Friss topikok

 Mint az közismert (Safranek, maga gúnyolódik velem), legalábbis Hermesz Triszmegisztosz hírhedett Tabula smaragdina-ja óta, amiként fent, úgy lent is. Csodálkozhat-e tehát azon bármely földi halandó - igen, igen, beleértve bizony a nyájas olvasót is -, hogy az elemi parányok szerveződésének alsóbb szintjein ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie minden rendszeralkotó részegységnek, mint a magasan szervezett emberi társadalmakban?
 
Ugye nem.
 
  Vegyük például a Pauling-féle elektronegativitási rendszert mint tipikus példát. Azt már az óvódában mindenki megtanulja, hogy az elektronegativitás egy viszonyszám, azaz önálló kémiai jelentése és mértékegysége nincs is. Akárha az emberi lények érdekérvényesítő képessége. Mértéke alapvetően két tényezőtől függ. Az egyik az az elektronaffinitás, amely megmutatja, mennyi energia szükséges ahhoz, hogy egy elektront felvéve negatív töltésű ionná alakuljon az atom. Tehát a kapcsolat létesítése már a legelemibb szinteken is energiaigényes folyamat, bizonyos szerkezeti jellegzetességek és tulajdonságok determinálják: összeállni egy tőlünk merőben szokatlan és eltérő illetővel bizony energia- és tőkebefektetést igényel. A másik meghatározó tényező az ionizációs energia, amely egyszerűen azt mutatja meg, mennyi energiára van szükség, hogy magunkról leszakítsuk a feleslegesnek érzett részeket. Jelemzően, habár az előzővel ellentétes folyamat, mégis ugyanúgy energiaigényes. Ez utóbbi folyamat megkönnyíthető, ha bizonyos, a reakciók aktiválási energiáját megkönnyítő személyek, ügyvédek vagy katalizátorok, besegítenek a folyamatba. Legyünk azonban bizonyosak affelől, ez az ebéd sem lesz ingyen.  Mit is jelent hát, ha sem hozzánk láncolódni, sem tőlünk elszakadni nem könnyű? Nyilvánvalóan erős érdekérvényesítő képességekre utal mindez.
 A kémiát értők tisztában vannak vele, a kémiai és az emberi kapcsolatokat is a két személy egyedi tulajdonságai és a tulajdonságok közötti eltérés mértéke határozzák meg. Azok az elemek, amelyek gyengék, ha egymással kapcsolatba lépnek, a közös javakatat, személyiségük, karakterük eleve is gyenge morzsáit bedobják egy nagy, közösen kialakított kispolgári érdekhalmazba, amely aztán, lévén kellőképp gyenge és bármilyen helyzethez jól alakítható, össze is tartja ezt a kis csapatot. A vesztesek tömegei képlékeny, alakítható, ám masszív és szívós anyaggá csomózhatóak, akárha a fémes kötés társadalmi leképezését látnánk. Az ilyen kapcsolat lehet tartósan boldog és megnyugtatóan szürke, a felszínen persze csillogó.
 Ha az erős a gyengével kerül kapcsolatba, az atomok szintjén ugyanaz játszódik le, mint amikor a Pásztorok a nyilvánvalóan született lúzer nyilasmisik nemecsekernők (thx efes) üveggolyóira mozdulnak rá: a kisebbek egyetlen vígasza, hogy a szájukba ragadt gitt miatt lehetőségük sincs, hogy azt kinyitva még nagyobb bajba sodorják magukat. A végeredmény pedig egy üveggolyókkal gazdagabb győztes, az anion, és egy megalázott vesztes, a kation. A pszichológiában jártasak már tudják, egyfelől a kondependens érzés, másfelől a hatalom mámora kovácsolja eggyé ezt a  párost. A rendszer olvadáspontja magas, valahol a füstölt sódarral tarkón csűrés fokozat közelében bomlik fel végképp az összetartó erő.
 Kémiailag a legérdekesebb mindenképp a kovalens emberi kapcsolatok köre, ahol legalább közepesen erős akaratú, kicsit különböző egyének találkozásakor a kellő erőfölény megléte híjján kompromisszumokra lehet szükség. Hogy ki mennyit ad  a közösbe, az az egyes atomok elektronegativitásának függvénye. Minél nagyon  a különbség, annál inkább kezd a dolog egy ionkötésre emlékeztetni. A természetben ez a kötés a leggyakoribb és a legerősebb is egyben.
 Különösen szép példája az együttműködésnek a szén-monoxidban vagy a ciángázban megfigyelhető, datív (adakozó) kovalens kötés. Ilyenkor, hogy a közös élet létrejöhessen, az egyik fél ajánlja fel a kapcsolathoz szükséges valamennyi kötő elektront. Én úgy hiszem, ezekben az esetekben a dotált elemnek legalább 95C-s elektronpályái vannak. Mégis, rendkívül megható az ilyen odaadás.
 

 Amúgy jellemzően mindkét példabeli datív vegyület erősen mérgező.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tartalmaskor.blog.hu/api/trackback/id/tr112161588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezerszo 2010.07.19. 20:01:57

aki pedig nem járt óvodába, mint például én, magára vessen, ha nehezen igazodik el a kapcsolataiban :)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.07.21. 09:42:31

most már csak az a kérdés, hogy itt a blogponthu-n jó helyen vagyunk-e ezekkel a tud-tech postokkal:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.21. 10:48:26

most erre mit mondjak? van kifejezetten tud-tech blogmotor?:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 11:14:04

A Pásztorok a natural born nemecsekek üveggolyóira mozdultak rá, a született nyilasmisik pakkot kaptak. :))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 11:21:49

S mint ahogy a szénmonoxid és a ciángáz is jól működik, a maguk karrierjén belül, ezek a datívan kovalens megkötésű emberi kapcsolatok sem feltétlen rosszak, bár kívülről annak tűnnek. Pl. ismerünk olyan párt, amelyik férfitagja végigkúrta a teljes ismeretségi körét, szanaszéjjel robbantva atombiztosnak hitt kapcsolatokat, miközben hű felesége mindenről tudott, békésen nevelgette egyre gyarapodó számú gyerekeiket, és hát a szeretet, meg a Józsi AMÚGY nem rossz ember. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 11:22:59

@efes: Józsinak csak túl nagy a természete...:)))

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.07.21. 11:34:57

@vészmadár (pica pica): eddig fel sem tűnt, igazából nekem eddig az index blog amolyan virtuális győzikesónak tűnt, subba meg cukiság, és hasonló marhaságok
biztos tele van remek, színvonalas blogokkal, de a kiemeltek nagyrésze eléggé gáz:))

@efes: az nem a Keresztapában volt, amikor a csaj gyertyát gyújt, hogy a férje végre mást is dug? vagy valami másban?
lehet, hogy Józsi volt a világ legrosszabb szeretője,és a csaj megkönnyebbült

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.21. 11:37:38

@efes: basszus, és tényleg nyilasmisit írtam, megáll az eszem, és ezen rajtad kívül egy falkányi korrektor átfutott... pedig hidd el, nemecsekernő akart az lenni... no javítom:)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.07.21. 11:42:50

@vészmadár (pica pica): miért, nyilasmisi nem volt az? ő sem egy nyerő típus

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.21. 11:46:51

@Budai Hella: lúzernek lúzer, de nem találkozott a pásztorokkal:)

amúgy engem nyilasmisi már kisgyerekként is idegesített, pedig én is sírtam, amikor negyedikben életemben először kaptam négyest, de ezt a külyköt addig ütöttem volna, amíg mozog:)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.07.21. 11:48:31

@vészmadár (pica pica): mármint úgy kaptál először négyest, hogy addig csak rosszabb jegyeid voltak? :))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 13:58:55

@vészmadár (pica pica): No para, a múltkor én is lazán lelukszájwólkereztem az obivankenobit, ráadásul fizetésért írt cikkben, ami meg is jelent. :) Csak az botlik, aki megy.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 14:01:17

@Budai Hella: Olasz, méghozzá szicíliai sztori volt az biztos, nekem is rémlik, de talán a Huszadik századból?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.21. 15:38:58

@efes: hűha, én még sosem írtam pénzért, nehéz elképzelni, hogy bárki fizessen az agymenéseimért:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.21. 15:50:36

@vészmadár (pica pica): Hát, ha csak ezt a kötéses dolgozatom nézem, ez kenterbe ver pl. egy teljes hétnyi index-termést, Tótástul, bérblogostul, mindenestül, pedig ők komoly pénzeket szakítanak az írással. Csak mondom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.21. 16:55:02

@efes: rendes vagy, bár sztem elfogult... a nagyobbik baj, hogy én, ahogy gondoloma legtöbb blogger is, akkor ír, amikor tud, és amiről akar...

ha megnézed a dátumokat, mikor frissül mondjuk a blogom, akkor észreveheted, hogy én amolyan ötlethullám-típus vagyok:)
süti beállítások módosítása