Zsókáék a senkiföldjén laktak, a Beloiannisz utcán volt a házuk. Egy szép házsor volt ott, hátát a Torfalunak vetve, kényeskedve elfordulva Újvárostól, elkülönülve mindentől, amit parasztosnak gondolt. Ez a házsor nem illett a város szövetébe, már szinte nem is a város volt, szinte a Csordajárásrsa épült. A szocializmusban magát megzsírosító középosztály lakott itt, vagyis a nálunk jóval gazdagabbak, csupa mester, szaki, meg középhivatalnok, mind félrecsúszott egzisztencia, legfőképp alkoholista. Valahogy a kor lelkialkata megkívánta az alkoholt. A kevertet munka előtt és munka után, a barnaüveges kőbányait, a konyakot, a rumot, az évavermutot, a club99 viszkit.
Zsóka általános iskolában volt osztálytársam. Ő volt a leglány az osztályban. Illetve csak lett, mert negyedikig velünk járt a Gabi is. És ahol két szép lány van, ott az olyan, mint a Hegylakóban. Zsóka és Gabi együtt jártak még a wcre is. Nem azért, mert szerették egymást, hanem azért, hogy nehogy addig a másik több feladatot meg tudjon csinálni. (Zárójel: Gabival egyszer megnyertünk egy mesemondó versenyt, máig az életem egyik legnagyobb sikere.) Amikor a Gabi elköltözött, Zsóka lett a legokosabb, a legszebb az egész iskolában. Még zenélni is tudott, ami nekünk, ammóniaszagú lakodalmaszenén felnövőknek maga volt a csoda. Neki gömbölyödött először a pólója, és először neki kandikáltak ki kis fekete szőrszálak a tornadressze alól. Mondhatni, hogy Zsókát bőven kompenzálta az élet.
Zsóka tehát ideális alanya lehetett volna a gúnynak. A kisparaszti származásúak beszűkült világképéből táplálkozó gúnynak, ami mindent, ami jobb magánál irigyel és gyűlöl egyszerre, ami minden kitörési kísérletet visszahúz, fenhéjázásnak és nagyravágyásnak bélyegez. De Zsókát sosem gúnyoltuk, csúfoltunk helyette másokat, a fiúkat, akik nem fésülködtek reggel, és látszott rajtuk, a ciha sok apró tollpehelyt eresztett át, miközben ők nyugtalan, zsíros álmukat aludták. Csúfoltuk a korán serkenő bajuszú lányokat (Dzsilett, fééérfiasan tökéééletes).
De Zsókát sohasem. Zsóka apja kimondhatatlan tabuként lebegett köztünk.
Mondták, hogy mire megtalálták, addigra már nem lehetett látni, hol kezdődik a nyak és hol a kötél, eggyé forrt a bűn a testtel. Mondták, hogy állítólag azért, mert a sógornőjével. Mondták, hogy szegény kislány, úgy kell élnie, hogy az apja gyáva, szaralakként halt meg!
