Nem lehet szó nélkül elmenni a thaiföldi (és tapasztalataim szerint az összes dél-keleti országra jellemző) közlekedési viszonyok mellett, ugyanis ez az egyik legfontosabb oka, hogy évről évre milliónyi hátizsákos fiatal csavarog szerte s szana arrafelé, a világ összes szegletéből; továbbá nem kevés tanulsággal szolgálhat a mi kis hazánk ebbéli helyzetét illetően is.

Levegőben

A repülés itt is a leggyorsabb és legdrágább közlekedési mód, talán ez az a kivétel, ami hasonlít az európai normákhoz. Pontosabban, az európai fapados normákhoz. Minden valamirevaló városban (saccperkábé 100 ezer lakos felett) van személyforgalomra alkalmas repülőtér, és ha már van ilyen, az egészen biztos, hogy ott le s fel szállnak személyszállításra alkalmas repülőgépek. Elsősorban az Air Asia, a helyi (asszem) fapados. A járatok nem, vagy alig késnek, és semmivel sem gyakrabban potyorásznak lefele az égből, mint mondjuk a neves nyugati konkurenciák gépei. Ennyit elég is erről, illusztráción láthatjuk a hozzávetőleges árakat, 7-el tessenek szorozni, a végeredmény tartalmazza az összes felmerülő adó- és díjköltséget.

Sínen

Kiváló, biztonságos és kényelmes utazási mód a vasút, mely sorrendben a repülés után következik költégeit illetően. Annál persze jóval olcsóbb, mondjuk egy repülőjegynek az ugyanoda szóló vasútjegy kb. 5-25%-a, attól függően, hogy milyen komfortfokozatban óhajtunk utazni. Egy bibi van csak, hogy csupán északról délre, avagy délről északra lehet utazni, bár úgy akár a vietnami Ho Si Minh várostól akár Szingapúrig is, így azért rendesen utazásunk képletes nyársára tűzzük az összes számításba vehető délkelet-ázsiai országot. Létezik persze Thaiföldön keresztirányú vasúti közlekedés is, ez azonban csak kivételesen meditatív hajlamú, minimum középfokú thai, lao, meo és khmer nyelvtudással rendelkező csavargóknak javallott, hiszen ezeken a szárnyvonalakon a vonatok sebessége ritkán lépi túl a 20 km/órás átlagsebességet, ami, tekintve hogy azért itt is vannak sok száz kilométeres távolságok, azért igen embert próbáló passzió. Ráadásul (úgy tudom) itt kizárólag III.osztályú kocsik futnak, ami gyakorlatilag a mi történelmi, fapados személykocsijainkra hajaz, melyek a klasszikus 424-es gőzös (ahol az én papám fűtő, ugyi) után szállnak, repülnek halványuló emlékeinkben. Kovácsoltvas kályha nincs a kocsi közepén, ellenben működő ventillátorok a plafonon igen, amellett, hogy az összes ablakot is tökig le lehet húzni. Nem árt az ilyen opció az ottani, állandóan 30 fok feletti, párás melegben. Mi sosem utaztunk tömött vonaton, a relatíve drágaság nyilván elriasztja a helyieket, azonban 1000 kilométer kevesebb mint hétezer forintnak megfelelő összegért azért nem egy megveszekedett összeg. Az észak-déli viszonylat viszont döcög, rendesen. Este, sötétedéskor jön a kalauz, és mindenkinek megágyaz, feltéve ha II. vagy esetleg burzsuj módon, első osztályon utazunk. A vonaton büfé nincs, mi legalábbis nem találtunk, de minden állomáson (erre azért van idő) szállnak fel helyi árusok, akik isteni gyömülcsöket (a dögszagú duriánt is), frissen sült, mennyei csirkecombokat, banánkenyeret, és más édességeket kínálnak, a zacskókba kiporciózott hagyományos tésztalevesek és curryk mellett. Illatok, sőt mi több szagok vannak, de aki az ilyet nem szereti, az ne menjen a trópusokra. A vasút azonban, mindennel együtt, a legkényelmesebb utazási forma.

Vízen

A takarékos és praktikus gondolkodású helyiek természetesen a vizet is maximálisan kihasználják a közlekedésre. A tengeren, a szigetek között -a repülőn kívül- nincs is erre nagyon más mód, de a bővízű, esős évszakban szinte állandóan áradásban lévő folyókon is össze-vissza cikáznak a tipikus hosszú csónakok. Nekünk már Velencében, a vaporettók esetében feltűnt, hogy itt Budapesten nagy ziccert hagy ki a BKV, hogy nem használja ki a Dunát észak-déli viszonylatban tömegközlekedésre, mert vízen itt is le lehetne érni Újpestről Csepelre nem több mint egy óra alatt, úgy hogy közben a hajó kiköt minden fontosabb helyen. Ha lennének gyorsjáratok, meglenne ez az út félóra alatt is. Bangkokban, az azt átszelő Chao Phraya folyón egy nagyjából ekkora út ennyi időbe telik. És szinte sosincs dugó. Egy-egy kikötés nem tart tovább, mint ahogy a 70-es trolibusz belavíroz két tilosban parkoló Suzuki közé, le s felszállás a kb. másfél-két csuklósbusz befogadási képességű csónak végén történik, a kikötést egy akrobatikus mozgású matróz irányítja sípjelekkel, amit a csónak elején kormányzó kormányos tökéletesen megért, és ennek megfelelően teszi dolgát. Ez ugyanígy mehetne nálunk is. A tengeren mindenféle rendű s rangú csónakos, hajós, tutajos és bárkakapitány várja, hogy igénybe vegyék szolgáltatásaikat, itt azért nem árt némi óvatosság: a maszek hajósok előszeretettel zsúfolják túl hajóikat, melyek bizony, olykor borulgatnak is bele a tengerbe, ha viharos az idő. Ez persze, főleg a felkapott buliszigetekre (Koh Pang Nan, Koh Chang) menet megszívlelendő. Én a partizók helyében a biztonságos, bár lassú kompokat választanám, azon legalább nyugodtan meg tudom inni a sörömet is, mert sohasem imbolyog annyira, mint egy gyorsnak ígért expresszcsónak. Általánosan a hajók ijesztően néznek ki, ütött-kopott, ingatagnak tűnő roskatag ladikok ezek, melyek azonban döbbenetesen üzembiztosan pöfögnek úticéljuk felé. Thaiföldön a baj mindig a csilivili jachtokkal, speedboatokkal van.

Úton

Délkelet-Ázsia túlnyomó része közúton utazik. Elsősorban robogón, másodsorban pickupokon, ilyen teherplatós, négykerékmeghajtásos izéken, harmadsorban buszon. Városokban még taxin, a közismert tuktukon is, személykocsin csak a felső tízezer, ami itt azért jónéhány millió. A buszjegy tényleg fillérekbe kerül, viszont általában nagy a tömegnyomor is. Európai utazók elsősorban az utazási irodák által indított kétszintes VIP-buszokkal utaznak, ezek ára sem sokkal több, mint a prosztó, mezei thai távolsági járatoké, a hasonló távú harmadosztályú, tehát fapados vonatjeggyel egyezik meg körülbelül, annál azonban lényegesen kényelmesebb utazást biztosít. Ezer kilométert utazni persze, sehogy sem kényelmes. Talán csak fekve, vonaton.

Érdekes a thaiok közlekedési morálja. A KRESZ, mint olyan, létezik, belőle azonban jóformán csak a piros lámpa=tilos szabályt tartják be, a balra tarts mellett. Ezeken kívül egy szabály létezik: csak arra vigyázz, hogy ne menj neki senkinek, semminek! És működik, mi, thaiföldi összes tartózkodásunk alatt nem láttunk egyetlen komoly balesetet sem, talán egyetlen elcsúszott robogóst, egy árokba borult buszt, és egy teherautót, de azok sem tűntek komolynak. A nyolcmilliós Bangkokban szinte sosem hallottuk mentőautó szirénáját. Rendőrök mondjuk ott állnak minden sarkon, de csak akkor avatkoznak közbe, ha beáll a dugó. Az autósokat, robogósokat nem egzecíroztatják feleslegesen, még akkor sem, ha nyilvánvalóan vét a KRESZ ellen. Ha nem folyik vér, nekik ninmcs tennivalójuk. A közlekedés így kaotikus, fejetlenül száguldozó, de annak, aki elfogadja ezt és a kevés játékszabályt, annak működőképes. Az biztos, hogy nagyon kell figyelni... Itt nincs udvariaskodás, elsőségszabály, sebességkorlát. Viszont baleset se, legalábbis szemlátomást kevesebb, mint a mi agyonszabályozott Budapestünkön. Biciklizni mondjuk nem bicikliznék Bangkokban, mégha komoly kormányzati kampányba kezdtek is ez ügyben, ott is. A kijelölt, és az autósok által tiszteletben tartott bicikliutak megszaporodtak, bár én talán összesen 3 db biciklistát láttam egy hónap alatt, azokból is kettő nyugati volt...

A bangkoki BKV viszont csodálatos. Rengeteg buszjárat közlekedik, szarérhúgyé, ahogy mondani szokás, a légkondis buszok akár európai színvonalúnak is nevezhetők, de mi az ócska, minimum 60 éves fapadlós (!), propellereseket preferáltuk, mert az olyan romantikus, viszont az ezerrel tekerő légkondi sem tépte le a fejünk. A célunkhoz mindig eljutottunk velük. Van metró is (az alapvetően mocsárra épült városban!), magasvasút is, mit mondjak... Hozzánk képest a XXXII. század. Harmadik világ? Ugyan már. Űrkorszak, igaz a középkor közvetlen szomszédságában. 6-8 szintes, kétszer nyolcsávos autópályakereszteződések a belvárosban, nem szépek, viszont rendesen áthúzzák rajta az átmenő forgalmat. Dugó tényleg csak a kis utcákban van (általában), de az sem vészesebb, mint nálunk egy hétköznap délután a Nagykörúton. Csak éppen Bangkok nyolcmilliós (szerintem a legutóbbi népszámlálás óta megvan az már tíz is), Budapest pedig jó, ha kettő. Tényleg odaküldenék néhány magyar közlekedéstervező mérnököt tanulmányútra, ha nem tudnám, hogy úgyis a Phatpongra mennének helyette kurvázni.