Még a májusi felhőszakadások, patakkiöntések idején fedezte fel az írott és az elektronikus sajtó a súri löszfalat. A jelek szerint, úgy ragaszkodnak a témához, mint szájzáras eb a lábtörlőhöz. Dédelgetik, színezgetik, nagyítgatják - szenzációt hajhásznak. Néhány nappal ezelőtt már így tálalták: Félelem és rettegés Súron - életveszélyes a löszfal 2010. augusztus 02. 13:19

Pedig a sztori nem az, hogy omlik a löszfal, hanem az, miért!

A löszfal már a 80-as évek második felében is veszélyes volt. A falu akkori előljárói belügyminisztériumi támogatást szereztek ahhoz, hogy a Magas utcában lakók elköltözhessenek a falu biztonságos részére. Három család nem fogadta el a felkínált lehetőséget. Ott maradtak, azóta is ott élnek, s van, aki most sem kíván elköltözni. A 90-es évek közepe óta a falunak ez a része, a rendezési terv szerint nem számít lakóterületnek, építési engedélyt sem adnak ki új házak építésére. Az utcában csak villany van, vizet ásott kutakból nyernek. Értelemszerűen csatorna sincs, pedig a faluban (ellentétben a Bakonyalja legtöbb településével) az is van.

A megmaradt három házhoz vezető utat kénytelenek voltak lezárni, mert a tavaszi esőzésnél, ahogy a videón is látható megrepedezett, beomlott. Gépjárművel nem lehet megközelíteni, nem jár be a betegszállító, és a téli tüzelőt sem tudják bevinni az ott lakók. Májusban a Magas utcai házaktól mintegy 10-12 méterre repedt meg a löszfal széle. A lakók nem voltak közvetlen életveszélyben.

A Magas utca alatt, mintegy 10-12 méterre van a Kossuth utca. A lakóházak jó 20-25 méterre vannak a löszfaltól, azokat nem veszélyezteti. A gazdasági épületeket, tyúkólakat, garázsokat igen. Ezeket ugyanis a jobb területkihasználás érdekében egészen közel építették a falhoz. Ha ne adj Isten, leomlik, 80 méter hosszan, félig betakarja a Kossuth utcai házak udvarát. Aggodalomra az ad okot, nem lehet tudni, bekövetkezik-e egyáltalán és mikor a falomlás. Ha valaki épp akkor tartózkodik ott, akkor valóban életveszélyben van.

A löszfal a tavaszi helyzethez képest lényegében változatlan, a repedések megvannak, a föld is potyog. Nem látványosan, inkább csak talicskával mérhető gyűlik össze naponta. Szép lassan csúszik lefelé.

Mi lehet a megoldás? Sógorka Miklós polgármester szerint a 10-12 méter magas, 80 méter hosszú, megfelelő alappal ellátott támfal megépítésére nincs pénze az önkormányzatnak. Más kérdés, hogy az említett gazdasági épületek miatt nehéz is lenne. A Magas utcából az egyik család most már szívesen elköltözne, de nincs pénze új ház vásárlásához. A polgármester a térség országgyűlési képviselőjéhez fordult, segítsen abban, kaphasson hasonló támogatást ez a család a költözéshez, mint anno a 80-as években a többiek.

Még egy adalék, a történethez. Annak idején, amikor a lakók zöme elköltözött a Magas utcából, egy szakértői javaslat alapján, az akkori önkormányzat természetes növénytakaróval - füvesítés, fásítás - megakadályozta a löszfal mozgását. Azon a szakaszon a fal alatt lakó Kossuth utcaiak nincsenek veszélyben.

El tudod képzelni Orbán Viktor mennybemenetelét? 

A Kossuth téren izgatottan összeverődik a tömeg, a szpíker tüzeli kétmilliós hallgatóságot, és felkonferálja ŐT. Ám a színpadon, a felsorakozott kormánytagok gyűrűjében nem jelenik meg oly ismerős arca. A tömeg egyre nyugtalanabb, érzi, hogy valami különleges készül. Ekkor elkiáltom magam: Ott van Ő, az ablakban! Egy pillanat alatt fagy meg a levegő, mikor Viktor kimászik a párkányra. Láthatóan ugrani készül. 

Fura módon azonban egészen vidámnak tűnik, mint aki teljesen biztos benne, hogy semmi baja nem lehet. Egyetlen sóhajtásba forrunk össze, amikor végre elrugaszkodik. Ám még mielőtt földet érne, éppen az utolsó pillanatban, kezét széttárja, és elindul felfelé. A döbbenettől csak néhányan merik összecsapni a tenyerüket, hogy megkapja az ŐT mindig megillető tapsot.

A kormánytagok arcát is az értetlenség szürke felhői árnyékolják, a hit és a félelem villámai cikáznak az ország gondjainak viselésétől redőssé vált homlokukon. Ekkor Ő, akit mi, a csodálói csak AZ ÉN MINISZTERELNÖKÖMNEK hívunk, leereszkedik a színpad felé. Egészen közel kormánya tagjaihoz, de lába továbbra sem érinti a szent földet. 

Láthatóan Semjén Zsolt felé int, aki először nem érti, mit akarhat tőle Viktor. Ő azonban szeretete kegyes mosolyával közelebb repül hozzá, valamit a fülébe súg. Zsolt megfogja Tibor kezét, akinek kisfiús arca a csodálkozástól narancsvörös nap sugaraiban még békésebbnek hat. Egy pillanat, és úgy állnak ott, mint egy OVodás csatárlánc. Ekkor ő hű barátjához, a VÁRAKOZÁSBAN legkedvesebb társához, Zsolthoz repül, megfogja annak kezét, és levegőbe emeli az egész kormányt.

A csodálatos látváytól szólni sem tudunk. A kormány kétszer körberepüli a Parlament kupoláját. Ekkor váratlan dolog történik: Ő elengedi a többiek kezét. Azok a meglepetéstől megbillennek a levegőben, de hamar megértik: már ők is tudnak repülni. Keringenek a fejünk felett, néha olyan közel, hogy meg tudnánk őket érinteni, néha olyan magasan, hogy szinte szem elől tévesztjük őket. Olyanok ők, mint egy felzavart szúnyoghad. 

Az egyre magabiztosabbá váló repülésnek Ő vet véget. Egy alig látható fejmozdulattal rendre inti a minisztereket, akik tudják mi a dolguk, azonnal V alakba rendeződnek. A csapat tesz még egy kört a fejünk felett, majd elrepül Esztergom irányába. Ekkor még nem sejtjük, hogy utoljára látjuk őket.

El tudod képzelni? Miért ezt ne tudnád? Ha valami is igaz a pletykákból, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy tud repülni, ha akar. Nem azokra a rágalmakra gondolok, amikkel a bulvárlapok próbálták beszennyezni ŐT! Istenem, de nehéz is volt kitartani azokban az években, amikor a NÉP FIÁNAK eljövetele távoli reménységnek tűnt csupán! Nem, én azokra a pletykákra gondolok, amiket a kocsmákban, piacokon, sikátorokban is csak suttogva mertek elmondani, olyan hihetetlennek tűntek. Azokra, amelyek tartották bennünk a lelket a VÁRAKOZÁS nehéz éveiben.

Beszélték hogy ŐT nem is anya hozta a világba. A hegyek, édes nénéink vajúdták ŐT, a kibelezett kőbányák édes szenvedésük nyomai. Mondták, hogy nem apa nevelte fel, hanem a vadak dédelgették, megtanítva arra, hogyan kell életben maradni az erdőben. Suttogták, hogy első eljövetelének mélyebb értelme volt, megmutatta, hogy csak a szenvedésen keresztül lehetséges a megváltás. A jólinformáltak azt is tudni vélték, hogy Viktor gazdag, nagyon gazdag. Állították, hogy a hegyek vele együtt temérdek aranyat és kicset is szültek, és az a kincs csak arra vár, hogy Ő felhasználja. Állítólag kész a terv, és a zsidókkal is ezért veszett össze. 

Megjövendölték, hogy egy napon majd visszarepül hozzánk. Kezei tele lesznek kincsekkel és arannyal, annyival, hogy nem is fogjuk látni honnan, de az ő kezei közül ez az arany és a kincs majd közénk hullik. Viktor gazdagságot fog hozni mindnyájunknak, és áldást, és egészséget. Vissza fog térni, és megvált bennünket.  

Federico Andahazi-Kasnya: A fejedelem

Idén negyven éves az Apostol zenekar, melynek nevét meghallva, jobb zenei ízlésű ember hajlamos elfordulva öklendezni. Talán nem is véletlenül, hiszen a zenekar tagadhatatlan slágerei nem tartoznak a magyar zeneirodalom legnívósabb darabjai közé, lanyha lejtőn a megsemmisülésbe csúszó, depressziós öngyilkos-himnuszok, émelytő, ragacos zenei giccsek ezek, Seress Rezső után, szabadon.

Holott, a zenekar ennél sokkal jobb sorsra érdemes banda volt, precíz, kiválóan képzett, tehetséges zenészekből állt, akik korszerűen gondolkoztak a zenéről - csak éppen erre nem volt igény, már akkoriban, a hetvenes években sem. Ezzel kapcsolatosan, mintegy Boldog Szülinapot kiáltva osztanék meg egy apró kis történetet, mely az életemet azért alapvetően meghatározta, már, a mihez-tartás végett.

Talán hetedikes lehettem, és rendszeres rádióhallgató. A hetvenes évek végét járhattuk, magnóm még nem volt, a lemezgyűjteményemet pedig apám kezelte fafülével, fura ízléssel. Napi zeneigényemet javarészt a rádió hallgatásával csillapítottam, ami akkoriban rendszeresen adott koncertközvetítéseket is. Már jó előre készültem, hiszen az egyik akkori kedvenc magyar zenekarom rockkoncertjét sugározta (volna) a Petőfi, valamelyik pesti egyetemi klubból, de a műsorközlő mondatai leforráztak:

- Kedves rádióhallgatóink, kedves közönség! XY zenekar ma esti koncertje betegség miatt elmarad. Azonban nem maradunk zene nélkül, a színpadon az Apostol zenekar!

Döbbent csend, némi fütty. Mindenki ismerte a Légvár, homokvárat, meg az Okosabban kéne élnit, ám ezek fényévnyi távolságban voltak attól, amire ez (az) a közönség összegyűlt. Azonban Mező Józsi, a magyar demiszrusszosz, nyilván a széles karimájú sokáckalapjában, így szólt:

- Kedves közönségünk! Aki az ismert slágereinkre lenne kíváncsi, az vegye meg lemezen. Mi most egy kicsit zenélni szeretnénk Önöknek.

És nyomtak egy olyan háromnegyedórás koncertet, hogy a fülem kettéállt. Akkor még nem tudtam, hogy pl. Weather Reportot, Blood, Sweat & Tearst, Chase-t, If-et, sőt egy Syrius-számot is nyomtak, sok fúvóssal, virtuózan, dögösen. Jóval később találkoztam egy nálam idősebb zenegyűjtővel, akinek megvolt ez a magnófelvétel, onnan tudom. Szóval, a tanulság az, hogy nem minden szar, ami esetleg annak látszik. Sajnos, nekem nincs meg ez a felvétel, a tecsőn pedig csak ezt találtam, ám figyelmes hallgató hallhatja, hogy ebből a számból is kitűnik, volt azért spiritusz ebben a zenekarban:

noteszlap

Főúr, füzetnék én is!

Amikor megláttam az anyát a bordó mózeskosárral, rázta, himbálta, majd a váróterem padjára örült s a térdén ringatta, még előítéleteim kéltek. Könnyen, mert az én gyerekeim ringatás nélkül is jó alvó babák voltak. „Hogy lehet ilyen HP” –gondoltam, amikor ki is kapta a babát a kosárból s karjában ringázta. Aztán megjelent egy kislány, akinek minden félelem nélkül a kezébe adta a négyhónapos babát, a kislány úgy tíz év körüli, nagy rutinnal vette melkasára-vállára a babát, aki nem sírt, hanem figyelt.

Elszégyeltem magam: ebben a családban több gyermek is van. És egészen más az ábra, mint amit kigondoltam az első pillantásra. Nemsokára még három gyermek érkezett a nagyfiú és egy kilenc éves forma, majd egy kicsi az épp-hogy talán iskolással és még kettő,   nyolc.. és tizenkét év körüli lányok. Majd az apa is, gondolom a járműtől, amivel az állomásra érkeztek. Csomag nélkül, valakit vártak. A gyerekek könyvet, újságot, képes füzeteket vettek elő, aki nem olvasott, a babát fogta. A nagyfiú a fő szülő-helyettes, a kislányok tőle kéretzkedtek át az egykori utasellátó-val  szembeni boltba, tőle kaptak egy ezrest, meg utasításokat, még kinek a családból mit vegyenek. Szokatlan volt a két év körüli kicsit látni, ickázott, a sakktábla szerű kőpadlón, hol ennek a testvérének fogta meg a kezét, hol annak. Általában kettő-négy év közötti gyermeket mainapság vagy sírni-nyafogni lát az ember az ilyen helyzetekben vagy vészesen rohangászni-csimpaszkodni, kukában kotorászni vagy autók elé kiugrósat játszani… Egy biztos, hogy valamelyik szüleje sziszegve-suttogva vagy föl-fölcsattanva próbálja „rend”-re utasítani. Az anya az üres mózeskosarat beállította a sarokba, hogy ne legyen útba, néhány gyakorlott utazó most érkezett, hangos megjegyzéseket téve a „kaszroly” gyerekre, ki az a felelőtlen, aki a mai világban ennyit vállal? „Majd felneveli űket az állam!” -jegyezte meg az egyik asszonyság olyan szinpadi-félre-hangnemben, hogy inkább az apa hallja, mint a társnője és a pénztáros.

Az egyik kislánynak egy apró pillangó tetoválás van a bokáján. Halványkék, piros pöttyekkel.

A vonat késett úgy jó tíz percet. Megjöttek a boltjáró kislányok, szétosztották, amit vettek, aki csokit várt, annak azt, két banánt is, az egyiket az anya ette meg.

Az anya haja barna, kis kemény nagyanyókonttyal, az apának rocker-hosszas, mint a nagyfiúnak is. Az egyik kislány haja lófarokban, a másiké hosszú angyalhaj göndören, a kicsié is ilyen göndör, de rövidebb.. és ő talán fiú. A nagyfiú deszkás stílusban, az apa, mintha road lenne egy zenekarban , csupa feketében.

„Ezek biztos jobbikosok!” -jegyezte meg egy kefebajszos idős férfi, mert a kisebb fiú fekete pólóján angyal vagy nagyboldogasszony, én se tudtam jól kivenni, lehet, hogy csak absztrakt színes folt volt.  jópár mosással (vagy gyerekkel?) ezelőtt. „Á, inkább valamilyen szektások ezek!”-okoskodott erre a másik kofának látszó asszony.

Az apa átvette a babát, aki a válla fölött tekingetett. Valamit vartyogott a hangosbeszélő, aztán befutott a vonat, még egy gyerek, ezzel kilenc, táborban lehetett, a nagyjából velem egykorú apa, gondolom, még diákkori cseszkó spéci keretes hátizsákjával, nekem is volt hasonlóm. Rövid kefehaja miatt először fiúnak néztem, de aztán kiderült, hogy ő a nagylány - vagy idősebb a fiúnál vagy ikrek?- letette a hátizsákot és sorban fölvette azokat, akiket még elbírt, a nyolc éves is elé állt.. de aztán mégsem vette már föl s ezen nevettek. A nagyfiú fogta a hátizsákot és az anya át, majd a mózeskosárba a babát s halkan, ahogy jöttek, hipp, hopp, már el is tűntek, kiürült a váró, egy bordó kisbuszhoz sorakoztak. A kisbusz sem nem új, sem nem lerobbant. A nagy család nem látszott sem szegénynek, sem gazdagnak, rászorulónak vagy a szülők olyanoknak, akik puszta felelőtlenségből vagy nemtörődömségből vállalták a…

…ha most, visszapörgetvén a képeket belegondolok, mintha nem is lett volna olyan sok az a kilenc gyerek.

 Csak az élet számít.  

noteszlap

Főúr, füzetnék én is!

Az uborkaszezon nem az én találmányom. Eredetileg valami sajtó-szlengbéli kifejezés volt arra, miszerint nyáron a fű se nő. Nincs téma, ereggyünk a konzervgyárba termelési riportra, uborkadömping van... s efféle dömpinghírek. 

Vagy amin jót nevettem, a téma az alkalmi munka és persze a televízók brigádjai ubi'szezcsi'ben nem a kukoricacímerezőket vagy más szántóföldön, tűző napon (az árnyékban 38 fok) dolgozókat kérdik vagy alkalmazóikat, hanem a Balcsi(iii…) partján tallóznak a téma iránt.

Nyáron tehát az uborkának dömping-je van –a mi kertünkben a paradicsom és az uborka ma már szinte gyom-szerűen tenyészik, már a magától kelt paradicsomtöveken is érik a meglepetés, az össze-vissza fajzások néha hatalmas töveken csak apró körte alakú termést találunk, ezért kár volt locsolni, de van ellenpélda is, amikor a fürtös koktélparadicsom az óriás’-sal kereszteződik és fürtös-de alma nagyságúakat terem.

Mára az uborkaszezon afféle „a fű se nő” értelmezést kapott. Pl a közeli nagyváros aktív időszakban szinte átjárhatatlan, három csomópontján a nap bármely órájában, talán az éjszaka közepe kivételével, araszolnak az autók - de nyáron nem.

Elég csak Index Anya címlapjaira tekinteni:  A bloghú-n volt olyan belsőcímlap, ami egy hétig penészedett, még a kattogás marketinges focivébés cuccok is. 3-4 napig pang egy címlap. Vállalatok állnak le. Az autóiparban az augusztus a leállás hónapja, de Magyarországon lényegében akármelyik iparágban is van leállás júliustól. A budapesti közlekedés (az ország szíve autóközlekedési szempontból) a legfinomabb jelző-érzékelő-je az uborkaszezon lecsengésének, az iskolakezdéssel azonnal megjelennek a dugók és úgy szeptember közepétől pedig az ipari termelés is újraindul: rendesen beáll A Város.  

Ha az uborkaszezon másfél-három hónapjához hozzáveszem az un. „Ünnepeket”, amik Magyarországon december közepétől január közepéig tartanak, majd az aktív 7-8 hónappal kumulálom az ország GNI -eredményét, kiderül, hogy nyolc aktív hónappal számolva már gazdaságunk a világ élvonalába is számítható.

a mobiltelefon

Úgy döntöttem, kihívom magam ellen a sorsot, és a népharagot. Tehát: szerintem, az utóbbi évtizedek legfeleslegesebb találmánya a mobiltelefon. Ugyanakkor készséggel elismerem, a fogyasztói társadalom legnagyobb üzleti fogása. Egy tulajdonképpen nem létező igényre alapozva lépett színre az új iparág, s a rábeszélő gép segítségével ügyesen kommunikálta, hogy mobiltelefon nélkül nincs élet.

De vajon tényleg nincs? Gondold át egy kicsit, mielőtt válaszolsz!

A vezetékes telefonok fénykorában történt: a neves üzletember megtiltotta a kollégáinak, hogy este, a hétvégén, a szabadsága alatt bármilyen indokkal felhívják. Az volt az elve, a munkaidő alatt (ami az ő esetében 10-12 óra volt) meg lehet és meg kell minden döntést hozni, minden ügyet el lehet, és el kell intézni. Sőt, még autótelefonja sem volt. Sok ezer ember munkája, s dollármilliók sorsa függött tőle.

Lehet, hogy nem is maradsz le semmiről, ha nincs a zsebedben, táskádban ez a zsarnok szerkezet?

Ha valakire haragszol, sokat segít, ha nyugodtan leülsz és elgondolkozol rajta.

Fekete-sárga hangulat

Imádom a szelet. Nem azt a kis vacak, éppen csak lengedezőt, amit alig lehet észrevenni. Azt szeretem, amelyiknek nekifeszülhetek. Amelyik úgy simogat, mint egy jó szerető. Lágyan, érzékien körbefonja a testem, majd langyos érintése hirtelen metszővé válik, megborzongat. A fülembe súg messzi titkokat, orrom különös illatokkal kényezteti.

Ma este ilyen szél fújt. Nyugat felől még világos volt az ég alja, de a másik oldalon már sárgán világított a majdnem telihold, amikor először átrohant a mezőn. A fák koronáját megtépte, a nyárfák félelmetesen susogtak az erdő szélén. A mező már haldokló virágait éppen csak meglebbentette. A különös fényben a fák mélyzöldje feketére váltott. Nagy fekete folttá olvadt össze az erdő, rejtélyes zizegéssel, surrogással.

Amikorra visszaértem a civilizációba, már az utcai lámpák is égtek. Sárgás fényük merő bohóckodás volt a holdsugárhoz képest. Fekete-sárga hangulat.

Kurva szavak

Kurvák a szavak. Olyanok, mint egy feslett nőszemély, aki mindenkinek odaadja magát. Odasimul bárkihez. Nem érdekli, hogy kihasználják. Meggyalázzák. Legbensőbb lényét sárba tiporják. Szépségét megtépázzák, lepusztítják. Felhasználják, majd a szemétre dobják.

Így kezdődött, én pedig megírtam, és megjelent: 1982. augusztus 29. Új Tükör

Délegyházi napimádók

Társaságban a nyár örömeiről folyik a szó. Sok országot megjárt barátom kesereg: - Kár, hogy nálunk nincsenek nudista strandok.  – A félhomályból öblös hang vigasztalja: - Dehogy nincs! Igaz, nem legálisan. Menj csak el a délegyházi tavakhoz egy hétvégén!

S miért ne mennénk? Önkéntes és készséges útikalauz akad, aki a boltban a friss kenyér és a felvágott mellé jó tanáccsal is szolgál: - Vigyázzanak, mert a bányatavak veszélyesek. A múlt héten is belefulladt az egyikbe valaki. Biztosan nem így képzelte a szórakozást…

A bolt előtt nyúlánk fiatalember fürdőnadrágban, felajánlja, kövessük a Trabantot, ő is épp a nudista strandra igyekszik. El nem lehet mondani, olyan bonyolult az út…

Mi tagadás, alig néhány száz méter után kezdünk hinni neki. Tengelytörő, kocsinyúzó hepehupákon bukdácsolunk át, s nyeljük a nyitott ablakon megállíthatatlanul bezúduló port. A táj lehangoló. Az út mentén, kétoldalt szemét, szemét hátán. Van itt minden, ami a háztartásokban feleslegessé válik. Rossz vödör, hűtőszekrény, nylonzsák, mosógép, zacskók, rongyok. Az egyik kupac tetejére valaki ütött-kopott, de még olvasható táblát rakott. Csúfondárosan jelzi a kritikát: Tanácsháza.

Aztán hirtelen üdezöld fák közé kerülünk, előttünk kékes-zöld tó. A napfürdőzők „öltözékén” látni, megérkeztünk. Bár hétköznap délután van, a harminc fok feletti hőmérséklet sokakat kicsalt egy kis felüdülésre. Letelepszünk. Fiam, vágtatva rohan, természetesen pucéran, a vízbe. A rövid mártózkodás után rikoltozva emlegeti tavaly nyári keleti-tengeri élményét. Első találkozását a nudista stranddal.

Míg élvezzük a napfényt, a vizet, arról elmélkedünk, vajon kik is jöhettek e kétségkívül kellemes helyre, hogy tiltott „szenvedélyüknek” hódolhassanak. A kocsik legkülönfélébb márkájúak: Trabanttól a Polskikon, Dáciákon, Ladákon át a Volkswagenekig, Volvókig. Akad olyan is, amelyen a sokatmondó két betűt fedezzük fel: DT.

A tavon barnára sült nők és férfiak ügyeskednek: színes szörfök lebegnek a víz fölött. Békésen telnek az órák, mellettünk két fiatal, András és Ágnes készségesen összébb pakolja holmiját, hogy mi is elférjünk. Felajánlják a csónakjukat, menjünk ki a tóra, ha úgy tartja kedvünk. Tegeződünk – itt így szokás – s alig néhány percnyi ismeretség után, vajon ki tudná megmagyarázni, miért, úgy érezzük, régi barátok közé csöppentünk.

De a nyugalomnak hirtelen vége szakad. A tavat jótékonyan körülvevő és eltakaró dombról fényképezőgép objektívje pásztázza a napfürdőzőket. A távolból az egyezményes jel, az autóduda hangja riaszt. Itt a rendőrség! Egy pillanat, s a készenlétben tartott fürdőruhák máris felkerülnek. Kiderül, a képek „hivatalos” célra készülnek, bizonyítéknak az illetékesek asztalára. A hangnem, amellyel a maszek rendszámú kocsiból kilépő rendőr intézkedik, nem a legudvariasabb. Az indulatok pillanatok alatt magasra csapnak, vélt és létező jogaira hivatkozik mindkét fél. Apró dráma a homokon. Aztán előkerülnek a jegyzetfüzetek: nevek, beosztások, rangok kerülnek a noteszlapokra. Tartok tőle, nem azonos következményekkel jár a rendőr és a napimádó feljegyzése.

A rendőr gyors távozása után a kedélyek lassan csillapodnak.

- Nem vagyunk bűnözők – méltatlankodik egy javakorabeli férfi. – Fenyegetnek bennünket, ahelyett, hogy békén hagynának! Sértjük az erkölcsöt? Nahát!

Mária pedagógus, így érvel: - Akik az erkölcs nevében ellenünk kardot rántanak, olyasmi ellen ágálnak, amit nem is ismernek. Azt állítják, ez maga a fertő. Láttál te már itt kétértelmű viselkedést? Más a szex és más a napfürdőzés, a víz melletti kikapcsolódás. Vannak itt gyerekek is láthatod. Békésen megfér egymás mellett minden korosztály. Ha nem vagyunk tisztában a testünkkel, ha tilalomfákat helyezünk el oda, ahova nem kellene, ne csodálkozzunk azon, hogy a gyerekek a maguk sajátos fantáziájával túlzott jelentőséget tulajdonítanak mindannak, ami a testtel összefügg. Társadalmi méretekben kellene megbékélni a testiséggel. Ez nem egyenlő a parttalan szexualitással… Itt, távol a lakott területektől, vajon kit zavar a ruhátlanságunk? Ne akarja nekem senki bemagyarázni, hogy bűnt követek el. S ne ítéljen el csupán azért, mert ezekről a dolgokról másképp vélekedem.

Lassacskán akár konferenciát nyithatnánk a nudizmusról. Csak úgy röpködnek az érvek. Tilos, de meddig és miért az? Az Országos Idegenforgalmi Hivatal komolyan foglalkozott a dologgal, valutát is hozna egy ilyen strand vagy kemping, s a döntő szót mégsem meri kimondani senki.

*

Szombaton reggel fél nyolckor alig van talpalatnyi hely a parton. Vasárnap sem jobb a helyzet. Sokan hálózsákban, vagy sátorban, vízközelben töltik az éjszakát is.

Nudisták. Jelenlétük a délegyházi tavaknál vihart kavar.  – Csak az állandó cirkusz van belőle – panaszkodik a rendőrség képviselője. – Tavaly még csak hatott a bírságolás, az idén mit sem ér. A hétvégeken legalább ezerötszáz-kétezer ember volt itt. Igaz, nemcsak nudisták. De nem tartom helyesnek a strandolást a tavaknál, míg nincsenek meg a feltételek. Nincs vécé, ivóvíz. A szülők is panaszkodnak, hogy a gyerekek kibicikliznek a faluból és másnap az iskolában, fésületlen szavakkal tárgyalják meg a látottakat. Amíg nincs központi döntés, mi bírságolunk. Egyébként én is szívesen napozok ruhátlanul, csak nem nagyközönség előtt.

Látszólag a délegyházi tavak jövőjéről folyik a vita azon a tanácskozáson, amelyet az áldatlan állapotok felszámolására hívtak össze Dunavarsányban. A ráckevei járási hivatal, a Pest megyei Tanács, a rendőrség, a horgászegyesület, a Közép-Duna-völgyi Intéző Bizottság és a helyi tanács képviselői azokról a milliókról is szólnak, amelyek híján, aligha lesz képes Pest megye kellemes üdülőkörzetté alakítani a tórendszert. Pedig szeretné. De nem a nudistáknak. Készülnek a tervek a műszaki egyetem városépítési tanszékén. Néhol a markolók már belevájták karmaikat a tóparti dombokba. Kotányi Zoltán, a tervek egyik atyja megsúgja, az eredeti programban még szerepelt a nudista strand. A tanácsülés által jóváhagyott tervben hiába keressük…

A helyi tanács elnöknője elkeseredetten mondja a magáét:

- Addig, amíg nem lesz hivatalos nudista strand az országban, tehetünk bármit, úgyis idejönnek. Mérnökök, diplomaták is vannak közöttük, és családostól jönnek – teszi hozzá.

A tanácskozás végén egyértelmű a döntés: a délegyházi tavaknál tilos a meztelen fürdőzés. Hogy miért? Mert. Pest megye nem kér a nudistákból. Nemkívánatos személyeknek nyilvánította őket. S ők – fokozódó szigor ide, tiltás oda – mégis jönnek. A napsugaras hétvégeken egyre többen.

A hajnali munkás járatokat leszámítva, hétköznap reggelenként, két és fél busz megy keresztül Akán. Az egyik valamivel hét előtt, a másik úgy háromnegyed nyolc tájban. A feledik, az iskolabusz fél nyolc után pár perccel. Ez azóta van, mióta az akai gyerekek Ácsteszér helyett Bakonysárkányba járnak iskolába. Addig ők is a háromnegyed nyolcas busszal utaztak a tudományért.

A háromnegyed nyolcas busz egyórás zötykölődés után ér Kisbérre. Szépen összeszedi az utasokat Csatkán, Súron, Ácsteszéren és Bakonyszombathelyen. A csütörtököt leszámítva, igen kevesen utaznak rajta. Csak azok, akik orvoshoz, ügyes-bajos dolgaikat intézni, családot látogatni mennek a városba. Ilyenkor jókat lehet olvasni, szunyókálni, vagy nagyokat hallgatva kibámulni az ablakon. Nézni, ahogy a faluból épp csak kiérve megcsillan az akai tavak vizén a fény, vagy hirtelen eltűnik az erdő mögött az egész kis település. Kanyar, kanyar hátán. Az út menti fákon délcegen őrködő sasok meg sem rebbennek, megszokták már az autók hangját.

Nem így csütörtökön. Az különleges nap a Bakonyalján. Akkor van Kisbéren a piac. Ilyenkor nagy a jövés-menés. Az utak nem Rómába, hanem Kisbérre vezetnek a szélrózsa minden irányából. A reggeli buszok tömve vannak ezen a napon. Piacra menni muszáj. Ilyenkor veszik meg a napos csibét, kacsát, libát, pulykát, a virág vagy a zöldségpalántákat. Már a buszon összetalálkoznak az ismerősök, a másik faluba szakadt családtagok. Örömködés, csevegés, csengenek a mobilok. Na, beszéjjjé má bele! – türelmetlenkedik a nagymama. Családi titkok tudója lesz percek alatt az egész busz.

Olvasni, könyvre, újságra figyelni képtelenség. Minden megállónál felszállók hada nyomakodik beljebb. A nem éppen mai évjáratú busz egyre nehezebben kaptat fel az emelkedőkre. Az ablakból kibámulva, azért nyugtázhatja az ember, hogy Bakonyszombathely egyre szebb, zöldellnek a hántai dombok és Kisbér is városiasabb arcot öltött.

A buszpályaudvaron a csütörtöki buszokból kitódul a tömeg. A kosarakkal, szatyrokkal, papírdobozokkal felszerelkezett többség a piac felé veszik az irányt. (A papírdobozokban a visszaúton csibék, kacsák, libák hangoskodnak majd.) Az elkésett diákok besündörögnek a közeli gimnáziumba, a gyógyszertárban is szép hosszú sor lesz, a szakrendelések előtt megtelnek a padok, a boltokban sem unatkozik a délelőttös műszak. A város néhány órára elnyeli az érkezetteket.

Délután fordított előjellel ismét elindul a menet. Kicsit másként, mert az autóval jöttekhez bekéredzkednek a falubeliek. A buszokon még sem lesz tágasabb a hely a csomagok és a hazafelé tartó diákok miatt. Egy kis generációs villongás után – ki adja át a helyét, kinek, és miért – az utasok rendben hazaérnek. Három óra tájban már mindenki otthon örül a jól sikerült napnak. Öt órakor, az utolsó akai buszon, Jani a sofőr egyedül jön haza.

Ez a jármű gyakorta megfordul a Bakonyalján. Utoljára 2008-ban, az 5. Jubileumi Nosztalgia Autós-Motoros túrán és találkozón láttam, és utaztam is rajta. Hiába voltak ott vérbeli oldtimerek, a legnagyobb érdeklődés az Ikarus 66-ost kísérte.

A buszt 1972-ben gyártották, az NDK megbízásából, Berlin és Moszkva között közlekedett. 2008-ban már 3 millió megtett kilométerrel büszkélkedett. Tulajdonosa, a győri Kozári Tibor, akinek régi vágya teljesült, amikor 1992-ben megvette ezt a "faros", Csepel motorral gyártott Ikarust. 1996-ra lett üzemképes a jármű. A szájhagyomány úgy tartja, azért lett faros a beceneve ennek a típusnak, mert akkora a hátsója, mint a Bözsi néni fara.

2008-ban még biztosan az egyetlen üzemképes példány volt az országban a 66-os Ikarusokból.

Élmény rajta az utazás, még úgyis, hogy a nosztalgia járatok mindig tele vannak. A bakonyalji dimbes-dombos utakat is jól bírta szusszal. Még olyan földes utakon is, ahol valószínűleg még sosem járt busz. Az autóstalálkozókon pedig rendre elnyeri a szépségdíjat.

A kép nem 2008-ban, hanem egy korábbi találkozó alkalmával, Ácsteszéren készült. Táncsics szülőházánál próbál megfelelő parkolóhelyet találni. Az Ikarus 66-osok Magyarországon kívül főként az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában álltak forgalomba, de szállítottak belőlük néhányat Kuvaitba, Egyiptomba, Kubába és Szíriába is.

Minden utak útja. Mother Road. Az amerikai álom, Steinbeck, Kerouac, az Easy Rider-ek útja. Egy életfilozófia megtestesítője. Maga a SZABADSÁG, így csupa nagybetűvel.

Ha most valaki azt mondaná, tegyem fel magam egy behemót motorra és megyünk párszáz mérföldet ezen a legendás úton, mikorra pislogsz egyet, már csak a hátam közepét látnád. Sosem tudnád meg, legalábbis tőlem nem, hogy mi a különleges ebben a teljes hosszában 2,448 mérföld, azaz 3,940 km útban. Ami ráadásul, hivatalosan már nem is létezik, mert 1985. június 27-én, törölték az Egyesült Államok autópálya rendszeréből. (Akkor pecsételődött meg a sorsa, amikor Dwight Eisenhower elnök, a német autópálya rendszerbe beleszerelmesedve, új autópálya rendszert dolgoztatott ki az Államokban, tisztán katonai-védelmi szempontok alapján.)

A U.S. Highway 66 - vagy Route 66 1926. november 11-én született. Eredetileg Chicagoból, Illinois, Missouri, Kansas, Oklahoma, Texas, New Mexico, Arizona és California államokon keresztül vezetett Los Angelesig, majd Santa Monica-ig.
„A 66-os országút a kivándorlók fő útvonala. 66-os az országot átszelő hosszú betonút, amely enyhén hullámzik föl és le a térképen, a Mississippitől Bakersfieldig, vörös földeken és szürke földeken át, fölkanyarodva a hegyek közé, átszelve a vízválasztót, aztán le a ragyogó, félelmes sivatagba, a sivatagon át ismét hegyek közé, egészen a gazdag kaliforniai völgyekig. 66-os az útja egy menekülő népnek, amely fut a por és az összezsugorodó föld elől, a traktorok dübörgése és a birtok összezsugorodása elől, a sivatag lassú északra törése elől, a Texas irányából üvöltve érkező forgószelek elől, az áradások elől, amelyek nem teszik dúsabbá a földet, sőt megfosztják maradék termő gazdagságától is. Mindezek elől menekülnek az emberek, s összekerülnek a 66-os országúton a mellékutakról, rázós mezei utakról, kerékvágásos, úttalan utakról. A 66-os a fő út, a menekülés útja.” – írja Steinbeck az Érik a gyümölcs c. regényében, amit 1939-ben adtak ki. A Pulitzer díj, amivel a regényt elismerték csak még tovább növelte az út mítoszát.

Dalt írtak róla/hozzá, "Get Your Kicks On Route 66", amit egyenesen a nagy Nat King Cole vitt sikerre, de feldolgozta Chuck Berry, a Cramps, John Mayer, a Manhattan Transfer Oscar Petersonnal, az Asleep at the Wheel, Van Morrison, a Rolling Stones, és a Depeche Mode is.

Nem Amerika lenne, ha az út mentén élők belenyugodtak volna, hogy emlékké degradálják őket. Turisztikai látványosságot csináltak az útból, aminek mintegy 85 százaléka ma is járható. 1990-ben Arizonában és Missouri államban alakultak meg az első Route 66 társaságok, amelyek példáját más államokban is követték. Még ugyanebben az évben Missouri állam létrehozta az Állami Történelmi Utat (State Historic Route) kihelyezték az első Historic Route 66 táblákat. Napjainkban az út megmaradt részét végig történelmi 66-os út-ként jelölik (Historic Route 66, vagy National Scenic Highway) és ebben a formájában turisztikai érdekességként kezd visszatérni a turistatérképekre. 

A Mother Road jó anyaként nevét adja a show biznisznek is. Televíziós sorozatban, filmekben és hely sincs, hogy felsoroljam holmindenhol lelheted nyomát a legendás 66-osnak. Ha kíváncsi vagy nézd meg a Route 66 and pop culture címszó alatt!



Amikor annyi érdekes hely van a világon, miért szeretnék motorozni egy kicsit ezen az ÚT-on? A national66 honlapján ott vannak az érvek:
* Látogass vissza egy régmúlt időszakba. Fedezd fel a 2.400 mérföldes 66-os úton, hogyan utazott Amerika az 1920-1960-as években.
* Látogasd meg az üzleteket, benzinkutakat, moteleket, turisztikai látnivalókat, éttermeket és falvakat a Mother Road mentén.
* Állj meg és sétálj egyet a falvakban, amelyek nem változtak mióta évtizedekkel ezelőtt az államok közti autópálya megépült és elkerülte őket.
* Kóstold meg az igazi amerikai hamburgert.
* Látogass el Sky Citybe, ahol a bennszülött amerikaiak ma is úgy élnek, mint több száz évvel ezelőtt.
* Állj meg a Mojave sivatagban egy elhagyatott szakasz mellett és hallgasd a millió kerék surrogását, amelyek átmentek ezen az úton.
Ha igaz, hogy egy kép többet mond ezer szónál, akkor katt ide

Bónuszként pedig itt van Bobby Troupe dalának szövege
Get Your Kicks On Route 66
If you ever plan to motor west
Travel my way, take the highway that's the best
Get your kicks on Route 66.
It winds from Chicago to L.A.
More than 2,000 miles all the way
Get your kicks on Route 66.
You go through St. Louie, Joplin, Missouri
And Oklahoma City looks mighty pretty.
You'll see Amarillo, Gallup, New Mexico
Flagstaff, Arizona, don't forget Winona
Kingman, Barstow, San Bernadino.
Wont you get hip to this timely tip
When you make that California trip

A források és a képek lelőhelyei:

national66
motorostura.hu
wikipedia

Olvasd el ezt is: Szelíd motorosok

Fiatalabb koromban gyűjtögettem sörösdobozt (akkoriban nagy szám volt, mert többnyire kamionosoktól lehetett csak beszerezni, vagy át kellett menni sörért Stájerországba, azt meg nem lehetett minden hétvégén)

Aztán gyufásdobozt (ezt később úgy csináltam, hogy a 'fiókot' kidobtam, a dobozt meg elvágtam, hogy szépen kivasalva albumba ragaszthassam, és lehessen látni a tetejét, meg az alját is)

Gyűjtöttem négylevelű lóherét, száraz rózsát, cipőtalplenyomatot, Matáv telefonkártyát, autók márkajelzéseit (az sima rongálás volt néha.... körülnéz, Merci-jel lepattint, elszalad, de lehetett venni márkaszervízekben drágán, bontóban olcsóbban, és bolhapiacon különlegeseket)

Aztán amikor olyan lett az életem, hogy sűrűn költöztem, és csak egy hátizsákot és egy hálózsákot vittem magammal, akkor ezeket mind elhagytam.

Amikor megint egyhelyben maradtam, akkor újra rámtört az őrület, elkezdtem kártyákat gyűjteni. Francia kártya, cigány kártya, magyar kártya, tarot, tarokk, bármi...

Aztán elkezdtem mentőápolóként imitálni a munkát. Egy nap megkaptuk a következő feladatot:

Gipsz Jakab 86 éves
Demencia
Huszonkettő a kerület
Irgalmatlan Görbe utca 62/béla, családi a ház

Megy az OPNI-ba (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) a C geriátriára Várja a Dr Doktor Doktorovics

A megadott családi ház előtt megállva ünneplő tömeg fogadott minket. Szomszédok, rokonok, ismerősök. Meg egy járőr páros, a rokonok riasztása alapján. Az előszoba ajtaja akadozva nyílt, belépve azt hittem, ez csak vicc. Plafonig tornyozott szemét, szépen rendben, kiválogatva. Volt ott biciklialkatrész, vállfa, Népszabadság, Magyar Nemzet (lefűzve persze), reklámszatyor, plüssmedve, mosógép (8 darab) szórólap, reklámújság (fajtánként és havonta sorbarendezve, kötegelve. A lakás belsejébe szűk járatokon lehetett csak eljutni, a világítás minimális volt.
Bent folytatódott a horror, és keményedett a helyzet. Dunsztos üvegekben vizelet, az egyik ágyon csontok, mint később kiderült az ebédre feltálalt csirke maradványai közt szépen megfért a 12 éve kimúlt sándorpapagáj csontváza, a tavaly megboldogult házőrző, és az utcában elgázolt valamennyi sün és kóbor macska csontváza is. A labirintus közepén vörös szőnyeggel letakart hatalmas fotelben gonosz háborodott goblin-királyként gubbasztott egy meztelen apóka. Amikor meglátott bennünket elkezdett motyogni, hogy rendőrt fog hívni, mert jogállamban az megengedhetetlen, hogy tűzvédelmi ál-okokkal kilakoltassanak valakit, és amíg távol van a lakásától, addig a mohó szomszédai tolvaj módon széthordják és elkótyavetyéljék a gyüjteményeit.

Ami ezután történt azt nem részletezném. A bácsi bekerült a geriátriára, a rendőrök lezárták a lakást. Később valószínüleg a rokonok összetoltak annyi pénzt, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött holmit valaki fellapátolja egy teherautóra, és tucatnyi fuvart teljesítsen egy szeméttelepre. De ezt már csak feltételezem.

Ez az eset megdöbbentett. Hallottam már erről, hogy létezik egy ilyen betegség, de látni, megtapasztalni szörnyű volt. Aztán később még volt szerencsém néhány hasonló esethez, és biztos vagyok abban, hogy minden mentősnek, aki 1 évnél hosszabb ideig hordja/hordta a piros kabátot van legalább egy ehhez hasonló története.

Tudom, hogy nem minden gyűjtőből válik ilyen nyomorult lény öregségére, de az, hogy én már fiatalon is képes voltam hülyeségeket összeszedni, katalogizálni, az megijesztett. Elhatároztam, hogy nem fogok többet gyűjteni semmit. Na jó, kártyát igen, ha már elkezdtem, de mást már tényleg nem. Esetleg még papírsárkányt, elvégre abból is van már vagy 8 különböző, és az nem is gyűjtemény, hanem játék, a lányom kifejezetten élvezi amikor röptetem őket. De mást már tényleg nem.

Tényleg nem?
 

Ez egy több mint 30 éve megjelent szocreál nevelési regény címe. Megpróbáltam „kiguglizni” a szerzőt, mert már nem emlékeztem rá. Persze nyoma sincs a „Mindenhatóóóban”. Valamiféle makarenkói nevelési stílust népszerűsített a mű, amelynek ifjú titán(nő) főszereplője nehéz körülmények között élő gyerekeket próbál rendre szoktatni mint a srácok mindenre elszánt osztályfőnöke.
Cseppet sem nézem le Makarenkót, elvei és gyakorlata talán most is segíthetne elvadult fiatalok jó útra térítésében, de „normális”, „átlagos” gyerekek esetében az erőszak minden formáját elutasítom, semmi egyébre nem nevelhetők vele, minthogy gyengébb féllel szemben jogszerű és megengedett az erőszak. A címbeli három pofon sem adható, amellyel a gyerekek egymás közti erőszakos cselekedeteit akarta megfékezni a „tanítónéni”, nem beszélve arról, hogy a mű egy kitüntetett helyén ő maga is lesederint egy csárdás pofont az egyik nebulónak. Ez volt (?) tehát harminc-negyven évvel ezelőtt a minta. Vajon ma mennyire lenne elfogadható egy ilyenfajta tanári magatartás? Esetleg ha nem is üthet, visszaüthet-e a tanár, tanárnő? Tényleg túl sok joga lenne a diákoknak, szülőknek, a tanároknak meg semmi?
Mondhatni könnyen beszélek, hiszen engem nem ütött meg sem szülő, sem gyerek, mi több, el sem tudnék képzelni egy ilyen szituációt, persze azt sem, hogy én emeljek kezet valakire. Szóbeli erőszakot (értsd felemelem a hangom) már alkalmaztam, nem vagyok rá büszke, utólag arról is úgy gondolom, szükségtelen volt, de emberből vagyok, néha elragadnak az indulataim.
A jelenlegi társadalmi közeg nem kedvez az erőszakmentesség filozófiájának, úgy érzem, rossz úton járunk, világunk mikro- és makroszintje egyaránt az erőszak kultuszát támogatja. Még mindig nincs „rendes” törvényünk a családon belüli agresszió ellen, csak igen kevés dolog történt az iskolán belüli erőszak megállítására. Ne felejtsük el, hogy a tanárok többsége nő, az a családi minta, amellyel a gyerek érkezik esetleg olyan, ahol az asszonynak hallgass a neve, ezt terjeszti ki a tanuló a pedagógusra is mielőtt őt az iskolai életre szocializálhatná.
Sokszor mondták pályakezdő koromban, amikor a gyerekek körülményeire, szüleik nevelési módszereire panaszkodtam, hogy ezzel ne foglalkozzak, hiszen úgysem tehetünk ellene semmit. A mai napig úgy gondolom, ez nem helyes megközelítés. A megoldást abban látom, hogy a szülőket az eddigieknél jobban be kellene vonni a diákok iskolai életébe, talán így nem ellenségnek, hanem partnernek tekintenék a pedagógusokat. Ehhez arra is szükség van, hogy a tanárok is nyitottabbak legyenek ebben a kérdésben.
 

 Amúgy jellemzően mindkét példabeli datív vegyület erősen mérgező.

Még ott bújkál az éjszaka a ház sötétebb zugaiban, amikor Józsi kulcsra zárja a szuterénlakás ajtaját. Hirtelen feltörő, fuldokló köhögése a nap első hangja. De ekkor már a földszint egyben is felgyullad a villany Virágéknál. Hat óra van. Kossuth Rádió, híreket mondunk. Óriásit tüsszent Márton, biztosan a konyhába hirtelen bekukkantó nap sugarai csavarják meg az orrát.

- Egészségedre! - köszönti Regina, még az ágyból. A kávéscsészék finoman csilingelnek a tálcán. Az elsőn is ajtó nyílik, kicsit megsüllyedt már, súrolja a függőfolyosó kövét. Bot koppan a korláthoz.

- Klárika. Klárika. - mondja szinte magának Emike. Válasz nem jön, Emike élvezi még pár percig a nyári hajnali nap meleg sugarait. Aztán kisvártatva remegő hang szólal meg a másodikról:

- Jó reggelt, Emike! Jól aludtál? Csukódik a kapu, Józsi érkezett vissza, köhögése elmúlt, arca is pirospozsgás a felestől, amit a sarki éjjelnappaliban küldött le, reggelire. Hosszan, vidáman nyomja a házmesteri lakás csengőjét.

- Jövök már... - morogja egy csoszogva közeledő hang.

- Itt a 'sport, Misi bácsi!

- Köszönöm, Józsikám!

Aztán elcsendesedik minden, még él mindenki.

A  képen Hajdú S. Teve éppen modellt fekszik a helikopteren fölötte köröző egyiptomi falfreskó-készítőnek.

 Rögvest az elején szögezzük le, a sarki csér (Sterna paradisaea) a minden józan gondolkodású ember által oly mélyen megvetett, örökkön utazgató, mihaszna celeb madárlélektani megfelelője.

 A napokban éppen a sarki csér kapcsán szerkesztőségünkben elhangzó kifejezés, miszerint "nem repül el" - értve ezalatt, hogy nem sietős e beszámoló elkészülte - e pompás lilealakú (Charadriiiformes) vonatkozásában valójában biciklicsellel súlyosbított öngól. Ha van valami, amit a sarki csér egyáltalán csinál, az az, hogy elrepül. Kistermetű, áramvonalasított sirályra emlékeztetó megjelenése ugyan utal halászmadár-mivoltára, de azért lássuk be, a hideg északi - és majd látni fogjuk, déli - tengeráramlatok hozta töménytelen foszfáton burjánzó fitoplanktonon dagadtra hízó zooplanktont komótosan és zavartalanul nyammogó ostoba haltömegben talán még egy félszemű, szaglóhámmentes műzsebhorgász sem halna éhen.

 Az otthon melegének megteremtése sem veszi igénybe túlzottan hősünket. Bármely, komolyabb építészeti ismeretekkel rendelkező szerves entitás, ide értve a homokozólapáttal várurat játszó négyéves Benőkéket is, legfeljebb földbe kapart lyuknak, gödörnek, leginkább horpadásnak csúfolná csak azt, amivel kapcsolatban a sarki csér a fészek megnevezésre tart igényt. Tollakkal alaposan kipárnázott hátsó fele a csért persze megóvja attól, hogy e kiesnek semmiképp nem mondható lakóövezet feltörje a kloákáját.

 Mint láthattuk tehát, a Maslow-piramis alsó értékszegmensének megteremtése nem ró elviselhetetlen terheket - vagy bármilyet - a sarki csérre, így érthető, ha napjait inkább mihaszna röpködéssel tölti. Mint a hasonlóan léha életvitelű sznobok általában, ő is kényes és egyedi ízléssel bír. Szereti a napfényt, de nem szereti sem a meleget, sem a túlzott hideget. Így aztán az év nagy részében vagy az északi sarkkör tele elől menekül a déli sarkvidék nyarába, vagy épp ellenkező irányba láthatjuk gúnyosan vitorlázni, begyében a déli tengerek valamennyi ízletes halával, csőrével Kanada vagy Észak-Európa felé libegve. Az évi több mint 35 000 kilométernyi utazgatás csak azért nem viseli meg, mert gondosan ügyel, hogy mindig ugyanabban az időzónában maradjon. Hogy vonulási zónája miért esik egybe a nyugat-európai és az amerikai madártani egyletek és bűnügyi hatóságok által el nem érhető nemzetközi vizekkel, azt csak találgathatjuk. Elméletünk mindenesetre van.

 Nagy ritkán téved hazánkba, s ezúttal a téved szónak szigorúan első szótári jelentését kérjük figyelembe venni. Nem titkolhatjuk tovább, a sarki csér, vagy ahogy baráti körömben nevetve emlegetjük, a sarki csőr, bizony meglehetősen bamba és alacsony intelligenciájú madár. Nyilvánvaló első ránézésre is, hogy egy komolyabb differenciálegyenlet megoldhatatlan számára, és nagyobb összegben le merném fogadni, a datív kovalens kötésről sincs igazán fogalma.

Alaszka az utolsó határ, az éjféli nap országa, Seward jégszekrénye. (Az oroszoktól William H. Seward, külügyminiszter vette meg Alaszkát, sokáig kritizálták érte, innen a gúnynév). Az Amerikai Egyesült Államok 49. tagállama (1959. január 3-tól). Az USA legnagyobb kiterjedésű tagállama, (1,717,854 km2), lakossága viszont nem éri el a 700 ezret, a népsűrűség, 0.4 fő/km2. Nem tapossák egymás sarkát. (Magyarországé 2005. január 1-jén 108,5 fő/km2).

Nem jártam még ott, de hála az Internetnek, évek óta mindennapos vendég vagyok náluk, olvasom az ottani netes újságokat, lesem a webkamerákat tudom, igaz a mondás, az alaszkaiak nem vágyódnak haláluk után a mennybe, mert már életükben ott vannak. Csatlakoztam egy nemzetközi társasághoz, akik hozzám hasonlóan Alaszka-rajongók, némi vigasz, hogy nem csak én vagyok ilyen infantilis. Egyébként bakancslistám első tíz helyén olyan elfoglaltságok szerepelnek, amit Alaszkában lehet űzni.

Hűsítő gondolatokat ígértem, jöjjön tehát az időjárás. Alaszkában is négy évszak van természetesen: tél, még mindig tél, majdnem tél, és ezek kombinációja. Fairbanksban így sorolják: június, július, augusztus és tél. Itt fordul elő, hogy május közepétől júliusig a napos órák száma 20.

Idekívánkozik a "Honnan tudod, hogy Alaszkában vagy?" kommentdömping egyik darabja: Amikor anyád azt mondja, sötétedésre gyere haza, simán elhúzol három hónapra. Más vidékeken, így például délen, az Alaszkai Öbölnél, Whittierben, épp az ellenkezőjét élik át, novembertől februáig nincs természetes fény a településen. (Fairbanksban, tavaly márciusban mély megdöbbenést keltett, hogy az egyetem neves tengerbiológusa Nicholas Hughes, Sylvia Plath és Ted Hughes fia, 46 éves korában öngyilkos lett.)

Barrow, vagy Ukpeagvik (Inupiat eszkimó nyelven azt jelenti, a hely, ahol hóbaglyot vadásztam) A világ egyik, és Amerika legészakibb városa. Az Északi Sarkkörtől még 515 kilométerre van.

Ezt a képet tegnap mentettem le a Barrow Sea Ice Webcam-ről. Még szép jégdarabok úszkálnak a tengerparton.
 

Nálunk a rainbow, a szivárvány, a látványosság, náluk az icebow. Ez a kép is Barrow-ban készült.

Forrása:az en.wikipedia.org

Alaszkában télen, számunkra felfoghatatlanul hideg napokat élnek meg az ott lakók. Nem lepődnek meg, ha mínusz 40 fok alá süllyed a hőmérő. Egyébként a mínusz 40 fok Fahrenheitben és Celsiusban megegyezik. Nem ritkaság a Fahrenheitben mínusz 60-70 fok, ez Celsiusban -51 és majdnem -57. Azt mondják a helybeliek, ha egy ilyen időszak után -20 fokra (Celsius) melegszik a levegő, már szvetterben sétálnak.

A Fairbanks-i newsminer.com címoldalán még most is ott van a Téli túlélő kalauz 2009. Ide akartam tenni a linket, de valamiért nem sikerült. Az oldal közepén a naptár után a Special Sections rovatban a harmadik a Winter Survival Guide. A címoldala önmagáért beszél. Majd jusson eszedbe, ha nem indul télen a kocsid.

Még egy érdekes hűsítő kísérlet: Hogyan csináljunk forróvízből havat?

itt pedig, elolvashatod, milyen is a hideg Alaszkában. Mínusz 38 Celsius fokban.

Még néhány gyöngyszem, a Honnan tudod, hogy Alaszkában vagy? válaszokból.
A nulla fok (Celsiusban) épp elég meleg az autómosáshoz.
Több mérföld van a hójáródban, mint az autódban.
-40 fokban grillpartit szervezel
A "lenti 48-ban" vagy (ez Amerika többi része alaszkai szlengben) és az emberek megkérdezik, miért lóg ki egy elektromos vezeték a hűtőrácsodon. Úgy nézel rájuk, mintha két fejük volna és azt válaszolod, hát, az autóindításhoz.
Felkelsz hajnali négykor, hogy lelapátold a havat a tetőről.
Egész évben kinn hagyod a karácsonyi izzókat, mert mikorra elég meleg lesz, hogy  leszedheted, olyan sötét lesz, hogy úgyis ki kellene raknod.

Egy térkép, hogy könnyebb legyen tájékozódni.