El tudod képzelni Orbán Viktor mennybemenetelét?
A Kossuth téren izgatottan összeverődik a tömeg, a szpíker tüzeli kétmilliós hallgatóságot, és felkonferálja ŐT. Ám a színpadon, a felsorakozott kormánytagok gyűrűjében nem jelenik meg oly ismerős arca. A tömeg egyre nyugtalanabb, érzi, hogy valami különleges készül. Ekkor elkiáltom magam: Ott van Ő, az ablakban! Egy pillanat alatt fagy meg a levegő, mikor Viktor kimászik a párkányra. Láthatóan ugrani készül.
Fura módon azonban egészen vidámnak tűnik, mint aki teljesen biztos benne, hogy semmi baja nem lehet. Egyetlen sóhajtásba forrunk össze, amikor végre elrugaszkodik. Ám még mielőtt földet érne, éppen az utolsó pillanatban, kezét széttárja, és elindul felfelé. A döbbenettől csak néhányan merik összecsapni a tenyerüket, hogy megkapja az ŐT mindig megillető tapsot.
A kormánytagok arcát is az értetlenség szürke felhői árnyékolják, a hit és a félelem villámai cikáznak az ország gondjainak viselésétől redőssé vált homlokukon. Ekkor Ő, akit mi, a csodálói csak AZ ÉN MINISZTERELNÖKÖMNEK hívunk, leereszkedik a színpad felé. Egészen közel kormánya tagjaihoz, de lába továbbra sem érinti a szent földet.
Láthatóan Semjén Zsolt felé int, aki először nem érti, mit akarhat tőle Viktor. Ő azonban szeretete kegyes mosolyával közelebb repül hozzá, valamit a fülébe súg. Zsolt megfogja Tibor kezét, akinek kisfiús arca a csodálkozástól narancsvörös nap sugaraiban még békésebbnek hat. Egy pillanat, és úgy állnak ott, mint egy OVodás csatárlánc. Ekkor ő hű barátjához, a VÁRAKOZÁSBAN legkedvesebb társához, Zsolthoz repül, megfogja annak kezét, és levegőbe emeli az egész kormányt.
A csodálatos látváytól szólni sem tudunk. A kormány kétszer körberepüli a Parlament kupoláját. Ekkor váratlan dolog történik: Ő elengedi a többiek kezét. Azok a meglepetéstől megbillennek a levegőben, de hamar megértik: már ők is tudnak repülni. Keringenek a fejünk felett, néha olyan közel, hogy meg tudnánk őket érinteni, néha olyan magasan, hogy szinte szem elől tévesztjük őket. Olyanok ők, mint egy felzavart szúnyoghad.
Az egyre magabiztosabbá váló repülésnek Ő vet véget. Egy alig látható fejmozdulattal rendre inti a minisztereket, akik tudják mi a dolguk, azonnal V alakba rendeződnek. A csapat tesz még egy kört a fejünk felett, majd elrepül Esztergom irányába. Ekkor még nem sejtjük, hogy utoljára látjuk őket.
El tudod képzelni? Miért ezt ne tudnád? Ha valami is igaz a pletykákból, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy tud repülni, ha akar. Nem azokra a rágalmakra gondolok, amikkel a bulvárlapok próbálták beszennyezni ŐT! Istenem, de nehéz is volt kitartani azokban az években, amikor a NÉP FIÁNAK eljövetele távoli reménységnek tűnt csupán! Nem, én azokra a pletykákra gondolok, amiket a kocsmákban, piacokon, sikátorokban is csak suttogva mertek elmondani, olyan hihetetlennek tűntek. Azokra, amelyek tartották bennünk a lelket a VÁRAKOZÁS nehéz éveiben.
Beszélték hogy ŐT nem is anya hozta a világba. A hegyek, édes nénéink vajúdták ŐT, a kibelezett kőbányák édes szenvedésük nyomai. Mondták, hogy nem apa nevelte fel, hanem a vadak dédelgették, megtanítva arra, hogyan kell életben maradni az erdőben. Suttogták, hogy első eljövetelének mélyebb értelme volt, megmutatta, hogy csak a szenvedésen keresztül lehetséges a megváltás. A jólinformáltak azt is tudni vélték, hogy Viktor gazdag, nagyon gazdag. Állították, hogy a hegyek vele együtt temérdek aranyat és kicset is szültek, és az a kincs csak arra vár, hogy Ő felhasználja. Állítólag kész a terv, és a zsidókkal is ezért veszett össze.
Megjövendölték, hogy egy napon majd visszarepül hozzánk. Kezei tele lesznek kincsekkel és arannyal, annyival, hogy nem is fogjuk látni honnan, de az ő kezei közül ez az arany és a kincs majd közénk hullik. Viktor gazdagságot fog hozni mindnyájunknak, és áldást, és egészséget. Vissza fog térni, és megvált bennünket.