Még ott bújkál az éjszaka a ház sötétebb zugaiban, amikor Józsi kulcsra zárja a szuterénlakás ajtaját. Hirtelen feltörő, fuldokló köhögése a nap első hangja. De ekkor már a földszint egyben is felgyullad a villany Virágéknál. Hat óra van. Kossuth Rádió, híreket mondunk. Óriásit tüsszent Márton, biztosan a konyhába hirtelen bekukkantó nap sugarai csavarják meg az orrát.
- Egészségedre! - köszönti Regina, még az ágyból. A kávéscsészék finoman csilingelnek a tálcán. Az elsőn is ajtó nyílik, kicsit megsüllyedt már, súrolja a függőfolyosó kövét. Bot koppan a korláthoz.
- Klárika. Klárika. - mondja szinte magának Emike. Válasz nem jön, Emike élvezi még pár percig a nyári hajnali nap meleg sugarait. Aztán kisvártatva remegő hang szólal meg a másodikról:
- Jó reggelt, Emike! Jól aludtál? Csukódik a kapu, Józsi érkezett vissza, köhögése elmúlt, arca is pirospozsgás a felestől, amit a sarki éjjelnappaliban küldött le, reggelire. Hosszan, vidáman nyomja a házmesteri lakás csengőjét.
- Jövök már... - morogja egy csoszogva közeledő hang.
- Itt a 'sport, Misi bácsi!
- Köszönöm, Józsikám!
Aztán elcsendesedik minden, még él mindenki.
