, hogyan jut egy szarka rókafarok-szőrhöz, ha arra van szüksége. A bárgyúbb lények persze elhullott szőrt keresnének, de nem ez a pöttöm hős: A RÓKA ÉS A SZARKA

 

 Megható, nemde?

(ez az én tejbetök-verzióm, öt éves befőtt )

A tejbetök –vagyis tökfőzelék– egészséges étel. Tejbetöknek embert az a másik ember mondja, aki legalábbis krumplipaprikás. Kolbásszal, erős paprikával. Képzeli magát annak.

Bizonyos szituácókban a tejbetök… –például a kollégiumban, amikor a mákostésztához kést kér? Egy fiú a vendéglátó szakközépből –országos pincérverseny győztese a pincérversenygyőztességre apellálván figyelmezteti a tejbetököt, hogy a mákostésztához nem kell kést adni. Persze lehet. A tejbetök ötéves kora óta diplomataiskolákban nevelkedett , csakpéldául Kongóban. Valamint francia nevelőnője volt –úgy 1975 magasságában a Fillér vagy a Garas utca környékén, Budán.

Ismerünk barkácsoló grófokat, parasztizáló jelentős művészeket, egyszerű kurvát, kit a jószerencse fölvetett. Tejbetök fát nem bárdol, nem intéz tarlóhántást, nem főz a férjurának ízes népi ételeket.

Attól, hogy tejbetök, a morálja még ép lehet. Nyílván nem forgatja magát gulasch -ként. Tejbetök, ha nem tud valamit s megkérdezi, már nem is az a tejbetök. Csakhogy a tejbetöknek nincsen mit kérdeznie, hiszen mindent tud ill. amit nem, az nem van neki.

Fehér, világos, áttetsző, könnyű massza ízlés szerint kaporral is.

Tejbetök nem utazik vasúton –s ha mégis? Halál únja a vidéket, a nyárfasorokkal sakkozott mezőséget, az egyformaság látszatát. Ha a zabot a búzától nem is különbözteheti meg, közgazdasági megközelítésben odavél, hogy szerinte a mezőgazdaságnak azt kéne termelnie, amit megvesznek, ha semmit, akkor azt, és ha tőke nincs, akkor jöjjön az, akinek van s csináljon, ami tetszik néki. Minthogy valahol azt olvasta, hogy a liberális szép és jó is, tehát ő annak mondja magát –ez a rámondásos k’k’európai liberalizmus. Ha az egyetem elvégzése után a papa újságírónak tette be egy megyei laphoz (1988), mert oda volt egy bianko-ígérete, és teszemazt a vidéki újságírásba bejött egy, khm,  tőkeerős, aki abban aztán azt vetett, ami kellett, úgy, ahogy kell, egyes orgánumok, mint holmi termelőszöveteekezetek, káeftékbe, ertékbe mentek ki, másokat összevontak vagy tokkal-vonóval raktak utcára, akkor viszont fölszólal, szolidáris, empatikus.

Tejbetök –s mégis, kemény? Egyszerű: amit ő nem tud, az lényegtelen. Természetesen nincsen lényeges, amit ne vallana be ő, ha nem tudná, de tud mindent, ugyanis amit nem, az nemlényeges.

Amit a demokráciáról mond, a legszebb s egyben jellemzi is, az ő kis moder’gondolkodását. Azt vallja ugyanis –ezt nemmellesleg minden tejbetök valami fejlettországból érkező titokzatos értelmiségitől hallotta!- hogy ahol demokrácia van, ott az embereket nem érdekli, mely politikai oldal van hatalmon, hanem csak az, hogy a politika emberei tegyék a dolgukat úgy, hogy őnéki ne keljen azzal foglalkoznia. (És ha ezt valaki 300 éves viszonylagos demokrációból érkezvén, polgári ország polgára mondaná, talán el is hihetnénk, hogy így lehet s jó is…)

Munkahelyi gépéről szétszórja a heccblogot a közeledő nemzeti ünnepre várható rosszoldali súlyos fölkelésről, mely a fönnálló demokratikus berendezkedést akarja fegyveres fölkelés kereteivel megdönteni. A hasonlószellemű válaszokat elfogadja  –az ellenkezőt, melyben valaki opponál, hogy talán mégsem, nem ötszáz, de kettő sem fegyverrel, fegyvertelenül sem, hogy a közeledő hónap idusán sem, aztán majd a Hidi Csata évfordulóján sem, októberben, novhetedikén sem, s azután sem várhatóak ilyenek? Ilyen tartalmú válaszra berág, könnyzvén csavargatja zakóján a gombot, hogy ő nem mehet politikai kérdésekbe bele, néki szigorúan politikamentes munkahelye van, s leveleit ellenőrizhetik.

Tökfőzelékből lehetetlen figurát faragni –nem is szeretne ő regényhős lenni. Obolomovnál ő többre tartja magát, hiszen szorgos. Művelt és tájékozott. Oly kérdéseken, melyek nem asztala, nem izgatja magát feleslegesen. Amit választ, azt középútnak látja, hiszen akármerre is tekint, egyenletes a messzeség. Állagát egészen megfelelőnek találja, hiszen ha a liszt több lenne, már puding, ecettel túl savanyú, liszt nélkül híg –és valóban, a stílus az ember. Nyelve, mint öltönye.

Nekem ez az egész trabant –dacnosztalgia és látvány –antiglobál polgárpukkasztás akkor kezdett gyanussá váni, amikor a harmadik ismerősöm pusztult benne egy semmi kis pimf koccanás után a trabantjába. A dögletesen ostoba, gyalázatosan egyszerű , gyilkosan spórolós konstrukcióval csak az tud felhőtlenül viccelődni, aki nem ült még igazi autóban, vagy az autó fogalma számára a kormánykeréknél, kapcsolóknál meg pedáloknál bevégel. A trabantok üzemanyagtartálya

                            és itt végig a klasszikus trabantról lesz szó, A Szimbólumról

                       gravitációs rendszerű és a motortérben van. Ennek megfelelően egy könnyedebb ütközés után a tűzhalál elől menekülni annak a két, első ülésen helyet fogaló személynek van némi esélye, akik nem kapcsolják be soha a biztonsági övet. A biztonsági öv mellőzésével a trabantossal az is előfordulhat, hogy még az ütközés vagy landolás előtt kiesik a járműből, így hal szörnyet, vagypedig föláll és leporolja a ruháját –ha száraz az idő. A trabantba halás-nak igen nagy az esélye 40km/órás ütközésnél, de néha semmilyen ütközés nem kell ahhoz, hogy a legendás fa -és plasztikrostlemezekkel határolt koporsónyi tér a benzinnel egyben két pillanat alatt egylob-lángba boruljon.

Ez még semmi. Vannak autómárkák amiket egyetemeken és főiskolákon egyszerűen csak a világ autógyártásának egy  tragikus fejezeteként emlegetnek. Ezek nem a trabantok. A trabantok ugyanis nem a világ autógyártásának a tragikus fejezetei, hanem az embertelen ostobaság monumentumai. Ez még semmi, ugyanis a műűvészetben a trabant a kelet –európaiság szimbóluma. A trabantot látványszintű szimbólum, egyfajta hívókép. Amikor a U2 The One című számának videoklipjében a klasszikus zweitakt, léghűtéses trabant motorházából fölcsap a hűtővíz gőze imitálására a szárazjég, az egy oda -vissza szimbólum. Oda a szimpla kis kelet –európaiság szimbóluma, visszafelé pedig annak a szimbóluma, hogy mennyire is érdekli A Nyugatot a mi kis sajtos k’k’ európai szimbólumvilágunk.

Tehát három ismerősöm bennégett. Eebben a cukorbólszopottan édes kis nosztalgikus valamiben. A barátom tizenhétéves, angyalhajú öccse például a hátsó ülésen ült, ahonnan lehetetlenség a másfél másodperces álomhatáron belül kimászni. Gondolom, még élt abban a pillanatban, amikor a barokkosan göndör vállig érő haja egyláng-lob-bá vált.

         Én azonban még ekkor sem fogtam gyanút.

Mint oly sokak, én is nagyra vagyok a    szociális érzékem -mel. Megértéssel hallgattam a trabantosok hangzatos szónoklatait a fejitől bűzlő világtól, melynek berendezkedése igazságtalan, és nekik csak ilyen kocsira telik, ilyet tartani.

         Egyszer ültem egy trabant tulajdonos fiú mellett, akinek a trabant egy bizonyos szerveként működött, síkos úton kézifékkel kormányozott, de általában is a kezelőszerveket illusztráció gyanánt tekintette. Kizárólag trabantokkal foglalkozó zugszerelő lévé sokszor a saját autóját alkatrészbázisként kezelte s átépítgetett abból ezt-azt a kuncsaftok autóiba. Néha összesen egy kerekén működött a fék. Vagy hiányzott néhány ülés, vagy az összes és kis gyermek kertiszékbe ült, utasai meg a puszta padlóra.  Száznál odaszólt, hogy elől egyáltalán nincsen fék az autón, mert csak akadályozza a vezetésben vagy nincsen ideje ilyen szarságokkal foglalkozni. Nem volt még trabantom, és akkor úgy hirtelen azt éreztem, szükségem lenne egy zárt járműre, ami a hirdetések alapján már hetvenezerért megszerezhető, olcsó fenntartású, és keveset fogyaszt. Felejtsem el ezt a baromságot, mondta a trabant specialista, aki autószerelő volt a szalonban, ahol én autóvigéc. Százezer forint alatt az vegyen trabantot –azért ezek már itt jó tíz éves bölcsességek-  aki képes szerelni, és tud még hozzá lopni egy pár trabantot alkatrésznek. Akinek van százhúszezer forintja trabantra, annak legyen még kb százezer forintja, és abból az ilyen magafajta szívembereknek nem marad a zsebében húszezer sem. Az igaz, hogy a trabant főtengelyt egy huszasért már valóban felújítják, de akkor sem megy el többet negyvenezer kilométernél –vagy városban egy huszasnál –szintén ezerben, csak nem forintban, kilométerben. Ha a tarbanttulajdonos nem ért az autószereléshez, akkor is tanulja meg az útközbeni gyújtásmegszakító cserét, ami különben annyival több kerékcserénél, hogy a jobbelső kerék kivétele után oda kell hasalni a gyújtásdeklihez. Ő már vakon, jobbracsavart kormánnyal keréklevétel nélkül sötétben vagy bekötött szemmel, térdelésből is cseréli a megszakítót. Ekkor úgy gondoltam, hogy ezt képes lennék megtanulni, ha a kadettemet szelepszárszimmeringeztem már a gangon, ez is összejöhet –de öltönyben? nyakkendőben? Úgy kétszázötvenezernél tartottunk tehát az olcsó, szegény embernek való autónál, amikor az üzemeltetési költségekhez értünk. Vagyis már a gyújtásmegszakítóval odaértünk, mert annak a költsége a gyakori cserék miatt már inkább üzemeltetési, mint fenntartási jellegű. Kétszázötvenezertől jöhetnek az esztétikai kérdések, mondta a trabant specialista és tulajdonos fiú, ilyenek, mint kormányholtjáték, valamilyen, párosított, mintával rendelkező gumik, kipufogórendszer, a legendásan rozsdaáló karoszérialemezek alatt a rozsdától enyésző vasváz állagmegóvása, kirohadt gólyalábak, a kipufogó, a lengéscsillapító.

Az 1,1 –es négyütemű trabant megint kilóg, innen is, mivel bárki megtekintheti: az első lengéscsillapítóinak ára a Mercedesével van egymagasságban, úgy húszezer körül.

         Amikor a trabantos a lényeges esztétikai jellegű témákra ráköltött további százezer forintot, jöhet a festés, az üvegek leárnyékolása, extrák, elsősorban az üzemanyagszint visszajelző és a barkaszból vagy wartburgból átműthető ablaktörlő –szakaszoló.

         Ö –szereted a trabantot? –kérdeztem.

         Nem –mondta a trabant tulajdonos trabantspecialista. –Nekem megéri, mert kilopok a kuncsaftoktól annyi benzint, hoogy ne kelljen soha tankolni. Meg pár ezt azt később visszalopok tőlük a saját autómba.

Utoljára az olcsó fentartást nimbuszának főpillére dőlt ki. A fiú hallott már öt litert fogyasztó trabantról, egy bácsinak a kundschaftból hat literrel elmegy a trabantja, de az húszezer kilométeren rendesen bekormolja a kipufogóját úgy, hogy csak egy ceruzányi járatocska marad.

Tudod, a trabant egy pörgetős autó –mutatatta: A körforgóba egyenesen száguldottunk be, és csinált ott a függőleges tengelye körül pár forgást, azután derékszög belelőtt az autóval a hazavezető útba. –És a pörgésnek ára van.Én az én autómat ritkán tankolom, de ha mégis, akkor egy tank benzinnel Pestet nem járom meg. És országúton nyolcvanöt a maximális sebesség –ha túl jó a ruhád és tisztán akarod hagyni a körmeidet.

         És a versenytrabantok?

         Nem akarnám megbántani a mai netkorszak Kővári Barnáját avval, amit a versenytrabantokra meg a versenytrabantosokra mondott.

         Ha háromszázezer forint költhetnék –mondtam a trabantos fiúnak, már autót is vehetnék.

Július 3-án, szombaton, a Székesfehérvár - Újszőny (Komárom) vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója alkalmából nosztalgia vonat járt a Budapesttől Fehérváron át Komáromig és vissza. Bakonysárkány és Kisbér között a tartalmas kiküldött tudósítója is ott volt a tíz kocsiból álló szerelvényen, amelynek mozdonya a legendás 424-es, még forgalomban lévő három példányának egyike volt. Az utána kapcsolt kocsik többsége a múlt század első két évtizedében száguldozott a vaspályákon.

Lássuk a képeket!

A kép készítésének ideje: 2010. 07. 03. 8:31

Mert nem értek hozzá. 

avagy miért jó, ha egy szomorkás júniusi délután pokolian fáj az emberlánya feje.

Például azért, mert amikor már az égvilágon semmi sem segít, hogy csökkenjen a fájdalom, kínjában bekapcsolja a tévét. Nyomkodja a távirányítót ide-oda, aztán egyszer csak ott ragad a Movies 24 csatornán, mint a légy a neki kitalált papíron. Fogva tartja a hangulat, a színészi játék, pedig azt sem tudja, mit néz. Csak azt, kiket: Shirley MacLaine, Liza Minelli, Kathy Bates és New York. Utóbbi azért fontos, mert bár és főleg sajnos, nem jártam ott, a filmből kiderül, ez a történet sehol máshol nem eshetne meg. Ízig-vérig New York-i story.

Különös, de nagyon is szerethető figurák a nyüzsgő 72. utcában, akik az életet, benne saját magukat sok humorral és meglehetős szarkazmussal szemlélik, másokat toleránsan, elfogadással.

Itt van mindjárt a köszvénnyel küzdő, fösvény Margaret Mary Elderdice, (Shirley MacLaine) az egykori zongoravirtuóz, aki fényes művészi pályát hagyott oda a férjéért. Hihetetlenül keserűvé tette a férj, majd társalkodónője halála. (A hölgy az emelkedő számlák miatt lett öngyilkos.) Már zongoraleckéket sem ad, nyers modora miatt elmaradtak a tanítványok.

Most épp Cara Varnum-ot (Liza Minelli) gyötri szeszélyeivel, aki tehetséges hegedűsnek képzeli magát, lelkesen együtt muzsikál az idős hölggyel és rendszeresen dézsmálja annak bonbonkészletét. Kettejük huzakodásába megérkezik Robin Ouiseau (a Dirty Dancingből Jennifer Grey) és felforgatja a hétköznapokat. Három nő, három korosztály 20-20 év korkülönbséggel. Társra, karrierre vágytak, vágynak.

Ott van még Mr. Go (Kathy Bates), aki nevével ellentétben egy hajléktalan nő, s nagy hatással lesz a három gráciára.

Végső soron a Keringő az önmegismerésről, a magunkkal való megbékélésről, a változás lehetőségének felismeréséről, a barátság megszületéséről szól. Azt mondja, fedezd fel újra az élet szépségét, a barátság erejét, és az idős kor bölcsességét. A történet tökéletesen kidolgozott jelentek sorából, hangulatetűdökből áll össze.  Remek párbeszédekkel. Néha olyan érzést kelt, mintha színházat látna az ember.

Amikor vége lett a filmnek, sajnáltam, hogy nincs tovább, de rohantam a laptophoz, ki követte el ezt figyelemre méltó mozit. A megfejtés: Ernest Thompson. Így már érthető a színházra asszociálás. Ernest Thompson saját, először az Off- Broadway-n, majd 1981-ben, az igazin bemutatott darabját írta és rendezte 1995-ben tévéfilmre a CBS-nek. (Csak úgy mellékesen a Broadway-n Katherine Hepburn játszotta óriási sikerrel, 128 alkalommal, Margaret Mary szerepét.)

A tévé változatban Shirley MacLaine rigolyás, bölcs, örök nő, néha egy mosoly erejéig felvillan a Legénylakás, vagy az Irma, te édes egykori hősnője.

Liza Minelli játékára azt mondhatjuk, hab a tortán. A karakterszerepben is nagyot alakít.

Ha már keringő, a film zeneszerzőjéről se feledkezzünk el. Ő Patrick Williams, akinek eddigi munkásságát négy Emmy és két Grammy díj, egy Oscar jelölés, 22 Emmy és 17 Grammy díj jelölés minősíti. Jó mozi, érdemes megnézni.

A Movies 24-en vetítik július 5-én, hétfőn délelőtt 10 óra 20-kor és július 6-án, kedden reggel 6.20-kor.

Aki még Ernest Thompsonra vágyik, annak legközelebb az Arany- tónál (On Golden Pond) című filmről mesélek.

p.s: a bejegyzést még júniusban, a film után vetettem merevlemezre abban a reményben, hogy levetítik még és időszerű lesz az ajánlás. S, lőn.

Megkésett preambulum: az LCA (Life Circle Analysis – életút-elemzés) egyszerűen szólva azt jelenti, hogy a lábunkon lévő bőrszandál életét a tehéntől a szemétdombig nyomon követve tárjuk fel, az adott terméknek mekkora is a valós környezeti hatása.   

Most ugorjunk át olyan apróságokon, hogy már jó négyezer éve hódít a világban. Ami azt illeti, ilyen régóta, olyan sok ember azért nem tévedhet. A foci történelmének bárki utána nézhet, ha itt kattint egyet.

Népszerűségét szerintem annak is köszönheti, hogy nem kell hozzá nagy felhajtás. A libalegelőn egy rongylabdát mezítláb kergetve épp akkora örömet okoz, mint talpig Nike-ban a Wembley kockásra nyírt zöld gyepén, ezüstszínű bőrgolyóval, VB döntőt játszva.

Jó, mert korra, nemre, társadalmi rangra való tekintet nélkül mindenki rajonghat érte. Legfeljebb a plebs nem a koronás főknek, pénzeszsákoknak és egyéb hírességeknek fenntartott helyről, hanem televízióból, vagy a stadion tetejéről nézi a meccset, mint én anno, a német válogatottat a Népstadionban. (Gerd Müller, Overath, a nagy Ferenc császár, Beckenbauer és a többiek, olyan kicsik voltak, hogy még a számot sem lehetett elolvasni a hátukon. Jobban jártam volna, ha a tévé elé ülök.)

Jó, mert ízig-vérig játék. Nemcsak a zöldgyepen, hanem a fogadóirodákban is. Játék még akkor is, ha már régóta főként a pénzről szól. Sokan élnek belőle jól, hírnevet, gazdagságot hoz játékosnak, edzőnek, menedzsernek, sportvezetőnek és persze az írott és az elektronikus sajtónak.

Jó, mert van a világnak olyan szeglete, ahol az egyetlen, vagy majdnem egyetlen kiugrási esély a jobb életre, ha fényesen ragyogsz a futballvilág egén. A Copacabana kis srácai egykor Garrinchák, Pelék, Carlos Albertok akartak lenni, ma Ronaldo, Ronaldinho, Gilberto trükkjeit gyakorolják. Vagy megpróbálják becsavarni, mint Beckham.

Jó, mert apáról/anyáról fiúra/lányra öröklődik a focimánia. Generációkon átível. A rangadó fontosabb is lehet, mint egy családi esemény. Közös hétvégi zarándoklat a meccsekre a faterral, ha esik, ha fúj.

Jó, mert haverok, sör, foci. Közös buli. Ha játsszák, akkor is, ha nézik, akkor is. Belefeledkezős, ökörködős, átbeszélős, összeveszős. Emberi.

Jó, mert négyévente világszenzáció, és négyévente Európa-happening. Kisebbfajta népvándorlást generálva fellendíti a gazdaságot, a turizmust. Dicsőséget hoz a győztesekre, szégyent a vesztesekre.

Jó, mert összeköt, akár sok százmillió embert adott pillanatban, örömet és bánatot okozva. A 11-es rúgásnál bennszakadó lélegzettel, a gólok utáni ujjongással, vagy éppen a vesztesek oldalán, a mélységesmély szomorúsággal. (a vandalizmusról most nem beszélek, ott a foci csak ürügy, nem ok és nem okozat.)

Jó, mert csak úgy, egyszerűen van. Foci, futball, football, soccer - nevezd, aminek akarod.

Egy biztos: The name of the game: football!

Erről beszéltem:

a vuvuzelát szándékosan mellőzöm.

avagy, miből lesz a koktélparadicsom.

a kép innen származik

A történet a rátótiak viselt dolgait megörökítő mesék  sorából való. Akkor ismertem meg, amikor a bakonyszombathelyi iskola hatodikos diákjai tavaszi műsoros estjükön előadták. (30 éve minden tavasszal meglepik a falut a diákok egy ilyen esttel.)

Történt pedig egykor, hogy a rátóti asszonyok úgy vélték, nem volt velük igazságos a Teremtő, amikor a szülés minden fájdalmát nekik osztotta. Nosza, fel is kerekedtek, elmentek a Jó Istenhez és előadták neki panaszukat, majd kérésüket. Részesedjenek az apák is a szülésből, ne csak az asszonyok szenvedjenek! Az Isten elgondolkodott, majd így válaszolt: Rendben van asszonyok! Ezentúl a ti dolgotok csak a szülés, a leendő apáké a vajúdás.

Az asszonyok megnyugodva tértek haza, s kíváncsian lesték, hogyan is lesz ez az új módi vajúdás. A jegyző feleségének eljött az ideje. De jegyző uram oda se fütyült, fel sem vette, vidáman iddogált a kocsmában. A felesége pedig vajúdás nélkül nem tudott szülni.

Hanem mi történt, egyszerre csak, hirtelen iszonyú fájdalmak kínozták kocsmáros uramat, ordítozott is derakasan, s a jegyzőné asszony le is babázott annak rendje-módja szerint.

Igencsak megijedtek a lázadó asszonyok. Látták már, balul sült el elhamarkodott kérésük. A várandós asszonykák nagyon szorgalmazták,  induljon már sebtiben az a küldöttség, s kérje meg a Jó Istent, adja vissza gyorsan az asszonyoknak a vajúdást is, amíg valami nagyon-nagy skandallum nem történik.

Az asszony nép néhány faluval odébb is megérte a pénzét. A Hát az ugy vót-adomák és babonák Etéről című könyvben akad rá példa. Szíjj Elemér nyugdíjas etei pedagógus, szorgalmasan gyűjtögette a faluban megesett történeteket, adomákat. Egy füzetbe írogatta, majd úgy döntött, kincsét megosztja azokkal, akikkről a történetek szóltak, vagyis az eteiekkel.
Álljon itt egy történet részlete a könyvből. Varga Páléknál esett meg a dolog keresztelőkor.

"Böske komámasszony, akiben a kisördög örökké munkálkodik, nem nem állhatja, hogy a búcsúzáskor oda ne szóljon az ifjú anyának: - Te, Zsófi, hát akkor az apja nevére körösztűtessük a gyereket?
- Jaj Istenem, te Bözsi - rezzen össze Zsófika - mér kérdező ilyet? Hát, mondtam má, hogy az uraméra!"

Köztudott rólam, hogy napjaink legártalmasabb találmányának a mobiltelefont tartom. Itt és most nem akarom részletezni, nem szeretném elrontani a pozitív hatást, amit ez a kaukázusi fenyőből készült átjátszó torony kelt az utazóban Ácsteszér határában. Egyébként nem egyedi, több ilyen van mifelénk.

Még egy példa arra, hogy a multikat is meg lehet szorongatni, ha épp a település magasabb szempontjai, meg a műemlékvédelem úgy kívánja.

Bármennyire hihetetlen, ez egy Penny Market, a kisbéri Lovardától jó macskaugrásra. 2006-ban épült. Nem piros tetős borzalom, randára festve! Hanem, a már elkészült és a tervezett épületekkel harmonizáló, cseréptetős.

A műemlékvédelem, az önkormányzattal karöltve még azt is előírta, milyen ajtókat, ablakokat tehetnek az épületre. A cég pedig vállalta a többlet költséget. Mi meg anno, örültünk, hogy lett egy szemre is szép áruház a térségben.

Az ember nem szerethet egy olyan házat, amelyiknek nincs arca, s ahol a lépéseknek nincs értelmük. - írja Antoine de Saint-Exupéry a Citadella című művében.

A képen látható ház, ott Hántán, a Dohány utca 10-ben, nem ilyen ház. Nézd meg alaposabban! Hatalmas fenyők őrzik az apró, viharvertségében is szép házat. Nem látom jól a képen, de talán már a keskeny kis kapujának kilincse is letörött. Igen rég használhatták. Az oszlopok között szárítókötél lengedez, a kerítés foghíjas, itt-ott bedőlt. Az ablakon nem sok fény szűrődik a valaha volt tisztaszobába. Ezt a házat kívül-belül a célszerűség, az egyszerűség, és a szükség uralta. Ezekből alakította ki arcát, ezek szabták meg a benne élők lépéseinek értelmét.

Sok ilyen ház volt és van a Bakonyalján. Amelyben jeles személyiségek láttak napvilágot, az múzeum, emlékház lett. Táncsics, Bánki Donát, Jászai Mari lépteit őrzi.

A többi üresen maradt, elnéptelenedett ház sorsa több esélyes. Akadt, amelyiket az új tulajdonosok földig rombolták, nem akarták, vagy nem volt érdemes felújítani. Másokat átalakítottak, hogy rájuk ismerni sem lehet. Sok olyan ház is van, amely felújítva is megőrizte régi arcát.

A Bakonyalja településeinek megőrzésre, védelemre érdemes házai, a hántaival együtt besoroltattak egy két kötetes örökségvédelmi katalógusba. Az ebben fellelhető házaknak van arcuk, sőt történetük, és a bennük megtett oly sok lépésnek nagyon is volt értelme. A kisbéri Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány gondozásában megjelent könyv II. kötetének online változatát itt lehet megnézni. Örökségvédelmi Katalógus

Kisbért, ezt a bakonyalji kisvárost a lovak tették naggyá. Itt minden róluk szól. Tudják, ki volt Buccaneer, Cambuscan, milyen kötődése van Kincsemnek, a csodakancának a városhoz, hogy Imperiál is itt látta meg a napvilágot.

Gróf Batthyány Kázmér, aki 1849-ben Magyarország külügyminisztere volt, kisbéri birtokán már 1829-ben angol telivéreket tenyésztett. Világos után emigrációba kényszerült, birtokát elkobozták, és szédületes gyorsasággal létrehozták a kisbéri Császári és Királyi Katonai Ménest. 1852. július 9-én kap utasítást a hadsereg lóellátási felügyelője, hogy felmérje, alkalmas-e az elkobzott birtok ménes birtoknak, 22-én már kész a jelentés, 26-án a miniszteri értekezlet rábólint, és augusztus 3-án Ferenc József, Kolozsvárott láttamozza, vagyis jóváhagyja a ménes birtok megalapítását.

Csodálatos történet kezdődik. Nagyszerű emberek – Ritter Ferenc, Kozma Ferenc, Wenckheim Béla – szakértelme, munkája van abban, hogy Kisbér neve az egész világon a legmagasabb szintű lótenyésztést jelenti. Azok a remek telivérek! 1865-ben 2600 fontért vásárolnak egy Buccaneer nevű mént. Nem sokkal később a derék angolok bánták már az eladást, olyannyira, hogy sokszorosáért vissza akarták vásárolni. A Buccaneer ivadékok ugyanis taroltak a legnevesebb versenypályákon. A leghíresebb utód a Kisbér nevet viselte, aki 1876-ban megnyerte az Epsom Derbyt, majd néhány hét múlva a Grand Prix de Paris-t.

Buccaneer 30 évet élt. 1887. április 13-án, elbúcsúzott Kisbértől, s a budapesti Állatorvosi Főiskolán elaltatták, hogy megkíméljék az elöregedéssel járó fájdalmaktól.

Buccaneer csontváza ma is látható a kisbéri Helytörténeti Múzeumban. 

Francis Cavaliero is alaposan beírta magát a magyar lótenyésztés történetébe. Javasolt a kisbérieknek megvételre egy másik nagyszerű lovat is 1871-ben: Cambuscan-t. Három év múlva (1874. március 17-én) megszületik Cambuscan és Waternymph frigyéből egy sötét sárga kanca, aki legyőzhetetlennek bizonyult. 54 versenyen indult, s mindannyiszor diadalmaskodott. Hát, persze, hogy Kincsem ő. A csoda kanca, a világ csak Hungarian Wonder-ként ismerte. "A tulajdonosa és tenyésztője a tápiószentmártoni Blaskovich Ernő, de a kanca Kisbéren született. Később, mint anyakanca, ugyancsak a Kisbéri Ménesben álló ménekhez osztotta be gazdája, aki semmi pénzért soha nem volt hajlandó eladni Kincsem-et"- írja dr. Fehér Dezső. A vele folytatott beszélgetésben nekem is megerősítette, hogy Kincsem igenis Kisbéren látta meg a napvilágot, s csak később került Tápiószentmártonba. Kincsem, 1887. március 17. hajnalán múlt ki. Idomárja, Hesp Róbert 39 nappal élte túl.

A másik csoda, Imperiál, 1960. február 14-én született Kisbéren. Egy szemtanú úgy emlékezett a ménes megalakulásának 150. évfordulójára rendezett emlékülésen, olyan csikó született, hogy azt se tudták, mit csináljanak vele. Anyját, Hurry-t az olaszoktól vették, akik csak azért adták el a magyaroknak, mert letették az esküt, hogy a kisbéri ménesbe kerül, abba a boxba, amelyikben Kincsem volt. Nos, Imperiál, a különös tekintetével, négy hófehér harisnyájával, aranyszőrével, a homlokától a szája széléig húzódó hókával, impozáns jelenség volt.

Nem sokkal később, már csak múlt időben beszélhetünk a kisbéri ménesről. 1961. december 31-ével felszámolták.