Itt ül velem szemben. Ha nem ismerném, azt hinném, mindenre elszánt hajléktalan, aki nemrég még hiába rimánkodott legalább egy udvartakarítói állásért, majd a lelki terrort bevetve úgy döntött, addig el nem mozdul, míg az áhított posztot meg nem kapja. Tökéletes úr csodálatos képességeinek n+1-gyel, sőt inkább a végtelennel leírható sorában valószínű a gondolatolvasás is megtalálható, mert hatalmasat rúg belém az asztal alatt, miközben továbbra is pókerarccal mered maga elé. Ritkás haja össze-vissza lóg, kétoldalt zsírosan tapad a halántékára. Borostás arca még elhanyagoltabbá teszi. Meggyőződése szerint szelleme határtalan szárnyalása, mindig és mindenhol féktelenül előtörő kreativitása, olyan megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka tökéletességének, hogy megengedheti magának a tartalom és forma kiáltó kontrasztját.
Hátam mögött elviharzik a diri. Még egy telefon és kezdünk!- adja ki az ukázt, miközben gyors mozdulatokkal beüti a számot. Előveszem a kockás spirálfüzetem, a hamarosan megkezdődő értekezlet egyik fontos kellékét. Amikor a titkárságon kiutalták személyes használatra ezt az irkát, azonnal ráírtam a borítóra: Aktuális furcsaságok. Tökéletes úr tekintetén az érdeklődés halvány szikrája villan, miközben áthajtom a már teleírt oldalakat. Itt-ott egy hatalmas felkiáltójel, másutt krikszkraksz sorminták, virágok. Végre rátalálok az üres oldalakra. A bal sarokba jön a dátum, középre csupa nagybetűvel ÉRTEKEZLET. A főnök még mindig telefonál. Unaloműzőnek sormintát rajzolgatok. Egy szív, egy tulipán, egy szív, egy tulipán alkotja a fő motívumot, néhány kérdő és felkiáltójel társaságában. A kérdőjel azt szimbolizálja, vajon meddig még az időnk rabló csevely. A felkiáltójelek türelmem fogytát jelzik. Egyre nagyobbak és vastagabbak.
Tökéletes úr mély megvetéssel nézi ténykedésem, s megadja a kegyelemdöfést. Előveszi a táskáját, s óvatos mozdulatokkal előhúzza a saját határidőnaplóját. Nem filléres irka, cégtől kapott ócskaság, hanem igazi, méregdrága AGENDA. Barna bőrkötésű, aranybetűkkel a címlapon. Keskeny, diszkrét selyemszalag jelzi, hol kell felütni, de Mr. Tökély inkább lapozgat benne. Hosszú ujjai óvatosan érintik a halványsárga, finom papírt, mintha csak kedvese selymes bőrét simogatná. A lapokon nincs sorminta, meg felesleges irka-firka, csak szálkás betűk kimérten menetelő hada. A témák, a fontos megjegyzések mind külön színnel kiemelve. Messziről, a tulajdonos szándékával ellentétben, funkcionális rendetlenség képét mutatja a napló.
Végre elkezdjük. Tökéletes úr az igazgató felé pislog, magabiztos képe azt üzeni, rám számíthatsz, mindent megoldok. A főnöki székből érkező cinkos pillantás megnyugtatja. Miután tökéletessége megerősítést nyert, egy ideig fölényes arccal figyeli az értekezletet. Amikor a diri beszél, egyetértőn bólogat. Ha valaki előáll egy ötlettel, véleménnyel, sértődötten felvonja a szemöldökét. Piros betűkből álló rövid megjegyzésekkel azonnal megsemmisíti az elvetemültet.
Idegesen fészkelődik, ujjaival gyors futamokat játszik egy láthatatlan zongorán. Tényleg nem látja senki, hogy Ő, egyedül és csakis Ő tud mindent? Hirtelen felugrik. A heves mozdulat a széket a falnak löki. – No, de kollégák! – emeli fel a hangját határozottan. Mindenki megsemmisülten hallgat. - A plakátot így képzelem. – mondja diadalittas hangsúllyal. Gyors mozdulatokkal skicceli az előtte lévő papírra a tervét. A grafikus, régi motoros, visszacsúsztatja rajzait a mappájába. Miközben háromheti munkája tűnik el örökre, azt fontolgatja, méltó halálnemet választ-e, ha mély sóhaj kíséretében, legszebben hegyezett ceruzájába dől. Gondosan szívtájékra célozva.
Tökéletes úr már a fotóknál tart. – Ugye figyelsz, Bélám? A kedvemért, megteszed, hogy fel is írod? Bélám, mi mást tehetne, figyel, bólogat és megteszi. Jegyzi a beállításokat, a képkivágásokat, a blendenyílásokat, a zársebességet. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor azt hallja, nagyérzékenységű filmet tegyen a gépébe. Kényszeredetten vigyorog, köhögő rohamot színlel. Digitális Nikonja vele röhög az asztal alatt.
Kockás füzetem aktuális furcsaságai szépen szaporodnak. Tökéletes úr zsenije nem tűr gátakat. Elégedett, bár látszik rajta, kicsit sajnálja, hogy elméje gyöngyszemeit méltatlanokra pazarolja. Mondja és mondja. Megpróbáltatásaimnak a titkárnő vet véget. Bedugja a fejét az ajtón, int nekem, és hívó mozdulatára azonnal indulok kifelé. Irigy pillantások koppannak a hátamon. Akkor még nem tudom, hogy másnap búcsút veszek a cégtől.
Epilógus: Eltelik néhány év. Nem szokásom, de késve érkezem egy rendezvényre. Amint közelebb igyekszem az ünneplőkhöz, ismerős hangtól gyökerezik földbe a lábam. Tökéletes úr az. Verset mond. Tényleg tökéletesen.
Tökéletes úr természetesen kitalált személy. De az is meglehet, épp ott ül veled szemben a holnapi értekezleten.
ezt is olvasd el, megéri:
