(ez az én tejbetök-verzióm, öt éves befőtt )
A tejbetök –vagyis tökfőzelék– egészséges étel. Tejbetöknek embert az a másik ember mondja, aki legalábbis krumplipaprikás. Kolbásszal, erős paprikával. Képzeli magát annak.
Bizonyos szituácókban a tejbetök… –például a kollégiumban, amikor a mákostésztához kést kér? Egy fiú a vendéglátó szakközépből –országos pincérverseny győztese a pincérversenygyőztességre apellálván figyelmezteti a tejbetököt, hogy a mákostésztához nem kell kést adni. Persze lehet. A tejbetök ötéves kora óta diplomataiskolákban nevelkedett , csakpéldául Kongóban. Valamint francia nevelőnője volt –úgy 1975 magasságában a Fillér vagy a Garas utca környékén, Budán.
Ismerünk barkácsoló grófokat, parasztizáló jelentős művészeket, egyszerű kurvát, kit a jószerencse fölvetett. Tejbetök fát nem bárdol, nem intéz tarlóhántást, nem főz a férjurának ízes népi ételeket.
Attól, hogy tejbetök, a morálja még ép lehet. Nyílván nem forgatja magát gulasch -ként. Tejbetök, ha nem tud valamit s megkérdezi, már nem is az a tejbetök. Csakhogy a tejbetöknek nincsen mit kérdeznie, hiszen mindent tud ill. amit nem, az nem van neki.
Fehér, világos, áttetsző, könnyű massza ízlés szerint kaporral is.
Tejbetök nem utazik vasúton –s ha mégis? Halál únja a vidéket, a nyárfasorokkal sakkozott mezőséget, az egyformaság látszatát. Ha a zabot a búzától nem is különbözteheti meg, közgazdasági megközelítésben odavél, hogy szerinte a mezőgazdaságnak azt kéne termelnie, amit megvesznek, ha semmit, akkor azt, és ha tőke nincs, akkor jöjjön az, akinek van s csináljon, ami tetszik néki. Minthogy valahol azt olvasta, hogy a liberális szép és jó is, tehát ő annak mondja magát –ez a rámondásos k’k’európai liberalizmus. Ha az egyetem elvégzése után a papa újságírónak tette be egy megyei laphoz (1988), mert oda volt egy bianko-ígérete, és teszemazt a vidéki újságírásba bejött egy, khm, tőkeerős, aki abban aztán azt vetett, ami kellett, úgy, ahogy kell, egyes orgánumok, mint holmi termelőszöveteekezetek, káeftékbe, ertékbe mentek ki, másokat összevontak vagy tokkal-vonóval raktak utcára, akkor viszont fölszólal, szolidáris, empatikus.
Tejbetök –s mégis, kemény? Egyszerű: amit ő nem tud, az lényegtelen. Természetesen nincsen lényeges, amit ne vallana be ő, ha nem tudná, de tud mindent, ugyanis amit nem, az nemlényeges.
Amit a demokráciáról mond, a legszebb s egyben jellemzi is, az ő kis moder’gondolkodását. Azt vallja ugyanis –ezt nemmellesleg minden tejbetök valami fejlettországból érkező titokzatos értelmiségitől hallotta!- hogy ahol demokrácia van, ott az embereket nem érdekli, mely politikai oldal van hatalmon, hanem csak az, hogy a politika emberei tegyék a dolgukat úgy, hogy őnéki ne keljen azzal foglalkoznia. (És ha ezt valaki 300 éves viszonylagos demokrációból érkezvén, polgári ország polgára mondaná, talán el is hihetnénk, hogy így lehet s jó is…)
Munkahelyi gépéről szétszórja a heccblogot a közeledő nemzeti ünnepre várható rosszoldali súlyos fölkelésről, mely a fönnálló demokratikus berendezkedést akarja fegyveres fölkelés kereteivel megdönteni. A hasonlószellemű válaszokat elfogadja –az ellenkezőt, melyben valaki opponál, hogy talán mégsem, nem ötszáz, de kettő sem fegyverrel, fegyvertelenül sem, hogy a közeledő hónap idusán sem, aztán majd a Hidi Csata évfordulóján sem, októberben, novhetedikén sem, s azután sem várhatóak ilyenek? Ilyen tartalmú válaszra berág, könnyzvén csavargatja zakóján a gombot, hogy ő nem mehet politikai kérdésekbe bele, néki szigorúan politikamentes munkahelye van, s leveleit ellenőrizhetik.
Tökfőzelékből lehetetlen figurát faragni –nem is szeretne ő regényhős lenni. Obolomovnál ő többre tartja magát, hiszen szorgos. Művelt és tájékozott. Oly kérdéseken, melyek nem asztala, nem izgatja magát feleslegesen. Amit választ, azt középútnak látja, hiszen akármerre is tekint, egyenletes a messzeség. Állagát egészen megfelelőnek találja, hiszen ha a liszt több lenne, már puding, ecettel túl savanyú, liszt nélkül híg –és valóban, a stílus az ember. Nyelve, mint öltönye.
