(rögtön az első ajánlatot figyeld.)

Ezt a bejegyzést a kolontáriaknak és a devecserieknek ajánlom, egy régi találkozás emlékére.

A cikk 2006. 06.22-én született.

Kolontár, egy kis sváb falu. Ajkától 7 km-re. Az ottani Táncsics Mihály általános iskola diákjai felkerekedtek, hogy részesei legyenek a névadójuk szülőfalujában, Ácsteszéren, a Táncsics szülőház felújításakor rendezett ünnepségnek. Nem jöttek üres kézzel, ajándékot is hoztak. Egy szép történetet azokról a nehéz évekről, amikor az ácsteszéri ifjú Táncsics előbb Gannán, majd Devecseren és végül Kolontáron segédtanítóskodott.

A színpadról elhangzó történetek Táncsics önéletírásából maradtak ránk. Ezekben az években nemcsak nyughatatlan lelke, hanem a trombita és a nősülés is üldözte a szegény segédtanítót faluról falura. A nősülés még érthető. De vajon mi baja volt a jeles instrumentummal az ifjú Táncsicsnak? Nem kevesebb, minthogy a tanítóurak mindenütt azt akarták, hogy megtanuljon ezen a hangszeren, s tagja legyen a helyi műkedvelő zenekaroknak. Kolontáron viszont már nem kellett trombitálnia, se nősülnie, csak a gyerekeket okítania.

A mai kolontári iskolások „korhű” öltözékben, szegényes ruhákban és mezítláb személyesítették meg az egykori szegény sorsú nebulókat. Bár kellemesen sütött a nap a Táncsics házavatón, a délelőtti órán még hideg volt a talaj és nedves a fű. A kis meztéllábas nebulók áhítattal hallgatták „Táncsics segédtanító urat”, amint azt diktálja nekik a palatáblára, hogy „minden ember egyenlő”, s hozzáteszi, ezt a mondatot kívülről is tudni kell.

Szép élmény volt.

Fura dolog ez. Abban a rettenetesen békés országban is elönti az ember agyát néha oktalan, ostoba rasszizmus, ráadásul úgy, hogy csak utólag veszi magát észre.

Bangkokban nem tudom hányadik templomba bóklászunk be, amikor törvénytelen röhögésre leszünk figyelmesek. Egy kb. kétméteres, szőke állat a templom tövébe szarik, haverjai és a többi turista szeme láttára. A haverok hangosan röhögnek, mindegyik kezében egy üveg viszki, inkább üresen, mint tele. Tökrészeg oroszok. Megismerem a nyelvet, hiszen nyolc+két év kötelező orosznyelvtanulás nem múlik el nyomtalanul. Azok a kurva ruszkik. Persze, nem ez volt az első, hogy hangos, általában minimum félrészegen handabandázó, maffiózókülsejű (ez is milyen, amúgy?), szemlátomást kőgazdag ruszkikba ütközöm. Tele van velük Bangkok, Pattaya és még néhány felkapott nyaralóhely, szinte lehetetlen őket kikerülni. Oroszok, hiszen halljuk rajtuk, hogy oroszok. Utálom az oroszokat, tehát rasszista vagyok - holott, csak azokat az esetleg orosz nemzetiségű, de az is lehet, hogy ukrán nagydarab részeg tahókat utálom, akik ostobaságukból kifolyólag, képtelenek normális, civilizált emberként viselkedni. Azokról az oroszokról, ukránokról nem is tudom, hogy oroszok vagy ukránok, mert olyanok, mint minden más turista. Van rajta sapka, fényképezőgép, kishátizsák és/vagy hastasi. Álmélkodnak, néznek, majd leülnek és egy kapucsínó vagy sör mellett térképeket lapozgatnak. De nem szarnak a templom tövébe. Mégis az oroszokat utáltam, en bloc.

Így vagyunk valahogy a zsidókkal is, gondolom. Én nem, de amúgy így vagyunk...

Úgy látom, a kollégákat is elragadta az új mechanizus, az új tanév és az új mittudomén mi, én sem bírtam még mindig utolérni magam magammal - ritkán jön új poszt a tartalmas kör blogjára. Ezúttal viszont, mint ahogy az októberi nap lefele, úgy jövök én meg felfele, ezúttal egy thaiföldi zenei körképpel.

Az első, ami a figyelmes utazó fülét megüti, hogy szinte sehol nem hallani a nyugati popzene hangzó-szemetét, az amerikai 12=1 tuctucat arenbí nyavalygást, ami 10 rádióadóból 11-ben szól a nap 24 órájában, minálunk, errefelé. Semmi seggrázós, szilokonmellű, betoncombú fekete ribi, semmi kockahasú, ékszerboltot a nyakába hordó műgengszter-repper. Mégcsak szembelógóhajú, szplínes tinisztárok se. A thai rádiók szinte kizárólag thai popzenét közvetítenek, amely viszont, ha lehet, még az elébb felsoroltaknál is rettenetesebb. Általában vég nélküli, ragadósan szentimentális nyavajgás, szinte kizárólag szerelmi témakörben, ám nulla, azaz semmi erotikával. Vegyünk például egy duettet: a szerelmes férfi öltönyben, nyakkendőben vall szerelmet (gondolom, virágnyelven) a szíve hölgyének, aki tőle másfél méter távolságban, úgy, hogy van köztük még egy (mű)virágzó bokorzat is, nyakig felgombolt, csiricsáré ruhában alél el. Általában minimális zenei kísérettel történik mindez, melyben gyakran jelennek meg a thai, illetve egyéb délkelet-ázsiai nép (meo, lao, khmer, stb.) autentikus és jellegzetes hangszerei, sokszor azonban csupán egyfajta szintetizátor által lemásolva. (Itt legyezném meg, hogy a valódi, autentikus thai zene a nagyon magas kultúra részét képezik, tehát gyakorlatilag csak reprezentatív jelleggel van jelen. CD-n ritka és drága.) Íme egy példa, az imént leírtak fényében, azonban -úgy tűnik- eredeti hangszerrel:

A másik variáció, ugyanez, csak éppen heavy metál köntösben. Alapvetően vagányul kinéző srácok csöpögtetik szanaszéjjel a bágyadt szerelem mézcseppeit hangjegyekbe öntve, olykor igazán virgás gitárszólóval fűszerezve.

Szóval ez megy, a nap 24 órájában, 10 rádióból 8-ban. A maradék kettőben beszélnek, azt viszont nem tudom miről. Nyilván politikáról, de inkább buddhista tanítók osztják az igét. Lehet, hogy van más rádióműsor is, azok azonban a Tilos Rádió-jellegű fél- vagy teljes illegalitásban leledzhetnek.

Akad azonban jazz is, ez pl. igen vicces:

Thaioknak a jazz amúgy valami ilyesmit jelent:

Nálunk ez a tipikus vendéglátós bazseva. Van azért komolyabb jazz is, itt egy bassgitár-szóló. Ehhez azonban tényleg kocsmába kell menni, ergo, le kell menni a föld alá, ami viszont veszélyes (relatíve olcsó a sör, még olcsóbb a Mekong márkájú rizsviszki):

És íme, a thai Jimi:

Itt érkeztünk el a mai, valódi thai underground kultúrához, ami gyakorlatilag a hetvenes évek első felének amerikai rockzenéjének szolgai másolata, gyakran hangjegyhű koppintása. Nagy sztárok: Eagles, Creedence Clearwater Revival, Neil Young és egyéb más county-rock előadók. Esetleg egy kis blues. Eric Clapton. De főleg a country megy. Ha nem hallottam egy kocsmában esténként ötször a Hotel Californiát, akkor nem is voltam ott. Ennek oka baromi egyszerű: Thaiföld a vietnami háború idején az amerikai hadsereg hátországa volt, itt pihenték ki az amerikai katonák a vietkong okozta szívatásokat. A mai Khao San Road, ahol a turisták (mi is) előszeretettel megszállnak Bangkokban, az amerikai hadsereg kórházának környéke volt. Az ami GI Joe-k pedig -rendes hazafiakként- country-zenét hallgattak. A thaiok pedig ezt levették, azt híve, ez a menő zene. Hagyománytisztelő nép lévén a mai napig ez az underground főcsapása... :D Tele van az ország country-kocsmákkal, igazi, berúgós lengőajtósokkal. Ott ülnek benn halálosan komoly pofával a thai John Wayne-ek, Cary Grantek, sarkantyús veszkócsizmában, négygallonos Stetson-kalapban (természetesen még eredetibb thai kivitelűben), kockás ingben, szakadt farmerekben. A csaposon természetesen seriffcsillag. Vidéken (a countryn) akadnak farmok, ahol bika- és lovasrodeókat tartanak, állítólag komoly fogadásokat kötnek a győztesekre.

Szóval, őrült egy hely. Lehet, persze, hogy vannak normálisabb zenék is Thaiföldön, mi ezeket tapasztaltuk. Legközelebb talán főzni fogunk.

A sokkoló híreket már mindenki hallotta/olvasta valahol. (gondolom én)

Átszakadt a tímföldgyár 9. és 10. tározója... Devecser... Kolontár... Somlóvásárhely... erősen lúgos... (PH13)... nehézfémeket tartalmaz... mérgező vörösiszap... egy férfi autójával feltehetőleg menteni indult... elsodorta az ár... egy öreg nénire ráomlott a háza... egy egészen kicsi gyerek is meghalt... vannak eltüntek is... meg sérültek is... mentők a helyszínen elláttak néhány tucatot... sokan kórházba kerültek... a súlyosabb eseteket helikopterrel Győrbe, illetve a fővárosba szállították... a helyszínen rendőrök... katasztrófaelhárítók... politikusok... újságírók... hihetetlenül sok az elhullott háziállat... döghúst enni nem ajánlatos...

Sok kérdés felmerül a hírrel kapcsolatban.

Vannak akik azt kérdezik:

-Ki a felelős?

-Istenem! Miért?

-Egy gyerek... Miért?

-Mekkora az anyagi kár?

-Mekkora a természet pusztulása?

-A többi tározó nem fog átszakadni?

-Menyi időt és pénzt kell kártalanításra, helyreállításra fordítani?

-Aki eltünt, az él még?

-Tényleg elér a Mosoni-Dunáig?

-Fizetik a túlórát?

-Tényleg vannak, akik megennék a friss dögöt?

Aztán megfogalmazódott bennem egy szánalmas gondolat, és a hozzá kapcsolódó két jelentéktelen kérdés: Az ipari katasztrófák valahogy mélyebben érintenek engem, mint a természeti katasztrófák. Volt idén hazánkban árvíz, belvíz, jégeső, szélvihar, földrengés... Még ismerősöket is érintett némelyik... mégsem rázott meg igazán egyik sem. 

Vajon én érzek csak így, vagy mások is súlyosabbnak érzik az ipari katasztrófákat a természeti katasztrófáknál? És főleg miért érzek így? Mondhatnám, hogy az áldozatok miatt, de ez nem lenne igaz. Amikor még csak az első hírt hallottam, hogy ömlik a trutyi Ajkánál... és még nem tudtam, hogy halottak is vannak, már akkor is szíven ütött...

Persze lehet definiálni, micsoda is az a brautigan [brótigen], mint prózai műfaj. Most olvastam újra A gyep bosszúja című válogatást, ami az öndefiníciójában kismester Brautigan , idézem, novelláit tartalmazza Gy. Horváth László fordításában. Tehát   kedvenc regényemet, ’A los angeles-i repülőgép’et nem Benedek Mihály fordításában. Pár lap ez a regény, 33  felütés, az író apósának életregénye. Teljes, csonkítatlan, igazi regény ez, nem vázlatos vagy elnagyolt. Brautigan ebben a művében mindent meg tesz a regényedésért, bár nem hiszem, hogy ő ezt regénynek gondolta. A 'Déli tábornok' -ot vagy a 'Pisztrángfogás'-t ő is regénynek nevezte.

Ha a múlt század középsőharmada-fele amerikai íróiról beszélünk, mindig legalábbis utalnunk kell Hemingway-re. Hemingway, mint valami óriásfa, árnyékol be és le mindent. Sokmindent lehetett csinálni Hemingway-vel, pl célszerű lehetett útálni, leszólni. Olvastam valahol, hogy Brautigan parodizálja is Hemingway-t (a halász-vadász történetekkel).

Van egy szőke kis ágrólszakadt szegény kölyök, aki azért halászik vadászik, hogy legyen mit enniük. Néha az a gyanúm, hogy Lulu Mary Kehoe, Brautigan anyja egy hülye HP volt. Néha meg, az, hogy ugyanaz az élhetetlen, rakás szerencsétlenség, mint a fia.

Amikor megláttam először Kurt Cobain gyerekkori képét, a szőke kisrácról azonnal Brautiganre gondoltam át. Néha a kamaszkori jóbarátom is eszembe jut.

Nem, nincsen  ilyen prózai műfaj, hogy brótigen. Lehet persze definiálni, Nyugatról Brautigan számomra tökismeretlen költészete határolhatja. Délről a hagyományos amerikai kispróza. Keletről semmi, a Keleti Part-tal nincsen határa. A Kelti Part, az Salinger, és más kőprofik. Brautigan-nek nem kell elrejtenie műveltségelemeit, minthogy nincsenek neki. Északról, hát Északról A Fenn, Michiganben határolja. Neki nem volt apja. Pláne nem doki. 

 A prózáiból azt gondolom, Brautigan alighanem költő volt. A brótigenek egy része ugyanis verspróza. Máshol, a hagyományosnak látszó (akként olvasható) prózáiba afféle hülyeség-ként dől be a versbeszéd, a szürreális abszurd. Mintha gyerekeket akarna megnevetni, az enyhe hemingwayiádban a lelőtt medvebocsok egyszercsak rajzfilmfiguraként favágóingben pipáznak és… mit csinálnak, kártyáznak? A gyep bosszúja kötetbe kényszerített mindenfélék között vannak tárcácskák, skiccek és noteszlapkán is legföljebb négysornyi fikarcok. Egy helyütt azt írja Brautigan, hogy évi 1400 dollár a jövedelme (nagyjából ez még a ’Déli tábornok’ sikere előtt…) ez régidollár, az a jófajta, amiből hat-hét maidollár tesz ki egyet, persze átszámítgatni hülyeség, akkor 26 dollár volt egy táskarádió, máma meg tíz gyöngedollár… Viszont a hatvanas évek elején napi egy dollár-ból nem halt éhen egy későbeatanik hobó. Szóval az az 1400 dollár napi 3 vagy 4 dollár, 50 cent se volt akkoron egy üveg viszki, nem tudom, mekkora üveg, legyen 0,33-as, nekem sok lenne.  

Ahhoz, hogy valamit be lehessen kartotékolni, találni kell egy keretet, ez, ha térszerű, akkor skatulya. A szakmány irodalomeszteták szerint biztos, hogy van ilyen, hogy brótigen, kisprózai műfaj, groteszk és persze abszurd, erősen életes keretben. Vannak támpontok Brautigan életművében megfelelő szakdolgozkodáshoz, Hemingway-n túl egy másik leküzdhetetlen, az Óceán ( a Csendes) amit néha folyóhoz hasonlít, aminek a túlpartja 11000 mérföldre van. Brautigan  idegbeteg (depressziós hülye…) is volt , azt nem tudjuk, kezelése ezügyben mennyire tartósította állapotát. Mindenesetre, azután, hogy 1984. szeptember közepén bolinas-i házában agyonlőtte magát, negyven napig feküdt a hullája, míg valaki rányitott.

   "Mint szerkesztő, mindig azt vártam, Brautigan nőjön végre föl, mint író. Úgy tűnik nekem, hogy lényegében  naív, és én nem hiszem, tettette gyerekessgét, természetéből fakadóan volt az. Úgy tűnt, inkább van össszhangban a pisztrángokkal, mint az emberekekkel."/ Lawrence Ferlinghetti /

"Amikor elmúltak a '60-as évek , ő volt a baba, akit kiöntöttek a fürdővízzel" /Thomas McGuane/

>>Mindannyian elfoglalunk valamilyen helyet a történelemben, az enyém a felhőkben van. <<(RB)

  Peter Eastman 1994-ben hivatalosan megváltoztatta nevét Trout Fishing in Americá-ra és most amerikairodalmat tanít Japánban.

A gyep bosszúja kötet, az, ha azt állítom, törmelékes, még nem is túloztam. Némelyik darab oly  gyönge, az író gyönge, gyönge ahhoz, hogy az írógépet verje, révbe érvén kell írnia és ez igazán nem megy neki. Írni valamit az 1401-ik dollárért. Van egy lánya, annak a nevelésére pénz kell. Nem volt apja, az öreg Brautigan csak a fia halála után tudta meg, hogy volt ilyen, az ő-nemzette Richard.

Állítólag azt mondta egyszer, hogy a versek a szerelme és azért is ír verseket, hogy megtanuljon mondatot írni és persze regény mondatát. Szerintem írót kérdezni az írásairól annyit ér, mint meteorológust az időjárásról, biztos mond is valamit az az író, okosat is, ami éppen aktuális, amikor esőre áll, esőt mondh, ha süt a nap, szansájn van.

A gyep bosszúja című brótigengyűjteményt már vagy harmadjára olvastam. ’A los angeles-i repülőgép’et vagy huszadjára. Volt benne megint olyan fárasztó, hervasztó kis szösz, amit úgy olvastam el, mint egy igazi kritikus, felibe-harmadába se. Nem jegyeztem meg, melyik volt ez, biztos egy másik, nem az, ami az előző olvasáskor bágyasztott el. Néha azt mondom, azanyád! és visszalapozom és erővel újraolvasom, aztán jobb lesz vagy ugyanolyan szösz, vacak.

Fanyar bánat és szömörce humor. „Mindig ír valamit, ami megnevettet!” Ferlinghetti nem sokat nézett ki Brautiganból, naívnak (=élhetetlenek) tartotta a pályához. Úgy gondolom, a 60-as években ehhez képest elég sok nőt megdughatott. Volt jónéhány jellegzetessen kelifornyai boros bulin. Kelifornya lehet az a hely, ahol még talán ma is jön szemben az utcán mezítlábas lány farmernadrágban és pulóverben.

Temesi Ferenc találkozott vele. Sakkoztak pár partit. Ezt írta róla, itt: http://www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=295 

Azt mondta, nem valami vicces fickó volt, inkább komoly. A sakkban halálosan is.

Én azt kérdeztem volna meg Richardtól, gerebélyével fogott-e halat. Brautigannak a horgászatban ugyanaz volt a tanítómestere, mint a kínai konyhának. Az éhség. Nem ír arról Temesi, hogyan fogadta süket viccét a füstölt heringgel Brautigan. Gondolom, nagy szemet kerekített neki.

Hemingway mondott valami nagyon okosat a prózájáról. A prózáról szándék’zott mondani , de vegyük úgy, hogy a magáéról mondta. Miszerint el kell hagyni minden felesleget, ami nem a történetet hordozza el [viszi tovább]. Nahát, ennek az ideának ’A los angeles-i repülőgép’ tökéletesen megfelel. És ez benne van A Gyep bosszúja kötetben és akkor már ezt érdemes is megvenni ezért.

Brautigan a legenda szerint még költő korában legépelte pár példányban a verseit és utcasarkon osztogatta. Végülis ez a lényeg, azt hiszem. Az egyik sikerregényét, a ’Pisztrángfogás’t meg négymillió példányban adták el, ami azóta, hogy ezt leírták, lehet még több is ötszázezerrel. 

A gyep bosszúja kisalakú könyv, elfér egy ridikülben. Elő lehet kapni, pl tömegközlekedési eszközön és elolvasni, egy oldal vagy egy fél vagy hét oldal. Ez mindenképpen előnye. És van benne egy regény Az első világháborús Los Angeles-i repülőgép, ez meg egy regény. Ma már ki olvas el egy regényt, nahát, ez kitart nagyjából Újpesttől a Nagyvárad térig. De a Deák térig biztosan.  

De Havilland DH5 biplán, 1916.

 ...rövid leszek.

Foky Ottó
TV-maci
Mirr-Murr
Oriza Triznyák
Legkisebb Ugrifüles
TüskésHátú barátom
Közlekedési Múzeum

Kérdés?
 

Amikor négy évvel ezelőtt az első ördöglakat találkozót megrendezték Bakonysárkányban még magyarázni kellett, mik is azok a fából, fémből készült a furmányos szerkezetek, amiket ezzel a nem túl bizalomgerjesztő névvel illetnek. A logikai játékokat a közhiedelem ma már a számítógéppel kapcsolja össze, pedig épp a bakonysárkányi találkozó az élő példa rá, hogy nélküle is lehet észttornáztatni, bonyolult feladatok megoldani. Más megfogalmazásban, az ördöglakat a játék és a tanulás harmóniájának megtestesítője. A logikai játékoknak nagy szerepük van a gyerekek kreativitásának, térlátásának, problémamegoldó gondolkodásának fejlesztésében – és ez Bakonysárkányban nemcsak üres frázis. A tanórákon is használják ezeket a játékokat, a Teleház klubjában még az asztalt is többféleképp lehet összerakni a különböző elemekből. Az iskola előtti parkban pedig óriás ördöglakatok is vannak.
A találkozón minden évben a logikai játékokkal foglalkozó neves szakemberek tartanak előadásokat. Ilyen címeken például, A pentominóktól a Penrose csempékig, vagy az XL25 és családja - a Meleda klubtól az Internetig. Olyan fogalmakkal ismerkedhet az ember, mint toroid, trimágia.  Székely Márton, a bakonysárkányi iskola igazgató-helyettese, a találkozó ötletgazdája, fő szervezője, az egyik évben Tíz játék - tizenegy tüskén címmel a matematikaoktatásban is eredményesen alkalmazható játékokról értekezett, s bemutatta az általa kifejlesztett nyolcas kockát is.

Az idei ördöglakatolást október 9-én, szombaton tartják, a Bakonysárkányért Alapítvány, a helyi iskola és eMagyarország pont szervezi, természetesen Székely Márton koordinálásával.
A szakmai előadások 10 órakor kezdődnek, fő téma a tetraéder a játékokban. Déltől fórumok, ördöglakat bemutatók, cserebere.

A Bakonysárkányért Alapítvány pályázatot is kiírt logikai játék készítésére, a négyes szám jegyében. Az elvárás, hogy saját ötlet legyen, vagy valamely ismert játék átfogalmazása, például a tetraéder „új” feldarabolása.
A pályázatokat szeptember 30-ig várják az alapítvány címére (2861 Bakonysárkány, Béke u. 100/a.) Érdemes új játékot kitalálni, mert az első öt helyezettet összesen százezer forint értékű díjjal jutalmazzák.
Azok jelentkezését is várják, ugyancsak szeptember 30-ig, akik az Ördöglakat Találkozó logikai játékok témakörében előadást szeretnének tartani.
A találkozóról további részletek a www.furfang.hu/ Internetes oldalon találhatók.

Kortalan játék

Úgy döntöttem, csatlakozom az önjelölt írózsenik köréhez, gazdagítva a magyar irodalmat némi erotikával fűszerezett fantasy-vel, s itt teszem közzé "mesterművem" egy részletét.  

"Sten révetegen nézett maga elé. Nem emlékezett rá, hogy került a szőnyegre. Nézte Lanát, a furcsa kis bábokat a kezében, és szinte túlvilági boldogság öntötte el. Meghaltam? A mennyországban vagyok? -gondolta. Lana letette a furcsa kis babákat, hosszú vörös ruhája már a takarón volt. Gyöngyházfényű teste visszatükrözte a gyertyalángokat. Lassan leült, s a fiút is maga mellé húzta. Sten már teljesen magához tért, szíve a torkában dobogott. Már nem érdekelte semmi más, csak hogy megérinthesse a lányt. Lana teste megremegett, az arcán könnyek folytak végig. Lágy, érzéki hangja betöltötte a furcsa kis szobát:

„Jószellemek és rosszak, szeretők, zordak!
Döntsetek helyettem, legyek most kegyetlen?
Szív dobban, kong, robban, pillanatok állnak
Egy sóhaj, a gyertyád ellobban, vak létben
Találod magad újra az anyaméhben
Életálom tovarebben, újra várnak
Valahol fenn megcsendül a lélekharang
Életed, halálod most végre kezemben.”

Sten nyugtalanul nézte, a lány meztelensége ellenére olyan távolinak tűnt, mint a Tejút. Hirtelen iszonyú fájdalmat érzett, görcsbe rándult az egész teste. Nem értette, mi történhetett. Lana már nem ült mellette, kissé távolabbról figyelte a fiú kínlódását.
- Segíts rajtam! – könyörgött Sten. Lana közelebb sétált, a fejét rázta.
- Mondd mit tettem ellened?
- Láttad a hatodik könyvet. Úgy hitted, engem láttál az egyik lapján, de nem olvastad el, mi állt alatta. Egyik ősöd épp így követte, s messziről imádta az én ük-üknagyanyámat, mint Te engem. Szép napokat, heteket töltöttek együtt, bár a férfi már nős volt. Mi az ő nevüket viseljük. Amikor Lana állapotos lett, egy másik városba költözött, ott özvegynek hazudta magát, hisz tudta jól, a puritánok nem tűrik a paráznaságot, s hamar a mellére kerülne a skarlátbetű :P (penalty). Volt még egy titka: ismerte és értette a reinkarnáció működését. Stennek nagyon hiányzott, így megkereste őt, ekkor Lana beavatta minden titkába. Elárulta azt is, hogy irányítani tudja a saját reinkarnációját. Sten ekkor már félt tőle, és attól is, hogy elárulhatja bűnös viszonyukat, elraboltatta közös gyermeküket és egy idegen dajka gondjaira bízta, Lanát pedig boszorkányságért máglyára juttatta.
- De én nem az a Sten vagyok. Lehet, hogy Lana tudta irányítani a lelkét, de Sten nem! –nyögte ki fájdalmai közepette a fiú.
- Voltunk, vagyunk, leszünk! Annyi a különbség csupán köztünk, hogy nem emlékszel előző életeidre, de a bábokkal való játék megmutatta, hogy mindig te voltál az árulóm. –szólt a lány.
- Már rég a világszellem része lennél, ha el tudtad volna engedni a haragod! – kiáltotta Sten.
- Látom, még mindig nem érted. –fakadt ki a lány. Eddig minden életemben ártottál nekem. Most végre meg tudom akadályozni.
- Akkor megint lesz mindkettőnknek újabb élete, s a következőben ártok majd neked.
A lány gondolkodott, lassan visszabújt a ruháiba. Az asztalhoz sétált, kiöntött egy pohárba némi zavaros színű italt.
- Jól van. Idd ezt meg.
Sten néhány perc múlva jobban lett.
- Meg kellett volna ölnöm téged, de nem megy.- nézett rá Lana szomorkásan
- Ma már akármilyen vallási eszmét hirdethetünk, nem jár érte máglyahalál, taníts meg arra, amit tudsz, hogy én is tudatos lélek legyek.- kérte Sten.
- Legyen így.
Lana ekkor újra levette vörös ruháját, Stenhez simult. Egyetlen éjszaka alatt háromszáz év tapasztalatát adta át."

Természetesen egy hosszabb külföldi kiküldetésen, a kulturális különbözőségből, az eltérő szocializációtól, egyebekből fakadóan adódhatnak stresszes helyzetek. A thaiok ezt is sajátosan oldják meg. Veszekedéssel, emelt hanggal, netán műhisztivel semmire sem megyünk, mint ahogy asztalcsapkodással és fenyegetőzéssel sem. A thai ügyintéző, pénztáros, hivatalnok egész egyszerűen lefagy, mint a windows, ha egyszerre túl sok dolog elvégzésére kéri meg a juzer. Még akkor is, ha esetleg egyetlen egyszerű feladatot akar az utazó elintézni, történetesen egy olcsóbb jegyet, teljességgel érthetetlen módon, későbbi és drágább jegyre cserélni. Szegény thai buszjegypénztárosnak ez magas volt, sírva bezárt és fejét fogva hazaszaladt. Pedig, európai módon, please-zel kezdtünk minden mondatot és please-zel fejeztünk be, bár a volume nyilván egyre feljebb csúszott, ahogy rendre visszapattantunk az értetlenség faláról. (Aztán, mondjuk egy másik ablakban szó nélkül becserélte a jegyet egy másik thai - nyilván ő már látta s feldolgozta az elébbi esetet.)

A turisták egyik kedvenc bangkoki utcáján, a Kao San Roadon a szokásos, kora esti tömeg kavarog, a bizonytalan nemi indentitású, ám iszonyú helyes thai pincérek kihívóan incselkednek fiúval, lánnyal, mindenhonnan zene üvölt. Két frissen érkezett turista vonszolja nem kis nehézségek árán gurulós bőröndjét keresztül a tömegen, keresve az olcsóbbnál is olcsóbb szállást. Nem mai gyerekek már, negyvenes, franciának tűnő pár. Egyszer csak éktelen ordítás hallatszik, egy tizenöt év körüli, vörös, szeplős, enyhén molett lány rohan a bőröndöt cipelő pár után, és megragadja a (nála legalább 25 évvel időpsebb) nő válát, és a lábára mutatva hisztérikusan kiált: Fuck you! Fuck you! És mutogat papucsos lábára, amelyen szemmel láthatóan megvolt minden ujj. Vért sem láttunk. Viszont egyetlen pillanat alatt eltűnt az összes thai jókedvű pincér, de még az indiai szabóságok igen agresszív ügynökeit se látni sehol, csak a zene üvölt tovább, valamint méla európaiak iszogatják tovább söreiket. Szinte látható volt a megfagyott levegő, pedig semmi nem történt, csak egy fehér véletlenül áthúzta bőröndjét egy másik fehér lábán.

Lenn délen, a szigetre induló komp előtt a szállásra alkudozunk a jó előre elénk szaladó ügynök sráccal. Ő lazán, mi felszabadultan, a végtelen hosszúnak tűnő buszút végét érezve. Jó árat mond: 2500, öt napra. 500-ért odaadja az amúgy főidényben 1500-ba kerülő, közvetlenül a tengerparton fekvő, majdnem luxus bungalót. Mi azt hisszük, majd bent a szigeten lesz az még olcsóbb is, így megalázó ajánlatot teszünk: Add ide 500-ért! De ezt mondom én is! - értetlenkedik a srác. De öt napra 500-ért! - mondjuk. Nem hagyott ott rögtön, mint ahogy azt vártuk, viszont olyan vulkánszerűen felbuggyanó, őszinte röhögésben tört ki, amilyet életemben nem hallottam még.

Tanulság? Csak annyi, hogy tetszik, hogy ezek a thaiok nem harcolnak, nem vitatkoznak, nem veszekednek, inkább elfordulnak, de legtöbbször egyszerűen kinevetik a problémát. A módszert kipróbáltam ott is, kiválóan működött a szemtelen tuktukosokkal, taxisokkal szemben és már itthon is. Sokkal egyszerűbb simán faképnél hagyni a nekünk eső idiótát, vagy inkább nevetni egy jóízűt, azzal úgysem tud mit kezdni. Jó esetben ő is nevetni kezd, mint ahogy mi is tettük - amikor kivettük 2500-ért a bungit. (Azért van az az élethelyzet, amikor a thaiok is bedühödnek.)

Nem lehet szó nélkül elmenni a thaiföldi (és tapasztalataim szerint az összes dél-keleti országra jellemző) közlekedési viszonyok mellett, ugyanis ez az egyik legfontosabb oka, hogy évről évre milliónyi hátizsákos fiatal csavarog szerte s szana arrafelé, a világ összes szegletéből; továbbá nem kevés tanulsággal szolgálhat a mi kis hazánk ebbéli helyzetét illetően is.

Levegőben

A repülés itt is a leggyorsabb és legdrágább közlekedési mód, talán ez az a kivétel, ami hasonlít az európai normákhoz. Pontosabban, az európai fapados normákhoz. Minden valamirevaló városban (saccperkábé 100 ezer lakos felett) van személyforgalomra alkalmas repülőtér, és ha már van ilyen, az egészen biztos, hogy ott le s fel szállnak személyszállításra alkalmas repülőgépek. Elsősorban az Air Asia, a helyi (asszem) fapados. A járatok nem, vagy alig késnek, és semmivel sem gyakrabban potyorásznak lefele az égből, mint mondjuk a neves nyugati konkurenciák gépei. Ennyit elég is erről, illusztráción láthatjuk a hozzávetőleges árakat, 7-el tessenek szorozni, a végeredmény tartalmazza az összes felmerülő adó- és díjköltséget.

Sínen

Kiváló, biztonságos és kényelmes utazási mód a vasút, mely sorrendben a repülés után következik költégeit illetően. Annál persze jóval olcsóbb, mondjuk egy repülőjegynek az ugyanoda szóló vasútjegy kb. 5-25%-a, attól függően, hogy milyen komfortfokozatban óhajtunk utazni. Egy bibi van csak, hogy csupán északról délre, avagy délről északra lehet utazni, bár úgy akár a vietnami Ho Si Minh várostól akár Szingapúrig is, így azért rendesen utazásunk képletes nyársára tűzzük az összes számításba vehető délkelet-ázsiai országot. Létezik persze Thaiföldön keresztirányú vasúti közlekedés is, ez azonban csak kivételesen meditatív hajlamú, minimum középfokú thai, lao, meo és khmer nyelvtudással rendelkező csavargóknak javallott, hiszen ezeken a szárnyvonalakon a vonatok sebessége ritkán lépi túl a 20 km/órás átlagsebességet, ami, tekintve hogy azért itt is vannak sok száz kilométeres távolságok, azért igen embert próbáló passzió. Ráadásul (úgy tudom) itt kizárólag III.osztályú kocsik futnak, ami gyakorlatilag a mi történelmi, fapados személykocsijainkra hajaz, melyek a klasszikus 424-es gőzös (ahol az én papám fűtő, ugyi) után szállnak, repülnek halványuló emlékeinkben. Kovácsoltvas kályha nincs a kocsi közepén, ellenben működő ventillátorok a plafonon igen, amellett, hogy az összes ablakot is tökig le lehet húzni. Nem árt az ilyen opció az ottani, állandóan 30 fok feletti, párás melegben. Mi sosem utaztunk tömött vonaton, a relatíve drágaság nyilván elriasztja a helyieket, azonban 1000 kilométer kevesebb mint hétezer forintnak megfelelő összegért azért nem egy megveszekedett összeg. Az észak-déli viszonylat viszont döcög, rendesen. Este, sötétedéskor jön a kalauz, és mindenkinek megágyaz, feltéve ha II. vagy esetleg burzsuj módon, első osztályon utazunk. A vonaton büfé nincs, mi legalábbis nem találtunk, de minden állomáson (erre azért van idő) szállnak fel helyi árusok, akik isteni gyömülcsöket (a dögszagú duriánt is), frissen sült, mennyei csirkecombokat, banánkenyeret, és más édességeket kínálnak, a zacskókba kiporciózott hagyományos tésztalevesek és curryk mellett. Illatok, sőt mi több szagok vannak, de aki az ilyet nem szereti, az ne menjen a trópusokra. A vasút azonban, mindennel együtt, a legkényelmesebb utazási forma.

Vízen

A takarékos és praktikus gondolkodású helyiek természetesen a vizet is maximálisan kihasználják a közlekedésre. A tengeren, a szigetek között -a repülőn kívül- nincs is erre nagyon más mód, de a bővízű, esős évszakban szinte állandóan áradásban lévő folyókon is össze-vissza cikáznak a tipikus hosszú csónakok. Nekünk már Velencében, a vaporettók esetében feltűnt, hogy itt Budapesten nagy ziccert hagy ki a BKV, hogy nem használja ki a Dunát észak-déli viszonylatban tömegközlekedésre, mert vízen itt is le lehetne érni Újpestről Csepelre nem több mint egy óra alatt, úgy hogy közben a hajó kiköt minden fontosabb helyen. Ha lennének gyorsjáratok, meglenne ez az út félóra alatt is. Bangkokban, az azt átszelő Chao Phraya folyón egy nagyjából ekkora út ennyi időbe telik. És szinte sosincs dugó. Egy-egy kikötés nem tart tovább, mint ahogy a 70-es trolibusz belavíroz két tilosban parkoló Suzuki közé, le s felszállás a kb. másfél-két csuklósbusz befogadási képességű csónak végén történik, a kikötést egy akrobatikus mozgású matróz irányítja sípjelekkel, amit a csónak elején kormányzó kormányos tökéletesen megért, és ennek megfelelően teszi dolgát. Ez ugyanígy mehetne nálunk is. A tengeren mindenféle rendű s rangú csónakos, hajós, tutajos és bárkakapitány várja, hogy igénybe vegyék szolgáltatásaikat, itt azért nem árt némi óvatosság: a maszek hajósok előszeretettel zsúfolják túl hajóikat, melyek bizony, olykor borulgatnak is bele a tengerbe, ha viharos az idő. Ez persze, főleg a felkapott buliszigetekre (Koh Pang Nan, Koh Chang) menet megszívlelendő. Én a partizók helyében a biztonságos, bár lassú kompokat választanám, azon legalább nyugodtan meg tudom inni a sörömet is, mert sohasem imbolyog annyira, mint egy gyorsnak ígért expresszcsónak. Általánosan a hajók ijesztően néznek ki, ütött-kopott, ingatagnak tűnő roskatag ladikok ezek, melyek azonban döbbenetesen üzembiztosan pöfögnek úticéljuk felé. Thaiföldön a baj mindig a csilivili jachtokkal, speedboatokkal van.

Úton

Délkelet-Ázsia túlnyomó része közúton utazik. Elsősorban robogón, másodsorban pickupokon, ilyen teherplatós, négykerékmeghajtásos izéken, harmadsorban buszon. Városokban még taxin, a közismert tuktukon is, személykocsin csak a felső tízezer, ami itt azért jónéhány millió. A buszjegy tényleg fillérekbe kerül, viszont általában nagy a tömegnyomor is. Európai utazók elsősorban az utazási irodák által indított kétszintes VIP-buszokkal utaznak, ezek ára sem sokkal több, mint a prosztó, mezei thai távolsági járatoké, a hasonló távú harmadosztályú, tehát fapados vonatjeggyel egyezik meg körülbelül, annál azonban lényegesen kényelmesebb utazást biztosít. Ezer kilométert utazni persze, sehogy sem kényelmes. Talán csak fekve, vonaton.

Érdekes a thaiok közlekedési morálja. A KRESZ, mint olyan, létezik, belőle azonban jóformán csak a piros lámpa=tilos szabályt tartják be, a balra tarts mellett. Ezeken kívül egy szabály létezik: csak arra vigyázz, hogy ne menj neki senkinek, semminek! És működik, mi, thaiföldi összes tartózkodásunk alatt nem láttunk egyetlen komoly balesetet sem, talán egyetlen elcsúszott robogóst, egy árokba borult buszt, és egy teherautót, de azok sem tűntek komolynak. A nyolcmilliós Bangkokban szinte sosem hallottuk mentőautó szirénáját. Rendőrök mondjuk ott állnak minden sarkon, de csak akkor avatkoznak közbe, ha beáll a dugó. Az autósokat, robogósokat nem egzecíroztatják feleslegesen, még akkor sem, ha nyilvánvalóan vét a KRESZ ellen. Ha nem folyik vér, nekik ninmcs tennivalójuk. A közlekedés így kaotikus, fejetlenül száguldozó, de annak, aki elfogadja ezt és a kevés játékszabályt, annak működőképes. Az biztos, hogy nagyon kell figyelni... Itt nincs udvariaskodás, elsőségszabály, sebességkorlát. Viszont baleset se, legalábbis szemlátomást kevesebb, mint a mi agyonszabályozott Budapestünkön. Biciklizni mondjuk nem bicikliznék Bangkokban, mégha komoly kormányzati kampányba kezdtek is ez ügyben, ott is. A kijelölt, és az autósok által tiszteletben tartott bicikliutak megszaporodtak, bár én talán összesen 3 db biciklistát láttam egy hónap alatt, azokból is kettő nyugati volt...

A bangkoki BKV viszont csodálatos. Rengeteg buszjárat közlekedik, szarérhúgyé, ahogy mondani szokás, a légkondis buszok akár európai színvonalúnak is nevezhetők, de mi az ócska, minimum 60 éves fapadlós (!), propellereseket preferáltuk, mert az olyan romantikus, viszont az ezerrel tekerő légkondi sem tépte le a fejünk. A célunkhoz mindig eljutottunk velük. Van metró is (az alapvetően mocsárra épült városban!), magasvasút is, mit mondjak... Hozzánk képest a XXXII. század. Harmadik világ? Ugyan már. Űrkorszak, igaz a középkor közvetlen szomszédságában. 6-8 szintes, kétszer nyolcsávos autópályakereszteződések a belvárosban, nem szépek, viszont rendesen áthúzzák rajta az átmenő forgalmat. Dugó tényleg csak a kis utcákban van (általában), de az sem vészesebb, mint nálunk egy hétköznap délután a Nagykörúton. Csak éppen Bangkok nyolcmilliós (szerintem a legutóbbi népszámlálás óta megvan az már tíz is), Budapest pedig jó, ha kettő. Tényleg odaküldenék néhány magyar közlekedéstervező mérnököt tanulmányútra, ha nem tudnám, hogy úgyis a Phatpongra mennének helyette kurvázni.

A 22-es buszon utazunk a Moszkva tér felé, délután 4 óra van. A tömeg sűrűsége közepes, igyekszünk megadással tűrni, hogy egymáshoz kell érnünk.
Próbálok beljebb furakodni, mintha a busz közepén lenne egy kis hely. Már ott is vagyok. Egy négyes ülésben (két-két pad egymással szemben) két felnőtt és egy 8 év körüli kisfiú ül. A harmadik hely tehát üres, senki nem telepszik le melléjük, én sem.
 A család rendezett külsejű, nem beszélgetnek, némán, mozdulatlanul merednek a semmibe. Ruhájuk tiszta, rendes, de ódivatú, nem illik a közegbe. Kezükön, arcukon látszik, hogy kétkezi munkások. Tisztességes cigányemberek. Bűvös, átléphetetlen kör van körülöttük. Rabszolgadaccal néznek maguk elé  - az elszigeteltség fájdalmával. Nem nézhetünk, nem kacsinthatunk össze. Nincs segítség.
Szinte megáll az idő, pedig talán csak 15 percig utazunk így. Lassan értem meg, hogy a legabszurdabb az előttem lévő képben  - a gyermek. Legalább egy kicsit cserfelhetne a szüleivel, nyugtalankodhatna a tömeg miatt („Anyu, nagyon sokan vannak, mikor szállunk már le?”), mondhatná, hogy szomjas vagy éhes, de nem teszi.
Meg akarom törni ezt a szörnyű varázst, csak le kell ülnöm mellé, talán rámosolyogni, de képtelen vagyok rá. Nézem a többi utast, mintha kőszobrok között lennék.
Végre megérkezünk. Mindenki leszáll. Gombóc van a torkomban. Nem történt semmi! - hajtogatom magamban.
 A kőarcú család a metró felé lépked, még hosszú az út hazáig.

A válasz viszonylag egyszerű. Mert ott meleg van, nyugalom és fény, ahogy annak idején Ádi bácsi kiáltotta mikrofonba, bár ő másra értette, szóval, mert ott nem fázunk, mégha szarrá ázunk is, és mert ott nyugalom van, mert nyugalom azért tényleg van. A buddhisták nem ugrálnak feleslegesen, a nyugalom náluk belülről fakad. Legfeljebb, ha miniszterelnökük hülyének nézi őket... Fény is van, igen. Belső fény, abban az értelemben, amit a nálunk kapható színes-nyomott borítós, méregdrága ezoterikus magazinok szerkesztői-olvasói valószínűleg sohasem fognak megérteni. Fény, ami az emberekből árad, legyenek azok sárga lepedőbe bugyolált szerzetesek, utcasarkon csirkét sütő öregasszonyok, óriási terepjárót vezető lovardatulajdonos-katonatisztek vagy a takarítónéni abban a guest house-ban, melynek lépcsőjén éppen botorkálunk lefelé a hajnali órán, hogy elérjük buszunkat, ami 1000 kilométerre visz minket, odébb, ugyanoda.

Meg hát azért, mert repülőjeggyel együtt annyiból van ott el az ember, mint amennyiből befizetne egy tíznapos ólinkluzív döglésre, mégcsak nem is mondén St.Tropezbe. Meg hát azért, mert ott minden gyökeresen más, mint itt. Más kultúra, más kaják, más időjárás, más nyelv. Más világ. Jé, hát így is lehet?

Ezek itt (ott) már akkor egy fényes birodalom duhaj és élveteg végnapjait élték, amikor a mi Árpádunk még a lovát ugratta Verecke hágói előtt. Ám erre ott senki sem büszke, mint ahogy nem is szégyell semmit, nem is sirat semmit. Igen, az a fény...

Mert imádok mezítláb langyos pocsolyákba ugrálni.

Mert imádom, ha szétmarja a pofám a chili, miközben mellette ízek százai járnak körtáncot nyelvemen.

Mert imádom kilométeres, fehérhomokos tengerparton tökegyedül napokon keresztül bámulni a horizontot, miközben a hullámzás monoton morajlása mossa agyam tisztára és üresre.

Mert sohasem kellett többet fizetni 3000 ft-nak megfelelő helyi pénznél egy szobáért, legyen az akár a nyolcmilliós, hipermodern és időtlenül roskatag Bangkok központjában, vagy az előbbi tengerpart közvetlen partján. Mindig, mindenhol, még a legexkluzívabb üdülőhelyeken is találni olcsó, tiszta szállást, akár a legdrágább luxus-resortok közvetlen szomszédságában, ugyanolyan panorámával.

Szóval, mert kell egy hónap távollét. Meg hát azért, mert az ember még a világvégén is találkozhat Jackkel... (Szótár barátunk szíves figyelmébe.)

„Igazi férfi nem hord pizsamát!” Ezt a mondatot a fiamtól hallottam, amikor– egy kisebb műtét előtt- megpróbáltam rávenni az általam megfelelőnek tartott kórházi öltözék megvásárlására. Ugyan mit hord egy „igazi férfi”, pár csepp Armanit?- gondoltam bosszankodva. Majd elindultunk vásárolni a tőlünk gyalogszerrel néhány percre lévő plázába.

 Fülledt meleg volt, jól esett végre a légkondicionált térben kicsit megpihenni. Ám elpilledésről szó sem lehetett, nyári vásárt tartottak. Nem győztük a fejünket kapkodni. A színes táblák 50- 70%-os engedményt ígértek. Az üzletek csábítóan kínálták változó minőségű árujukat.
Először megpróbáltam tudatos vásárló módjára tájékozódni, és csak arra koncentrálni, amiért jöttem, mégiscsak valami kórházba való göncöt szerezni szívem egyetlen magzatának, noha ő már jelezte, ez nem lehet holmi közönséges, ágyban hordható holmi. De elragadott minket az érzékekre ható színes kavalkád. Vad színorgia csábított az egyik férfi divatáruboltba, keleti stílusú ruhadarabok kínálták magukat egy másikban.
Végül néhány csinos darabbal (amit könnyen nélkülözni tudott volna) gyarapodott gyermekem ruhatára. Persze meg kellett állnunk egy marcipánárus, majd egy fagylaltos mellett is, hogy kipihenjük fáradalmainkat. Shoppingolni jó, már ha az embernek van fölös pénze, így egy haszontalanul eltöltött délutánt követően elégedetten tértünk haza.
Otthon jobban szemügyre vettem a megvásárolt pólókat, amelyekről korábban úgy véltem egy pizsama felső részét talán helyettesíthetik. Amikor az egyik címkéjét alaposabban megnéztem, elállt a lélegzetem. A felirat, amely a ruhadarabon több helyen is ismétlődött, a következő volt.: „De Puta Madre”. Régen tanultam már olaszul, a szöveg amúgy spanyolnak tűnt, de a jelentése felől nem voltak kétségeim: egy káromkodást olvashattam idegen nyelven a fiam pólójába írva. (Magyarul: „a k….anyád”.) Nosza leültem az internet elé, és kiderült, hogy egy megtért kolumbiai drogkereskedő Rómában gyártott holmiját tartom a kezemben. A káromkodást pedig a cég szerint nem kell szó szerint venni, „csak egy életérzés” kifejezése.
Kissé megütődve gondoltam végig. Hogy is van ez? Kinek a k….anyukáját? A fiamét, aki hordani fogja? Az enyémet? Netán a gyártóét? Mindenesetre érdekes életérzés lehet, amit ilyen módon fejeznek ki. A gyereket talán jobb lesz valami szelídebb stílusú pólóval kórházba küldeni, mert ha netán az orvos vagy a nővérkék megértik az új stílusból áradó életérzést, még ők is félreérthetik…
Többször találkoztam már pólókon különböző durva angol kifejezésekkel, talán nem kellett volna most sem meglepődnöm, nincs új a nap alatt. De talán manapság az idegen nyelvek ismerete elég széles körben elterjedt ahhoz, hogy többségünk szembesüljön e szavak, kifejezések tényleges jelentésével. Vajon akkor is bátran kimennénk az utcára, ha ékes magyar nyelven a szövegek fordítása szintén szerepelne a ruházatunkon?
Én azért semmi jónak elrontója nem vagyok, hadd hordja az én drágám az új szerzeményét, éljenek a divathóbortok, a tiltásnak úgysem lenne értelme.
Igazi férfi tehát nem hord pizsamát, divatosan öltözik, ha van rá pénze (vagy a szüleinek), lehetőleg kevés idegen nyelvet ismer, és trendi cuccokat hord: „De Puta Madre”!

noteszlap

Leni Riefenstahl 42 éves fotója egy már nemlétező világ -béli ávátáráinkról, akik még látták VilágAnya köldökét... és ide nem is kellene 6 évet átaludni fénysebességgel suhanó űrhajón...

Amivel szemben súlyos előítéleteim voltak az ajánlók meg a kritikák alapján James Cameron Avatar -ja valójában jó film, gondolom, a pár elnagyolt rész anyagi okok miatt nem került kidolgozásra, dramaturgiailag úgy kb 3-4 órás filmben lehetett volna nagyján lezavarni.  Én látom a filmet, pontosan az én ideám, az én vallásom,   az a világ, ahová elvágyom. Innen. És ami az  egyetlen tisztességes élet VilágAnya ölén. Aki látja is a filmet, nem csak nézi, az tudja, hogy a mese körítés benne, a bolygó egyáltalán nem idegen, hanem a miénk. Különben ügyesen van becsomagolva, a videójátékokon felnőtt nemzedéket is meg tudja szólítani –a lányokat is a helikoptervezet csajszin által. Ha akarom, a bolygó neve amerika –és akkor már kezdem gyanítani, mért nem sújtotta díjözön. Senki nem akar szembenézni ezzel a filmmel és nem akarják az üzenetét megérteni, az alap-gondolyag olyan jó, hogy akár Tarkovszkij kamerája elé is méltó lehetne, ő persze egy csomómindent elhagyott volna... de valahogy meg kellett találni azt a filmesnyelvet, amit még megértenek a gyerekek. Ehhez a filmhez képest a Csillagok háborúja trilógia nulla-a-nulladikon, más tészta. Ilyen többrétegű filmre eddig talán nem is volt képes az amerikai filmipar. Érdekes, ahogy az új (embernélküli) technikának meg is adja magát a film, meg emléket is állít, meg halálában újraéled, tehát megmutatja, hogy még kompjuterfilmben is miféléket lehet megoldani és becsempészni. A Részvénytársaság képviselőjét alakító színész érdemelt volna egy epizódszereplő-oszkárt, pedig talán 30 mondata van, de amit némán alakít (a meghasonlás és végül a béna-néma-belső elutasítás-de-tűrés) szintén Oscar-díjra érdemes.

Fikázni én is tudnám, ha akarnám, nagyrakás kivetnivalót találtam benne, pl gyávaságnak tartom azt, hogy feltétlenül valami "szervi"-eszközzel kell kapcsolatot létesíteniük más élőkkel s szellemekkel a naviknak, hát, ha ennyire muszáj, legyen ennyi áldozat a butaság otárára is. Mikor amúgy meg már létező vagy holnap már megvalósítható technikákat is láthatunk, azt az izét, amit én tube-nak szoktam nevezni, a holnap eszköz és érintés nélküli vezérléstechnikáját.

 navi ávátárák -innen cslaffan

Mojave(Mohave) fazekas asszony -ezt a kulturát pusztította el szinte nyom nélkül a fehér, ipari kép forrása

Végülis ki is állította magáról a bizonyítványt az amerikai filmipar azzal, hogy A Részvénytársaság pártjára állt, a navikkal szemben (vagyis az iraki témájú filmet választatta...) Érdekes, ugye DVD-n láttam és magyar felirattal (ami kb az eredetiszöveg nyersfordítása) a szinkronszöveg irodalmibb... de attól tartok, hogy jobb is az eredetinél.

Látván a filmet a legtöbb róla való kritikát most eléggé szimpla és ócska fikázásnak érzem. Sajnálom, hogy puszta dacos sznobériából nem néztem meg moziban is.  Mondjuk a 3D annyira nem érdekel... (= bizonyos okokból én nem láthatom olyan szemüveggel sem...)

Na, és most várom a csapásokat a kommentoszlopban :)

avatar-rajongói oldal (az eredeti hártyát jegyzettömbe másoltam, mert lusta voltam a sokszor a kislányok bugyijába egyenesen belemutató linkeket kigyomlálni, de szmálylik,

na, azok vótak dögivel, bikicsunájjj):

HIATUS*

Igen, szünetre van szükségem. 3 hét után kijöttem a kórházból, és nem akarok egész nap a gép a előtt kockulni, mert soha a büdös életbe nem nyerem vissza újra az életerőm. Ez a lap nagyon sok törődést igényel, én pedig ezt most nem tudom megadni. NEM zárok, mert 70%, hogy ki fogok nyitni, egy kis idő eltetével, talán pár hét, de az is lehet, hogy csak nyáron. Most nem megy. Remélem megértitek.

Nem írok köszönöszöveget, mert mint mondtam NEM zárok.
Csak annyit mondok: VISZLÁT.

Lou* voltam, 2009. Április 22-én, a Föld napján.
   
SúgóSúgó
18 hozzászólás
Új hozzászólás Frissítés
 
Idézet
2010.09.01. 16:22
racz bianka

szia a nevem bianka figyu azt szeretnem hogy hogy vagy hogy ha jol vagy akkor  irj puszika  biaXXXXaz.@.XYZZal.YUMM
Idézet
2010.08.16. 19:28
Bikicsunáj

Can do you speak na'vi language?
Idézet
2010.07.24. 23:52
...

hát ha te ezt gondolod Dóri...de nekem elmentett beszélgetésem van róla. de te biztos jobban tudod...
Idézet
2010.07.24. 10:50
Dóri

Én szerintem meg TE akarsz rossz hírt híresztelni másoknak lou-ról. Beeteted velünk, hogy nem fog soha többet kinyitni. Gondolod, nem írná ki, ha nem nyitna ki soha többet?
Idézet
2010.07.23. 11:41
barbiiii

ELÁRULOM MINDENKINEK, HOGY LOU EGY PÖCSFEJ. SEGÍTSÉGET KÉRTEM, DE BUNKÓ VOLT VELEM. ITT JÁTSSZA, HOGY MEKKORA SZAR NEKI, KÖZBEN MEG MINDENKIVEL EGY FASZ. LEHET HOGY VALAKI BEDŐL ENNEK ÉS VICCESNEK TARTJA, HOGY BUNKÓ, DE ÉN NEM. MONDTA NEKEM, HOGY NEM FOG KINYITNI SOHA TÖBBE!!!!!!!CSAK ÁTBASZ TITEKET ÉS AZT AKARJA, HOGY SAJNÁLJÁTOK IS!
Idézet
2010.07.11. 20:21
Kifkeyä Nari

I. Avatar és Na'vi találkozó

Jelentkezz mihamarabb!

talalkozo.learnnavi.hu
Idézet
2010.06.11. 13:51
Gabi (temary.gp)

szia. a lapom címe ismét megváltozott. új cím: droti-fanatic.gportal.hu de ez már végleges! bocsi:$ am nekünk top affi cserénk van
Idézet
2010.06.06. 11:15
Gabi (Dróti) (temary.gp)

szia. a lapom elköltözött ide: dinnyee.blogspot.com / ha szeretnéd tartani a top cserét, pls írj vissza a csetembe.
Idézet
2010.05.26. 21:30
Ritta

 miért mi volt Louval? :S
Idézet
2010.05.22. 20:38
Fawkes

mért mindig a gyönyörű oldalak zárnak be, vagy hiátusolnak... gyors feltöltődést és visszatérést kívánok, Lou!! :D
(Sherlock-Holmes.gp)
Idézet
2010.05.05. 21:39
Timíí - billweb.try.hu

jaj :S
remélem visszatérsz :(
mindenki nagy örömmel  vár téged :D^^
úgyhogy gyere vissza Lou <3
Idézet
2010.05.02. 16:58
dorah

Sziaa Lou.:)remélem minnél előbb visszatérsz hozzánk:)Jobbulást!Remélem hamarosan jobban leszel.:)
Idézet
2010.04.24. 20:38
Bee

Lou, remélem, hamarosan visszatérsz köreinkbe. Jobbulást kívánok!
Idézet
2010.04.24. 13:53
viverics*

Szia Lou!!! Én sem veszlek leaz elitek közül! És mielőbbi gyógyulást kívánok ;-)
Idézet
2010.04.23. 16:33
szemafor

Mielöbbi gyógyulást kívánok én is! Az oldalad továbbra is kintmarad nálam!
Idézet
2010.04.23. 16:05
klauu.

nagyon sajnálom. :(  jobbulást, gyógyulj meg remélem rendbe jösz. ami az oldalt illeti teljesen egyet értek veled és várlak vissza majd :)
Idézet
2010.04.23. 15:39
nettyl / niky / ley'ra

dráááága Lou =( sajnálom az oldalt, de totálisan megértelek... most úgyis az a legfontosabb, hogy veled minden rendben legyen, az oldal meg megmarad, nem vész el, szóval csak nyugi :D én csak azt kívánom, hogy épülj fel teljesen, és várunk vissza ;).
Idézet
2010.04.23. 14:26
na'day

*fakad*

1956. nyarán tűzőr volt Jack Kerouac Washington állam kanadai határán, a Cascade hegységben, egy, a Hozomeen csúcsra nézó csúcson, a Desolation Peak-en. Utánaguliztam a Magányos utazóba foglalt , magassan magyar irodalmi fennebbstíl felől tekintve közepesnél gyöngébb színvonalú kis jegyzete alapján. Nem ír arról, hogy költő barátai Gary Snyder és Philip Whelan nyomdokán került föl a hegyre. Arról sem egészen ír meg mindent, mi vitte rá erre a hat hét remeteségre. A feltöltődés mellett gondolom az ivászatban is szünetet tartott. Erdész kisérője nem is értette, mért nem sok brandy-t visz föl magával...

Útban Seattle-ből É-K irányban a Komo Kulshan (Mt. Baker) látványa

A Diablo vízierőműve

460 tűzőr hely volt a hegységben, ezek némelyikében háziasszonyok, romantikus lelkületű erdővédők őrködtek. Az erdő tüzeket leginkább villámcsapások okozták. Rádió-adóvevőn tartották a kapcsolatot a tűzoltókkal, akik leginkább légiúton fogtak az oltáshoz illetve ejtőernyővel dobtak le tűzoltókat a gócokhoz.

Kerouac őrhelye korabeli fotó, ma is látogatható egyébként

látkép -Kerouac "trükk"fotója őrhelyéről

Kerouac begyógyult szemekkel a letöltődés után, jópárnapos feltöltődések közepette barátaival, Ginsberggel, alul P. Whelan és Gregory Corso

avagy latexruhás férfi

holttestét találták meg a soroksári úton a Szent László kórház területén a Gyáli úton egy személygépkocsiban kisteherautóban a személyazonosságát lehetetlen megállapítani mert már hét hónapja halott volt az illető, elmondása szerint először megpróbálta újraéleszteni a hét hónapja halott, a mozdulatlan embert, majd amikor ez nem sikerült, a holtestet a saját kocsijába tette és a közelben lévő kórházba szállította, ahol megállapították a halál beálltát, majd értesítették a rendőrséget. A holttest megtalálásának, illetve a halál beálltának körülményei a Soroksári úton, egy személyautóban találta eszméletlen állapotban egy 46 éves férfi. Az illető, elmondása szerint először megpróbálta újraéleszteni a mozdulatlan embert, majd amikor ez nem sikerült, a holtestet a saját kocsijába tette és a közelben lévő kórházba szállította, ahol megállapították a halál beálltát, a hét hónapja a latexruhában oszló hulla, Azt, hogy pornósztár volt, a rendőrök névtelen telefonálóktól tudták meg, írja a Sun. A lap szerint a magyar nyomozók azt gyanítják, hogy a férfival egy forgatás során végeztek, egy úgynevezett snuff film gyártása közben. A snuff filmek nem feltétlenül pornográfok, de minden esetben egy ember tényleges meggyilkolásával végződnek majd értesítették a rendőrséget. A holttest megtalálásának, illetve a halál beálltának körülményei alapján azonban nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt, ennek tisztázása érdekében a BRFK Életvédelmi Osztálya nyomozást indított emberölés gyanúja miatt Latexruhás férfi holttest a László kórháznál. Új hozzászólás írásához regisztráció szükséges! Csak egy perc, cserébe bármihez hozzászólhatsz ismeretlen tettes ellen. Az ügyben jelenleg tanúkat keresnek, illetve szakértői vizsgálatok vannak folyamatban. A két férfi közötti kapcsolat egyelőre nem ismert, ennek tisztázása ugyancsak a nyomozás részét képezi. alapján azonban nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt, ennek tisztázása érdekében a BRFK Életvédelmi Osztálya nyomozást indított emberölés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Az ügyben jelenleg tanúkat keresnek, illetve szakértői vizsgálatok egy szexuális segédeszközöket forgalmazó üzlet tulajdonosa találta meg a holttestet egy személygépkocsiban a Soroksári úton és azonnal kórházba vitte hét hónapja halott férfi személyazonosságát lehetetlen megállapítani egy ismert pornószínész volt írja a Daily Sun internetes változata fekete latexruhában, csuklóján bilincs nyomait a hét hónapja halott férfi személyazonosságának megállapítása Pornószínész volt az elpatkolt latex ruhás perverz , akinek latex ruhás holttestét kedd délután vitték be az egyik budapesti kórházba a jellegzetes fekete latexruhában egy kisteherautóban a Szent László kórház területén a Gyáli a még nem tudni, pontosan hogyan került a holttest a kocsiba és Volvo V70: családi luxus Elegáns és praktikus belső tér És akár 1428 km egy tankkal  a jármű a kórházhoz a Soroksári úton egy férfi találta meg Ajánlatod: Latexruhás férfi holttest a László kórháznál.Visszavonás · Admin További hírek Oldal · Hiba Te és 17 más is ajánlotta ezt.17
 ember ajánlja ezt lájkolták 47.
By STAFF REPORTER http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/3139287/Porn-star-found-dumped-in-truck.html

Published: 15 Sep 2010
Add a comment Add a comment (4)
RSS Share it Email Print
A MAJOR porn star has been found dead in the back of a truck dressed in a latex body suit.

Hungarian cops believe the actor ? who was found with a sex toy ? may have been taking part in a sick snuff movie.

An autopsy by surgeons in Budapest discovered extensive bruising to the man's body indicating he had taken part in extreme S&M sex sessions.

One officer said: "It seems it was either a snuff movie where he was killed deliberately or an S&M session that went badly wrong."

Police have been unable to positively identify the victim who has been dead for about seven months.

But anonymous callers have told detectives that the unnamed man was a major star in Hungary's amateur hardcore porn industry specialising in rough sex films.

Advertisement
Quantcast
spacer
Back to top of page
RSS Share it Email Print
Your view
Read all 4 comments
Have your say on the issues of the day with MY Sun
Note for IE6 users: If you see the loading wheel for more than a few seconds, please press CTRL + F5 to reload the commenting facility. For the best experience, we would recommend upgrading your internet browser.
Please note, the opinions expressed below are those of the writers and do not necessarily reflect those of The Sun. The Sun accepts no responsibility legal or otherwise for the accuracy or content of member comments.

    * Most recent
    * Highest rated
    * First to last

Pdennett316
There's no documented proof of a snuff movie, it's an urban myth.  He may well have died in a sex game gone wrong, but talk of a snuff movie is just stupid.
0 1 3:30PM, Sep 15, 2010Pdennett316
exiledblue
major porn star but we are unable to identify him...duh
0 0 2:53PM, Sep 15, 2010exiledblue
isaacf
OMG!!! Such horror in a city as beautiful as that
0 0 2:27PM, Sep 15, 2010isaacf
mickyponthenet
i take it he was the slave?
0 0 2:21PM, Sep 15, 2010mickyponthenet

Egyszer már hajat is nyírathatna fiatalember –mondta- Lassan úgy fest már, mint valami őrült magyar vagy micsoda, amint éppen kimászik az úszómedencéből.

/Az anya, Bess Zooey-hoz, p104. ford. Tandori Dezső/

J.D. Salinger Franny és Zooey címen könyvbefoglalt elbeszéléseit ezelőtt utoljára harminckétéves korom táján olvastam. Utána lehetne nézni a papírnaplómban -de minek. Csupa zilált, kusza bejegyzés, alig olvashatóak. A „filózós” korszakom hanyatlása az. Éppen „taóista” vagyok akkor, ami a mi egünk alatt még macskakaröm , „ ” nélkül is kétes kimenetelű ötlet. Harminckétévesen már tudom, hogy a Micimackó Karinthy nélküli, eredeti „taóista” verziója is mely derék & tanítvást kacagtató. Csak én éppen ugyanúgy nem állom, mint azelőtt.

Salinger Zabhegyezőjét se álltam. Eleinte, amíg nem olvastam, meg főleg.

Eredetileg a Salinger Folyam-ról akartam itt írni első elragadottságomban, amikor a Franny és Zooey erdejében jól benne jártam és összeállt a kép. Elkezdtem latolgatni s megláttam, patakok ezek, nem folyam. Salinger nem akar nagyot dobni. Még a Zabhegyező sem regény, hanem hosszúelbeszélés. Egy semmi Folyam-má keríteni, határolni le, hiszen a Glass család köré bonyolított történetek illetve a Kilenc történetben néhány elbeszélés csak messziről, mintegy a dombhát túloldarálól keríti… tehát ezek a rövidtörténetek (angolul még a lektuer is olvasható meghatározásként) regényednek valóban, vad és regényes, hogy lényegében bármelyik része felől. Lehet kezdeni bármelyik elemével. A Zabhegyezőnek semmi köze a Glass családhoz azon kívül, hogy Holden Caulfield is gyermekzseni.  Van hallott testvér és zseni kishúg is.  Így rokon, pl egy amerikai egyetemen, ha valaki tanár Salingert akar előadni és akad kellő számú felíratkozó, akár meg is mutathatja a párhuzamokat, el is lehet akár heteken át szórakozni a Salinger munkák tanítanivalóságával, Buddy maga is irodalmat (írást) tanít (lányoknak, mint Salinger maga). Finoman, egyáltalán nem zavaróan minden folyam-elemben fölskicceli a Glass család történetének szükséges részeit, a család tagjainak röpke bemutatását Salinger. Engem néha egy képregényre emlékeztet, aminek finom rajzairól az ember azt hiszi, semmiségek, nosza, ilyet én is tudok.

Kétszer ugyanazt, mint folyóba sem lehet ugyanabba lépni  - adná magát egy ilyen olcsó, tartós kis poen Salinger írásairól. Kultusz-szerűen, szüntelenül olvasván is fogyaszthatóak, egy bizonyos M.D. Chapman nevű fiatalember pl a Zabhegyezőt olvasta agyon.

Már írtam máshol máskor  is, hogy a magyar irodalmi fenenagyoknál aligha vannak fenevadisztikusabb alakok, talán éppen az angol irodalmárok. Meg a franciák és a németek is veszedelmesek a maguk egei alatt. Milyenek lehetnek az olaszok? Ott is virtuuu hazavágni bármely nekem nem tetsző szerzőt?

Engem most ez a két elbeszélés, egy rövid (de nem novella, ami a legkisebb gyermek, a húg Franny nevét kapta címként) és a hosszú, a Zooey (a legfiatalabb fiú, az egyetlen szép, a csodagyerekből a csoda új műfaj, a televízió színészévé karrierizálódott)  engem Móricz Zsigmond színmű-vázlatként szolgáló novelláira, elbeszéléseire emlékeztet. (Ezeket sorolja a Móricz Mű egyenetlenségének vádjával elegánsan alsóbb osztályba a monográfusa a mai hazavágósok ízlésének megfelelve…) Nem akar Salinger sikerdolgot, pl siker-színművet vagy siker filmet, bár maguk az elbeszélések adják magukat. A dramaturgra, ha nem a rendező barátja, hanem a szcéné szolgálója [papja ] csak kulimunka vár.

A két legkisebb a két friss hús is a családban.  A Franny-t olvasván, ha nincsen elég Salinger-tapasztalatunk vagy nem éppen a patak-rendszer (a folyam, A Regény) tanulmányozásának végén járunk, legyinthetünk, ó, beh bájos hiszti, tipikus későkamasz lány , mi édes! Fekete, középen kettéválasztott róbertgidafrizura, csinos arcocska (nem kicsi, de kecses orr…)

Orrok: a Glassok a két amerikai zsidónépek, Les, az apa zsidó, és Bess Az Anya ír (és katolikus...) … még egy kis digó vagy polyák [vagy magyar] vér kellenék ide…

Persze itt is az a szokásos Salinger furfang furmányolódik, mánt másutt is, a történet nem arról szól, amiről, hanem másról. A Glass család szabadelvű –pl a Zooeyban a családot nem ismerők azt tapasztalhatják, hogy Zachary [Zooey] úgy beszél az anyjával, ahogy a kutyájával sem beszélt volna, ha nem inkább az akváriumihalakat meg a házinyulakat preferálja (házinyulak egy ötödik emeleti mannhattani nagypolgári lakásban). Az anyját Bess-nek vagy Kövér-nek szólítja.

Miközben a húga idegösszeropijáról van szó. Bess a konzervatív, vagyis a kor haladó megoldását tartaná a jónak, valami jó kis pszichiátert keríteni. (A Zoey nagyjából öt évre a Sylvia Plath-ot sújtó elektrosokkos kezelés után íródott, utolsó tomboló boomjára futrott föl a freudizmus, ami érintés nélküli megsemmisítő csapást is kaphat ebben a műben, ha az olvasó azt akarja, hogy kapjon a freudizmus egy gyomrosat…)

De beteg-e Franny? Mondhatni „vallásos hisztériája” áldozata. Kezébe került egy vallásos könyv, amit együgyű orosz paraszt írt a tökéletes ima, egy zen-ima-szerűen alkalmazott Krisztus-fohász megtalálásáról és hirdetéséről. Kiborul Franny az egyetemi élettől (a negyedik évfolyamot húzza húszévesen, a Glass gyerkeknél így megy ez, Zooey tizenkétévesen a maximális, lehető legnagyobb angol szókinccsel rendelkezett, Seymour meg, ha jól emlékszem, úgy tizennyolc évesen   doktorált…) , főleg az irodalmároktól, azok mindent pocskondiáz, becsméllő hazavágós attitüdjétől. Meg a pasijától, meg talán kissé, ahogy ez a későkamasz lányokkal lenni szokott, ennen jódolgától is herótot kap. Nagyjából ezt foghattam föl a második olvasatban, harminckétévesen, eddig juthattam benne. A történetben. Hogy huszonháromévesen, amikor először olvastam? –fogalmam sincs, azt hiszem, nagyjából a kedves lány, a kedves fiú és bezzeg amerika, egy szappanopera, a lektűr felszíne, amit felfogtam. (Gyanútlan magyar olvasó, ha nem figyel vagy nem érdeklik az évszámok, észre se veszi, hogy a legkésőbbi részek is elmúltak ötven évesek… pl a zsenivénevelés nálunk most divat, sokan szeretnének zseniális gyermekeket… Ó, ha tudná az olvasóm, hogy amerikában kik is iratkoznak föl írásművészet vagy regény előadásokra! Mennyi-mennyi üde, pedáns, gyönyörű tisztázata lehet a Salinger Műveknek amerikai háziasszonyok, nagymamák, dédmamák emlékfiókjaiban kéziratban, ami persze amerikában gépelt példány. Meg lehet tanulni Salinger írói fogásait, tanította az öreg maga is.

Ha valaki nem érti, mért nem tananyag iskoláinkban Salinger vagy mért nem úgy, az ebből a két elbeszélésből, főleg a Zooey-ból megtudhatja. Salinger szabadelvű, megengedő, liberális… lehetne, ha békit hagyna Jézusnak. A buddhizmus még elmegy, hiszen a bitliszek is buddhisták voltak, még majd csak azután, hogy Salinger végleg fölhagy a munkával , lesz divat majd buddhistának lenni. Jönnek majd föl a közepes vagy gyöngébb tanítók a Rothadó Nyugat-ra. Ez a Jézus-dolog kellemetlen, mainapság Krisna-tudatú térítők szoktak affelől keríteni,  Jézus és Krisna azonosságai felől. Katolikus pap is van a Glass gyerekek között, az ikerek egyike (nem kell félni, néma szereplő, leginkább emlegetik, Bess is gondol rá, hátha, mint lelkiatya is segíthetne a beteg[-e???] Frannyn.

Lelövöm a poent, úgyis csak az egyik és nem is lényeges, esetleg a pedantéria felől, miszerint tökéletes jó kis elbeszélés ez a Zooey és így persze ránjk van hagyva, döntsük el, hogy a mély álomtalan álomba zuhanó Franny gyógyult-e már. (A magamfajtát, aki tudja, hogy nem beteg, ez a vég-játék nem különösebben izgatja.)

Lehetne persze szórakozni Salinger mániáin, azt hiszem, ennek külön iskolája lehet angolirodalomban, Salinger és az ő beteg dolgai (szerette a friss húst, Franny féle zsenge testekből hármat is fogyasztott az öreg…) háháhá, és milyen cuki, amikor Salinger elpocsékol egy mondatot arra, hogy megtudhassuk, idegösszeropijának mindhárom napján izzadt, csapzott hajacskáját gondosan megmosta a kis édes. És egyáltalán, ez a Franny annyira édes, amennyire édesnek pl egy későkamasz nem is gondolhatná, pl az ágyban kucorgó, ha izzadt talpacskáira gondol, amik egy vén disznónak persze papucsát lerúgván… és így tovább.

 Biztosan van efféle Felnőtt Néni döbbenet, miszerint mekkora kis hülye-HP voltam én húsz évesen, ahelyett, hogy örültem volna a zsenge testemnek, gyötörtem magam hisztikben. N o, de hálás is a nőiemlékezet, mármint van egy hálás tulajdonsága ezügyben... 

Mert persze Salinger is, a mi egünk alatt szívében élt a taónak, amúgy cselekedeteiben rendes konfúciánus volt, ügynököt tartott, meg titkárt , a friss húsok  bosszúáló természetét ismerve biztosan valami jó kis ügyvédi irodát is megbízott, meg hasonló nyalánkságok. A konfúciánusság persze nem menti föl az ideálizmus vádja alól. A mély istenhit, a legmélyebb, a minden formainál ősibb eredetibb lehet talán a legkényelmetlenebb az öreg összes bűnei között, pedig tán bulémiás is volt. Nem segít, ha hermeneutikusan kizárjuk Salingert a művéből, eltekintünk attól, hogy alapvetően egy sajátélet újrarajzolása a mű, egy másik (egy nem jobb, hanem másik) családot, sok-sok testvért mesél magának. Meg a Kövér Néninek. Azt hiszem, ez is a végső tanítása lényege, a Kövér Néni, hogy legyen mindig valaki (ne valakink, egy ismeretlen, elképzelt személy) aki felé felelősséggel tartozunk munkánk miatt.

Későn jött nekem ez a tanítás. Azért kösz’. Ha már harmincéves korom előtt megértem, talán időben világosodom föl. Nem meg, hanem föl. Harmincéves koromban még szemtelenül fiatal takony voltam, negyvenes éveim vége felé meg menthetetlenül öreg, ez a lyukgeneráció csapdája. A mi bajunk, generációba nem érdemesül vagy züllik bele az ember, hanem születik, evvan. Egy tenyér, ha csattan*, hát erről nekem egészen földhözragadt elképzelésem van. Két tenyér, szól a koan, ha csattan  ésde mi van, ha egy tenyér csattan… Az! Az bizony, az van…

Vagy lehetne a Salinger iskolában a kurziválásról is beszélni, hogy az öreg azért ennyire bele akart szólni a rendező meg a dramaturg munkájába, hogy a szereplők hol nyomják meg a hangsúlyokat. Hogy egyik mesterénél a kurziválás elleni érveket olvas, ni, itt meg Salingernél a kurzivakkal milyen érdekes akusztikát kap a szöveg. És így és tovább, de cizelláljanak ezen mások.

Egyáltalán nem időszerű jellegzetesen index-jópofis tréfike a részemről, én Mária Országában, ha új alkotmányban is rögzíteni szeretnék egy sohamárt, a Zooey-ból vennék be mondatot, Zooey-től, de ennek is járjon utána az, akit ez a kérdés jaj annyira végzetesen izgat, hogy lesz-e veretes történelmi szavak tárából valóakkal az új alkotmányunk vagy nem. Én mindenesetre osztom erről Zooey véleményét, mármint Krisztusét, hogy ő mennyire is lenne nyugodt, ha a szöveg bizonyos veretességeket tartalmazna, pláne nyílna azokkal.   

*Utalás a Kilenc történet mottójára

Egyszer, egy egészen kis ideig nagyon szerettem volna, ha híres ember gyereke vagyok. Ballagtam hazafelé az iskolából a jó hosszú úton, és balga fejjel azon morfondíroztam, aki híres, az gazdag is, s mivel már úgyis sok pénze van, nem kell folyton dolgoznia. Azt tehet, amit akar, és a leglényegesebb, biztosan sok időt tölthet a gyerekével. Akinek nem kell a délutánokat, de még az estéket sem egyedül töltenie, amíg a szülei gürcölnek, hogy ötről a hatra jusson a család. Elképzeltem, kiszíneztem, mi mindent csinálhatnánk együtt, s hazaérve, a szokásosnál is rosszabbul esett az üres lakás. Aztán megvigasztalt anyám cetlije az asztalon, az elkészített étel a hűtőben, és a könyveim. Amikor félálomban meghallottam, hogy nyílik az ajtó, s anyám megjött a délutáni műszakból, apám a túlórából, már nem cseréltem volna el őket semmilyen híres emberre.

Nem gondoltam volna, hogy sok évtizeddel később, gyerekkori problémám épp egy zseniális híresség leánygyermekének könyvében köszön vissza. Moon Unit Zappa: Amerika, szépségem című regényében (Ulpius-Ház kiadó, Ulpius Modern Könyvtár sorozat 2003.) (Megvan annak a külön bája, hogy Frank Zappa az amerikai holdutazás leszállóegységéről nevezte el leányát.)

A hátsó borítón lévő ajánlás hívó szavai (nem a megfelelő férfit akarja megtalálni, ala Bridget Jones, Feminista kiáltványnak sem igen nevezhető) akár félre is vezethetnék az olvasót. Szerencsére már az Oscar díj átadók köszönetzuhatagát idéző bevezető, amelyben négy oldalon át sorolja, kiknek jár köszönet a regény megszületéséért, sejteti, szó nem lesz itt pasizásról, feminizmusról.

A kiadó szerint a „Zappa lány fél önéletrajzi regénye az Amerika, szépségem”. Maga a szerző ugyan cáfolja ezt a weblapján, (which is not about me or my dad) de mégis kiböki az olvasó szemét a párhuzam a szerző és a hősnő America Throne történetében. Elhanyagolható különbség, hogy nem világhírű zenész, hanem világhírű festő apa emlékével kell megküzdenie a regény címszereplőjének. De nemcsak vele, hanem anyjával, a testvérével, az útjába akadó férfiakkal, és legfőképpen önmagával. Az egész útkeresést, beleértve a csalódásokat, a pszichoanalízist, a folyamatos önámítást, ellenállhatatlan humorral, némi szarkazmussal tálalja. Tiszteletreméltó őszinteséggel.
Például itt: „Ekkor jöttem rá, mit hiányoltam a legjobban, amikor Jasperrel, vagy az apámmal éltem. Az időt. Az időt, amit a munkájukra, az egyes alkotásaikra pazaroltak, az időt, amit tőlem vettek el. Az időt, amit helyettem szándékosan a hivatásukra fordítottak. Féltékeny voltam a festményeikre, mert azok elsőbbséget élveztek, mert az egyetlen dolog, amit soha nem kaptam meg a saját apámtól, az idő volt. Bármit megadtam volna, hogy még egyszer megölelhessem őt. Még az is édes megnyugvást jelentett volna, ha levegőnek néz, mert tudtam volna, hogy ott van a másik szobában vagy ezer kilométernyire tőlem.”

Moon Unit Zappa eléri azt, hogy a regény olvasása közben nem keresi a párhuzamokat a valóság és a fikció között az ember, hanem America Throne történetére figyel.

Egy kellemes nyári napon, hirtelen ötlettől vezérelve autóba ültünk, irány Csatka. A falu most nagyon csendes volt. Észrevehettük a tiszta, rendezett portákat. A kápolnánál pedig, valami egészen fantasztikus élményben volt részem. Már messziről hallatszott a Szentkút csobogása, a lágy szélben a falevelek susogása. Egy teremtett lélek sem volt a környéken. Leültem az egyik padra, s felnéztem az óriási fák koronájára. Szédítő volt. S míg bámultam az eget, olyan megmagyarázhatatlan nyugalom és békesség szállt meg, amit még soha nem éreztem. Nos, nekem, ezt a különleges élményt jelenti Csatka, a búcsú forgatagát meghagyom annak, aki azt kedveli!

Milyen a búcsú? csak egy kattintás és kiderül:

tartalmaskor.blog.hu/2010/09/07/az_a_hires_csatkai_bucsu

ami vallásos és profán egyszerre. Felemelő, de egyes elemeiben nagyon is földhözragadt. A vallásos tölteten túl, szokások, kultúrák találkozóhelye is.
A szeptember 8-hoz legközelebb eső hétvége a búcsú szokásos ideje, vagyis idén, szeptember negyedike és ötödike volt. A csatkai búcsút látni kell, mert hitbéli elkötelezettségtől függetlenül élményt ad az odalátogatóknak. Már csak azért is, mert a falu csodálatos környezetben fekszik. Az időjárás most nem a búcsújárók oldalán állt.
Egy kis történelem
Búcsújáró hellyé a Szentkút tette a települést. Vizének csodálatos gyógyító erőt tulajdonítanak. Az 1850-es években figyelt fel a kút gyógyító hatásáról szóló hírekre az akkori súri plébános. Így emlékeznek róla a feljegyzések "a fiatal pagonyban fekvő, négy hatalmas ősrégi bükkfától körülvett kút bámulatosan gyorsan gyógyítja" az egyes betegségeket. A régi iratok úgy mondják, a Mária forrás vize 1883-ban tett először csodát, adta vissza egy vak fiúnak a látását.
A dombtetőn álló kápolnát, egy Csöbönyei József nevű zarándok, gyűjtésből építtette 1862-ben. A benne lévő Szűz Mária szobornak igazi textil ruhája van, többféle. Az ünnepi alkalmaknak megfelelően öltöztetik fel.
2004 óta két kápolna áll az erdő csendjében. A régi mellé, ekkor építették meg a magyarországi cigányság zarándok kápolnáját, mivel a romák is nagy számban zarándokolnak el minden évben a Mária napi búcsúra Csatkára. Itt helyezték el azt a keresztet, amit akkor áldott meg II. János Pál pápa, amikor 2003-ban fogadta az Országos Cigány Önkormányzat által vezetett 180 fős delegációt. Az összefogással épült kis kápolna, 2007. szeptember 8-tól II. János Pál nevét viseli.
Vallásos és profán
Ezen a két napon, a Bakonyalja minden útja Csatkára vezet. A környező településeken kocsisorok robognak át, akkora a jövés-menés, mint csúcsforgalom idején, a Nagykörúton.
A domboldal úgy fest, mint egy bevásárlóközpont parkolója a karácsonyi vásár kellős közepén. Mercedesek, Audik, VW-k, Ladák, az egyik évben egy óriási, amerikai rendszámú hófehér Cadillac is állt a sorban. A buszok nemcsak az országhatárokon belülről, hanem kívülről is jönnek, romákat és nem romákat hoznak a csatkai búcsúra. Előfordult már, hogy egy időre elapadt a híres forrás vize, olyan sokan merítettek belőle kannákba, üvegekbe, műanyagflakonokba.
A kegytárgyárusoknál méter magas, karvastagságnyi gyertyák tízezrekért, árammal működő, a diszkók fényeffektjeihez hasonlóan csillogó, Jézust ábrázoló képek, szobrok. Vallásos irodalom. Az árusok közül sokan a hetvenes évektől járnak a csatkai búcsúba. Már hetekkel előbb lefoglalják, s napokkal előbb őrzik a kápolnához legközelebb eső helyeket.
Van itt minden más is: szőnyeg, függöny, lábas, fazék, gyerekjáték, sokféle édesség.
A sátraknál szól a zene, gyros, sült kolbász és pecsenyeillat, bográcsban rotyogó gulyás. Éhen nem marad senki, az árakat nem illik firtatni. A búcsúra érkező romák elegánsak, a fiatal lányok közül sokan estélyiben (régebben, vagy talán még ma is, itt találnak párra), a kisfiúkon is mellényes öltöny. És arany minden mennyiségben. Karkötők, láncok, fülbevalók – soha nem látott nagyságban és szélességben.
Az ünnep elmúltával, hétfőn megtörténik a nagytakarítás. Tonna számra hordják el a kukákba, vagy csak úgy szétdobált szemetet. Ezt követően ismét csend borul a helyre, a hatalmas fák felett csak a szél zúgása, lenn pedig a Szentkút csobogása hallatszik majd.

Csatka névjegye: Komárom-Esztergom megye délnyugati részén, gyönyörű környezetben fekszik. 1326-ban szól először írásos emlék a létezéséről. Lakóinak száma a KSH 2010. január elsejei adata szerint 255.

A bibliai ünnepek közül az első a ros hásáná, az év feje, első napja – az újév. A 2010. évben ez a két napos ünnep, amelyet szokás zsidó újévnek is nevezni, szeptember 9-én és 10-én lesz (a zsidó naptár szerint tisri hónap első és második napján).
Ez az ünnep nem a négy évszakos Európában, hanem a Közel-Keleten alakult ki, ahol a szeptember nem az őszi elmúlás kezdete, hanem az „ültetésnek (fáknak) és a zöldeknek (füveknek)” az ideje. A zsidó hagyomány a világ teremtésének befejezését ehhez a naphoz köti. Ha úgy tetszik, ez a nap a teljes világ megszületésének ünnepe. Ekkor foganták meg magzataikat az ősanyák is (Sára, Rebeka, Ráhel és Lea), ezen a napon szabadult ki József az egyiptomi börtönből és vált a fáraó kulcsemberévé, és ekkor fejeződött be a zsidók rabszolgasága Egyiptomban, hogy Mózes vezetésével meglelhessék szabadságukat.
De ez az ünnep nem csak a vidámságé. Az ünnep többféle elnevezése közül az egyik: jom hádin, az ítélkezés napja. Az Úr előtt három nyitott könyv van, az első könyvbe a jó emberek kerülnek, a másodikba gonoszok, a harmadik könyvbe a „közepesek”. Többségünk ilyen, mi haladékot kapunk arra, hogy megjavuljunk. Az újév első napja új lehetőséget jelent. Ezt szimbolizálja, hogy ezen a napon a nős férfiak fehér halotti köntöst (kitlit) vesznek fel és abban imádkoznak. Ez emlékeztet a halandóságra és figyelmeztet a bűnbánatra. „Ha vétkeink bíborvörösek is volnának, e napon hófehérré válnak.” (Jesájá I.18)
Ezen a napon a sófár fújását és hallgatását előírja a Tóra. A sófár kos szarvából készült kürt. Az Izsákot kiváltó kos égőáldozatára s ezen keresztül a közösség és az Úr elválaszthatatlan egységére emlékeztet. A sófár hangja felrázza a halandókat, számvetésre készteti őket, hangjára megnyílik az ég, az imák könnyebben szállnak az Örökkévalóhoz. Többek között figyelmeztet a feltámadás napjára is.
A nap újévi lakomával zárul. Az asztalon van édes tésztából készült bárhesz (kalács) méz és alma. A kerek formák, a méz édes íze a –remélhetőleg - szerencsés évet szimbolizálják. Hal vagy baromfi is szerepel az étlapon, ezúttal a fejével együtt, azt a kívánságot jelenítik meg, hogy a vacsora résztvevői az év során elsőkké legyenek. Legyen az újév kövér és édes! Ezért áll az étkezés édes és zsíros ételekből.
A következő ünnepre, a jom kipurra e két nap után kezdődik meg a felkészülés, a ros hasana napján hozott ítéletet majd akkor pecsételi meg az Úr. Az újév lényege, mint minden más vallásban, a megújulásban, az ember jobbítási szándékának megerősítésében rejlik. Fontosak ezen a napon a jókívánságok: a szómágia megelőlegezheti a boldog új évet. Héberül: „Sana Tova!”
 

E két tábor között szinte kibékíthetetlen az ellentét. Én természetesen kutyás vagyok, és szerencsére az összes szomszédom is az. Itt mindenkinek van vaj a füle mögött, az egyik társaság folyton kiszökik az utcára, a másik duótól a macskáim nincsenek biztonságban, az enyémek meg szívesen átnéznek a szomszéd kertjébe. De ettől a gazdáik még nem esnek egymásnak. Nem tagadom, néha az enyém is ugat, de puli létére egész keveset, cserébe ugatnak a szomszédok is. Hála az égnek ők sem sokat, és többnyire nem ok nélkül. Ritkán kapom csak rajta valamelyiket, hogy unalmában ugatja a holdat, ezt a tevékenységet egyébként is beosztják egymás között. Telente fordul elő, egyik éjjel arra ébredtem, hogy egy, csak egy kutya óbégat az éjben, gondoltam kinézek, hát az enyém volt! Következő este meg a Nimród szomszéd volt a soros, azután jött a Rozi. Mondom, beosztották. Ok nélkül különben nem zajonganak. Alapvetően két dolog robbantja ki a randalírozást, az egyik, ha idegen kutyák tévednek az utcába, ezek többnyire le-fel rohangálnak a kapuk előtt és heccelik a bezárt házőrzőket, a másik, ha a „fémhulladék gyűjtők” kis kocsija nyikorog a köves úton a sötétben.

De nem is róluk akartam igazából írni. Szóval vannak a kutyások meg a kutyátlanok. Az egyik női magazin portáljának fórumán hetente nyílnak topicok a témában, hol a kutyások panaszkodnak, hol meg a kutyátlanok. És ahogyan az az arctalan netes világban történni szokott, a két társaság álláspontja jottányit sem közelít egymáshoz, a nélkül osztják egymást, hogy szemernyit is megpróbálnák megérteni a másikat. Eszükbe nem jut egyetlen pillanatra sem, hogy meghallgassák a másik felet, mindenki fújja a magáét, csípőből tüzelnek. Elkeserítő számomra, hogy egyesek még attól sem riadnának vissza, hogy megmérgezzék a szomszéd kutyáját, ahelyett, hogy valami épkézláb megoldást keresnének.

Persze nem jobb a helyzet a kutyások között sem. Ha kiskutyát szeretnék, akkor ugye óvakodjak a lelketlen szaporítóktól, mert kutyát csak és kizárólag pedigréset, okleveles tenyésztőtől, csak amikor kiderül, hogy nem megfelelő az ár, akkor vágják oda, hogy ivartalanítani, meg házőrzőnek nem az ő mesés kölykük való! Ez is egy ellentét, hiszen ha egy bizonyos fajtát szeretne az ember, meg egészségeset is szeretne, de nem kíván vele kiállításokon bohóckodni, viszont momentán épp nincs fölös egy-két ezer eurója (nem tévedés), akkor mit tehet? Ráadásul, ha az ember lánya kicsit is elmélyed egy-egy fajtafórumon, igen kínosan érezheti magát egy idő után, mert azt fogja látni, hogy a híres-neves tenyésztők is ölik egymást. Néha nem csak a neten, épp itt a miskolci kutyakiállításon esett egymásnak tavasszal két tenyésztő és került kórházba az egyikük megkéselve. Ha pedig elég szorgalmasan olvasunk, arra is fény derül előbb-utóbb, hogy elég sokaknak van csontváz a szekrényében még az ezer eurós szekcióban is. Több olyan tulajdonossal is találkoztam már, akinek a kutyája ilyen-olyan híres kennelből származott, de „nem kértünk törzskönyvet, mert így olcsóbb volt”, pedig maga a törzskönyv kiváltása pár ezer forint, tehát nem ettől lesz drága egy kölyök.

Azután ott van a „csomag” kérdése, amin lássuk be, jogosan háborodnak fel azon városlakók, akik nem szeretnek ürülékhalmok között szlalomozni. Én sem szeretek. Viszek is magammal zacskót, ha olyan helyre megyünk. Igen ám, de hová dobjam a zacskót, ha nincs szemetes? Továbbá, ha én összeszedem a terméket, miért nem tesznek így a kétlábúk parklátogatók is? Nekik szabad mindent összepiszkítani, hogy azután a kutyám belehemperegjen? Akinek már volt hasonló „élménye” jól tudja, hogy miről beszélek. Én nem jogosan háborodom fel, amikor a kijelölt városi kutyafuttatót tojják össze emberi lények? Na igen, ez a kutyafuttató érdekes dolog.

Direkt megnéztem városunk ide vonatkozó rendeletét, és talált, süllyedt, az a park van kijelölve erre a célra, ahová ősztől tavaszig gyakran kilátogatunk. Nekem ugyan lenne néhány elvárásom egy ilyen hellyel kapcsolatosan, de a városvezetés nyilvánvalóan tesz a véleményemre, rendeletben kijelölték a helyet, dolog elvégezve, kész, pont. Csak épp pár dolog hiányzik, ami tovább szítja az ellentétet kutyások és kutyátlanok között. Először is, semmilyen tábla nem jelzi, hogy ez a terület kutyafuttató, így azoknak, akik ebbe parkba jönnek ki bográcsozni, grillezni, szalonnát sütni, focizni, gyereket sétáltatni, fogalmuk sincs arról, hogy ez a terület a hivatalos városi kutyafuttató, így ők háborognak a kutyák miatt. Én meg azért, mert teleszemetelik a parkot ételmaradékkal, és teleszarják a bokrok, fák alját.

Továbbá azt gondolom, hogy egy kijelölt kutyafuttatót célszerű lenne körbekeríteni, egyrészt a kutyák biztonsága okán (a park mellett hosszan, végig egy forgalmas út fut), másrészt a többi, nem kutyás látogató védelmében. A hely mérete és alakja egyébként lehetővé is tenné, hogy elkerítve mindkét tábor igényeit kiszolgálja. Ja és természetesen szükség lenne szemetes edényekre is.

Lehetne és kellene is még beszélni a képzésről. Azzal is sok kellemetlenségnek vehetnék elejét a kutyatulajdonosok, ha legalább pár alapvető parancsot megtanítanának a kutyájuknak. A behívást és az ül, fekszik, marad parancsszavakat legalább. Nem mondom, hogy az enyém tökéletes lenne, de azért látszik rajta, hogy ragadt rá valami a koszon kívül is a kutyasuliban. Nem agresszív, nem támad rá más kutyákra, szívesen játszana, ha hagynák. Sajnos azonban sok tulajdonos nem veszi komolyan a szocializációt, nem ismeretei össze a kutyáját más ebekkel fiatal korban (kutyaovi, kutyasuli), így azok idegen állattal találkozva nem tudják, hogyan kellene viselkedni. Sok gazdi a kistermetű kutyáját ölbe kapja inkább, minthogy hagyná játszani. Pedig a séta olyan a kutyáknak, mint nekünk mondjuk beülni a barátokkal egy italra. Szórakozás! Arról nem beszélve, hogy a fáradt kutya a jó kutya.

Nemrég láttam egy híradást, hogy egy kecskeméti menhelyen képzést indítottak az örökbefogadott kutyusoknak, mert megelégelték, hogy az állatok rendre visszakerültek a telepre, mert a kedves örökbefogadó gazdik nem boldogultak velük. Örvendetes kezdeményezés, hiszen ezek az állatok többnyire nem véletlenül kerültek menhelyre, segítségre szorulnak, de hozzáértő kezekben csodákra képesek. Egy ilyen oktatáson sokat tanulhatnak a kutyák, de még többet a gazdák.

A téma kimeríthetetlen azt hiszem, a mondás viszont örök: „kutya nélkül élni lehet, de minek”!
 

Holly kolléga sziveskedett egy pompie bejegyzést tenni Türelem :)) címmel.

Én azonban opponálok - nem a képen látható pózhoz kell igazán türelem. Bár kétségtelenül izomigényes, ha valaki csak úgy szezonálisan fazonjógázik és így akarja tartani a karjait. 

Szerintem ellenkezően: Pl a legnagyobb türelem a kukoricakapáláshoz kell. Sokféle nehéz fizikai munkát végeztem,  betont, maltert kevertem napi 14 órában, talicskáztam, voltam rakodó is. de a legnehezebb munkának a kukoricakapálást tartom. A szőlőkapálásban több a jó, és a szőlő levelei simogatóak. Szokni is kell a nehéz munkát, azután már könnyebben megy, nem szokta a paraszt a saralást például vagy a vályogvetést.  

A netizmó azt kényszeríti az emberre, hogy mindenmoströgtönazonnal... ha nem sikerül 3 mp-n belül, mi ez a fos, mért tölt le ilyen lassan (egy 3400 Ft értékű zenei CD-lop le a lopóporogram már negyed órája??). Amikor a napszámos órabér 500 Ft??? Egy fűzfapoéta lány beiratkozott valami  költőtanfolyamra, ahol Költészetünk KO-ja is előadott és négy hónap után panaszlotta, ennyi tanulás után még nem költő.

Most kis kollektívánkkal bekapatta a mézesmadzagot a blogponthú címlaptündérsége, tényleg, köszönjük –de terveink megvalósításához idő is kell. Valamint, hacsak nem index gyári payolablogról van szó, melózni is kell vagy félévet azért, hogy tényleg legyen is fajsúlya egy blognak.... A kommentiális puszipacsi még nem meló. Felgombozni sávok szerint a bejegyzéseinket -az igen!

Netokratív trükkel néhány óra alatt is megoldhatnánk ezt, kiteszünk egy hirdetést, miszerint szivesen vennénk, ha egy legalább 15 éves, de max’ 17 éves blogger áldozna negyedórácskát a sávjaink megszerelésére és felgombozására. Nekem tényleg vannak ötleteim, ilyen pl a C-oldal, amire mindeki kedvenc és nem annyira ismeert jó zenéit, elsősorban ismertebb zeneszerzők vagy akár pop előadók teljesen ismeretlen (az alig a B-oldal) felvételeit teszi föl (afféle blográdió)

Nosza, brainstormingoljuk össze a gombokat,   a Bezzegisztán se rossz. (Pl a mai belga helyzet, vagy az osztrák protekcionizmus, vagy a 3,5%-os lengyel gazdasági növekedés vagy az, hogy Walesának nem smakkol a politizáló Solidarnost vagy a bezzegfranciaországi cigánykérdés)

Ráadásul nyilvánossá is teszem ezt a bejegyzést, kommentiálisan akár szerzők is jelentkezhetnek : )  - a küldd be majd kitesszük régesrégi százéves trükk. De mért is ne tartanánk meg ilyet, ha milljó-egyszer bevált.