Akikre igazán felnézünk, azok nem írtak. Jézus csupán egyetlen szót a homokba, de azt is gyorsan kitörölte. Buddha abszolút semmit. Szókratész minden tanát fiatal barátja, Platón álmodta.
Elolvasva az online világ egyik fő Bibliájának, a Wikipédiának útmutató oldalát, kiderül, ez a kor sem támaszt különb elvárásokat, mint a megelőzőek.
„A legjobb, ha egyáltalán nem írsz cikket: saját magadról […], az utcáról, amelyben laksz (hacsak nem tett szert nemzetközi hírnévre, vagy nincs ott több jeles épület), olyan témáról, melyről már létezik […] cikk, […] olyan dologról, amelyről nem vagy képes több összefüggő, nyelvtanilag helyes, bővített mondatot leírni, speciális részletekről olyan témában, amelyek csak nagyon kevés embert érdekelnek, […] olyan témában, amelyről a rendelkezésre álló tudásanyag nem elérhető, illetve összesen annyi, hogy egy másik témára utal, olyan témában, amely érzelmileg nagyon mélyen megérintett, és személyes véleményedet kívánod róla kifejteni, […] arról a nagyszerű dologról, amit épp ma készítettél/fedeztél fel. Erről a világot inkább a saját blogodon keresztül értesítsd!” (A Wikipédia útmutató oldala)
Szerintem a legjobb tehát nemíró társszerzőnek lenni. Hiszen jól megfontolva és megértve ezt az online útmutatót, kiderül, bármi, amit írnék, erősen sérti a legújabb hitvallás kitételeit. Nem lehet lírikus epilogját írni, sem helytörténetet, egyáltalán nem lehet mellébeszélni, konkrét tudás nélkül belekezdeni, nincs helye a találgatásnak, a fikciónak sem, s különösen veszélyes, ha érzelmeinket akarjuk belejátszani egy szövegbe.
Attól tartok, mindezek ellenére néha belém hasít majd a vágy: írni kellene. Ilyenkor mindig megnézem majd, mit ajánl nekem a Libresse.
