avagy miért jó, ha egy szomorkás júniusi délután pokolian fáj az emberlánya feje.

Például azért, mert amikor már az égvilágon semmi sem segít, hogy csökkenjen a fájdalom, kínjában bekapcsolja a tévét. Nyomkodja a távirányítót ide-oda, aztán egyszer csak ott ragad a Movies 24 csatornán, mint a légy a neki kitalált papíron. Fogva tartja a hangulat, a színészi játék, pedig azt sem tudja, mit néz. Csak azt, kiket: Shirley MacLaine, Liza Minelli, Kathy Bates és New York. Utóbbi azért fontos, mert bár és főleg sajnos, nem jártam ott, a filmből kiderül, ez a történet sehol máshol nem eshetne meg. Ízig-vérig New York-i story.

Különös, de nagyon is szerethető figurák a nyüzsgő 72. utcában, akik az életet, benne saját magukat sok humorral és meglehetős szarkazmussal szemlélik, másokat toleránsan, elfogadással.

Itt van mindjárt a köszvénnyel küzdő, fösvény Margaret Mary Elderdice, (Shirley MacLaine) az egykori zongoravirtuóz, aki fényes művészi pályát hagyott oda a férjéért. Hihetetlenül keserűvé tette a férj, majd társalkodónője halála. (A hölgy az emelkedő számlák miatt lett öngyilkos.) Már zongoraleckéket sem ad, nyers modora miatt elmaradtak a tanítványok.

Most épp Cara Varnum-ot (Liza Minelli) gyötri szeszélyeivel, aki tehetséges hegedűsnek képzeli magát, lelkesen együtt muzsikál az idős hölggyel és rendszeresen dézsmálja annak bonbonkészletét. Kettejük huzakodásába megérkezik Robin Ouiseau (a Dirty Dancingből Jennifer Grey) és felforgatja a hétköznapokat. Három nő, három korosztály 20-20 év korkülönbséggel. Társra, karrierre vágytak, vágynak.

Ott van még Mr. Go (Kathy Bates), aki nevével ellentétben egy hajléktalan nő, s nagy hatással lesz a három gráciára.

Végső soron a Keringő az önmegismerésről, a magunkkal való megbékélésről, a változás lehetőségének felismeréséről, a barátság megszületéséről szól. Azt mondja, fedezd fel újra az élet szépségét, a barátság erejét, és az idős kor bölcsességét. A történet tökéletesen kidolgozott jelentek sorából, hangulatetűdökből áll össze.  Remek párbeszédekkel. Néha olyan érzést kelt, mintha színházat látna az ember.

Amikor vége lett a filmnek, sajnáltam, hogy nincs tovább, de rohantam a laptophoz, ki követte el ezt figyelemre méltó mozit. A megfejtés: Ernest Thompson. Így már érthető a színházra asszociálás. Ernest Thompson saját, először az Off- Broadway-n, majd 1981-ben, az igazin bemutatott darabját írta és rendezte 1995-ben tévéfilmre a CBS-nek. (Csak úgy mellékesen a Broadway-n Katherine Hepburn játszotta óriási sikerrel, 128 alkalommal, Margaret Mary szerepét.)

A tévé változatban Shirley MacLaine rigolyás, bölcs, örök nő, néha egy mosoly erejéig felvillan a Legénylakás, vagy az Irma, te édes egykori hősnője.

Liza Minelli játékára azt mondhatjuk, hab a tortán. A karakterszerepben is nagyot alakít.

Ha már keringő, a film zeneszerzőjéről se feledkezzünk el. Ő Patrick Williams, akinek eddigi munkásságát négy Emmy és két Grammy díj, egy Oscar jelölés, 22 Emmy és 17 Grammy díj jelölés minősíti. Jó mozi, érdemes megnézni.

A Movies 24-en vetítik július 5-én, hétfőn délelőtt 10 óra 20-kor és július 6-án, kedden reggel 6.20-kor.

Aki még Ernest Thompsonra vágyik, annak legközelebb az Arany- tónál (On Golden Pond) című filmről mesélek.

p.s: a bejegyzést még júniusban, a film után vetettem merevlemezre abban a reményben, hogy levetítik még és időszerű lesz az ajánlás. S, lőn.