Néha elönt a szeretet, a pozitív gondolkodás, és a világmegváltó hajlam.
Ilyenkor kizárólag tantrikusan vagyok hajlandó szexelni.
Ilyenkor szenteltvízzel írtok ki magam körül minden energiavámpírt.
Természetesen meg is szoktam világosodni.
Sőt... egy magasabb szintre szoktam jutni.
És ha már egy magasabb szintre jutottam, akkor megértem azt, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Nem csak kenyérrel, de azért azzal is.
Fogok hát egy jó ujjnyi fehérkenyeret, amit megáldok, és az Úr Krisnának ajánlok sok szeretettel. Ez a sok szeretet kibillenti a karmámat pozitív irányba. ami nem jó, mert én a semleges és minimalizált karmára gyúrok. Kimegyek hát a kamrába, és behozok némi nyers zöldséget, és szeletelek belőle egy keveset, de még nem teszem rá az áldott jó kenyérkémre. Előbb megpirítom a kenyérkét egy serpenyőben, kevéske fűszerezett olívaolajon. Kenek rá egy kevés napérlelte paradicsomot, amit előző nap összeturmixoltam egy kevés kesudióval, meg egy fél gerezd fokhagymával. Erre ráteszek egy szelet sajtot, ha lehet, akkor jó büdöset (zöldet, kéket, vöröset, ami van)
Ha idáig jutottam, akkor az egészet fénybe burkolom egy rövid időre.
(Beteszem a mikróba, hogy a sajt egy kicsit átmelegedjen, esetleg kicsit meg is olvadhat.)
A mikrosütő rezgései sajnos nem ugyanolyan frekvencián rezegnek, mint a Krisna áldás, úgyhogy el is rontottam a jó karmámat. Ha pedig már rossz karma, akkor megint irány a kamra, és egy hajszálvékony szelet parasztsonka kerül még a prána szendvics tetejére. Aztán rápakolom a zöldeket. Meg a pirosakat, lilákat, sárgákat. Pontosítsak? Rendben. Salátalevél, vagy tavasszal újhagyma, és friss sóskalevél, paradicsomkarika, cékla (lehet ecetes is, de akár nyers is) sárgarépa, és paprika (ha olyan napom van, hogy közelebbi ismeretséget óhajtok kötni a tűz elemmel, akkor bogyiszlói paprika:))
Az így elkészített prána szendvics olyan, mint gyarló emberi világunk: szanaszét akar esni, és magában hordozza a bukás lehetőségét. Ezért a tetejére terítek egy puha fehér kenyérszeletet. Nézegetem egy darabig, és rájövök, hogy én fényt akartam enni, ehhez képest ez a szendvics maga a megtestesült BŰN. A bűnt pedig el kell nyomni. Fogom hát a szendvicset, leteszem egy vágódeszkára, és egy másik vágódeszka segítségével gyengéden, de mégis határozottan ellapítom.
Ez a bűnös étel kisebb térfogatú lett ugyan, de a súlya nem változott. Ez az étel az ellenségem. Felidézem Bruce Lee mestert, aki azt mondta, hogy "Válj eggyé az ellenségeddel ahhoz, hogy le tudd győzni!" Az eggyéválásnak két módját ismerem: Vagy Ő fal fel engem, vagy én Őt... adok neki egy esélyt... bambán meredek rá, és elképzelem, ahogy fogakat növeszt... elképzelem, hogy mesebeli kisgömböc módjára rámront... de nem hajlandó támadni... nem hajlandó engem felfalni... támadásba lendülök hát, és lassan, falatról falatra magamévá teszem.
Miközben eszem, ízlelgetem, analizálom. Nyelvem, szájüregem rengeteg információt küld agyam felé. Az információ pedig rezgés, vagyis fény. Tulajdonképpen rá kell ébrednem, hogy ez a bűnös szendvics csupa pozitív energiából, csupa napfényből, csupa tűzből, levegőből, földből, vízből, fémből, fából van. A sok fénnyel, vagyis pránával jól is laktam. A szendvics bűnös materiális megnyilvánulását, a gonosz csábítását sikerűlt destruálnom.
Valódi szakrális felemlkedést sikerült elérnem. Lebegek. Beverem a fejem a plafonba, pörögve visszahullok a padlóra, és újra ember vagyok csupán. De már jóllakott ember.
Bon apetit!
Egyetek ti is fényt!
