Az evolúció törvénye a mindenség leginkább tautologikus törvénye. Lényegében nem több és nem kevesebb, mint annak felismerése, hogy ami túlél, az túlél. Ennek az egyszerű szabálynak a következménye a hóvirág, a csokoládé és Belgium is. A miként - mint a legtöbb esetben - ezúttal is sokkal véleményesebb, mint a miért.
Szokták említeni, hogy az evolúció kulcsszava az alkalmazkodás (adaptáció). Valójában ennek épp az ellenkezője az igaz. A DNS, vagyis az egy-egy élőlény valamennyi tulajdonságát és lehetőségét magában hordozó makromolekula a természet egyik legkonzervatívabb teremtménye. Makacsul ragaszkodik önnön belső struktúrájához, s a megváltoztatására irányuló mindennemű külső hatásnak konokul ellenáll. Ebben leginkább a saját javító mechanizmusai segítik őt. Elképesztően hatékony rendszer ez, amelynek hibaszázalékát ma még megközelíteni sem képes a legmodernebb ipar sem. A DNS-től tehát semmi nem áll távolabb, mint a változás, semmi nem olyan idegen tőle, mint az alkalmazkodás.
A leginkább félreértett és félremagyarázott területe ez az evolúció elméletének. A laikus valahogy úgy képzeli, hogy ha a fák magasabbra nőnek, akkor a zsiráf kénytelen hosszabb nyakat növeszteni, hogy elérje a magasabban lévő leveleket is. Ez - természetesen - lehetetlen. A folyamat valójában sokkal összetettebb, de megkísérlem azért viszonylag egyszerűen és érthetően elmagyarázni.
Első körben tekintsünk is el attól, miért lettek a fák magasabbak, a magyarázat végére remélem mindenki tudni fogja erre a kérdésre is a választ. Maradjunk egyelőre csak a zsiráfnál. A zsiráf mint faj egyedei mind egy kicsit másfajta DNS-t őriznek, ez a faji változatosság (diverzitás) alapja. A zsiráfok génjeinek nagy része hasonló vagy ugyanolyan, mint bármelyik más zsiráféi, de persze vannak egyedi vagy ritka tulajdonságokat hordozó gének is. Az állat tulajdonságainak halmaza nem más, mint a lehetőségek halmaza. A környezet, a puszta létezés próbára teszi az élőlényt, és hogy ezeknek megfeleljen, azokat a tulajdonságait tudja használni, amelyek rendelkezésére állnak. Ezek aztán vagy elégségesek, vagy elégtelenek, és persze vannak sikeresebb és kevésbé sikeres egyedek is.
Mint mondtuk, a DNS rendkívül konzervatív molekula. Néha azonban, nagyon-nagyon ritkán, de megváltozik, ez a mutáció. A változás oka általában rendkívül prózai: másolási hiba, sugárzás vagy valamilyen vegyi anyag hatására a DNS eddigi bázissorrendje, a DNS-könyv betűinek egymásutániságában egy pici hiba keletkezik. A DNS megváltozásának következménye, hogy a DNS-ből dekódolt RNS, majd az abból mint gyártási sablonból összerakott fehérjék is megváltoznak, és egy új tulajdonság keletkezik. Ez az új tulajdonság általában észrevehetetlenül apró változást jelent, de megtörténnik. Ez az új tulajdonság aztán öröklődik, generációról generációra, hisz - ahogy sokadszor hangsúlyozzuk - a DNS igen konzervatív.
Milyen hatása van egy ilyen mutációnak?
A legtöbbször semmilyen. Nagy ritkán az egyed életképtelen lesz, esetleg valamivel rosszabb, alkalmatlanabb az életre, mint a nem mutált génváltozat. És nagyon-nagyon ritkán az új tulajdonság előnyt jelenthet. Ha például egy véletlen mutáció miatt egy zsiráfmama gyermekei átlagosan 15%-kal hosszabb nyakkal születnek, ez eredményezheti azt, hogy ezek a "nyakas" csemeték hatékonyabbak lesznek a táplálékkeresésben, ami előnyt jelenthet, főként egy táplálékszegényebb környezetben vagy időszakban. Azaz a túlélő populáció tagjai között felülreprezentált lesz a "nyakas" gén. Mondjuk eddig 100 zsiráfból egy hordozta ezt a tulajdonságot, most meg, mivel ők nagyobb arányban élnek túl, száz zsiráfból kettő. Szépen lassan a "nyakas" gén elterjed a populációban, és immáron ez lesz az átlagos zsiráfnyak-hossz. Ennél persze a folyamat sokkal bonyolultabb és még rengeteg érdekesség lapul benne, de jelen tanulmány keretei között elégedjünk meg ennyivel.
Mi tehát a tanulság?
Az életnek két, egymást látszólag kölcsönösen kizáró feltételnek kell megfelelnie. Merevnek és rugalmatlannak kell lennie, hogy makacsul őrizhesse mindazt, ami benne van. A DNS nem változik vagy csak nagyon nehezen, így lehetséges az, hogy a tulajdonságok generációról generációra hagyományozódhatnak. De rugalmasnak is kell lennie, hiszen egy eleve változatos és folyton változó környezetben a puszta megmaradás feltétele az adaptáció.
Hogyan lehetséges ez?
A fajok jönnek és mennek, az élet marad. A természetben az élő dolgok összessége olyan, mint egy rendkívül összettet szerszámkészlet. Azért képes mindig fennmaradni és alkalmazkodni, mert a készletben valahol rendelkezésre áll az a célszerszám, ami - ha nem is a legalkalmasabb a feladatra, de - jobb, mint az, amit eddig használtunk. Ha aztán ezt a célszerszámot lassan egyre specializáltabbra fejlesztjük, előbb utóbb az adott feladatra legtökéletesebb szerszámhoz jutunk. Persze a legtökéletesebb csavarhúzó igen tökéletlen kalapács.
Minannyiunk kedvenc dínói talán egy meteor következtében beálló nukleáris télben haltak éhen, talán nem. De mindenképp rendkívül túlspecializált, kifinomult célgépek voltak, s mint ilyeneknek, előbb vagy utóbb, de lejárt volna mindenképp az idejük. Az új környezet és az új feladatok készületlenül érték az életnek ezt a szeletét, és új szegmensek törtek előre, alkalmasabbak, hajlékonyabbak és specializálatlanabbak. Az élet túlélt, a dinoszauruszok nem, mert az élet számára a dinoszauruszok nem lényegesek, ahogy az ember, a hóvirág vagy Belgium sem.
Csak az élet számít.
