noteszlap
Főúr, füzetnék én is!
Amikor megláttam az anyát a bordó mózeskosárral, rázta, himbálta, majd a váróterem padjára örült s a térdén ringatta, még előítéleteim kéltek. Könnyen, mert az én gyerekeim ringatás nélkül is jó alvó babák voltak. „Hogy lehet ilyen HP” –gondoltam, amikor ki is kapta a babát a kosárból s karjában ringázta. Aztán megjelent egy kislány, akinek minden félelem nélkül a kezébe adta a négyhónapos babát, a kislány úgy tíz év körüli, nagy rutinnal vette melkasára-vállára a babát, aki nem sírt, hanem figyelt.
Elszégyeltem magam: ebben a családban több gyermek is van. És egészen más az ábra, mint amit kigondoltam az első pillantásra. Nemsokára még három gyermek érkezett a nagyfiú és egy kilenc éves forma, majd egy kicsi az épp-hogy talán iskolással és még kettő, nyolc.. és tizenkét év körüli lányok. Majd az apa is, gondolom a járműtől, amivel az állomásra érkeztek. Csomag nélkül, valakit vártak. A gyerekek könyvet, újságot, képes füzeteket vettek elő, aki nem olvasott, a babát fogta. A nagyfiú a fő szülő-helyettes, a kislányok tőle kéretzkedtek át az egykori utasellátó-val szembeni boltba, tőle kaptak egy ezrest, meg utasításokat, még kinek a családból mit vegyenek. Szokatlan volt a két év körüli kicsit látni, ickázott, a sakktábla szerű kőpadlón, hol ennek a testvérének fogta meg a kezét, hol annak. Általában kettő-négy év közötti gyermeket mainapság vagy sírni-nyafogni lát az ember az ilyen helyzetekben vagy vészesen rohangászni-csimpaszkodni, kukában kotorászni vagy autók elé kiugrósat játszani… Egy biztos, hogy valamelyik szüleje sziszegve-suttogva vagy föl-fölcsattanva próbálja „rend”-re utasítani. Az anya az üres mózeskosarat beállította a sarokba, hogy ne legyen útba, néhány gyakorlott utazó most érkezett, hangos megjegyzéseket téve a „kaszroly” gyerekre, ki az a felelőtlen, aki a mai világban ennyit vállal? „Majd felneveli űket az állam!” -jegyezte meg az egyik asszonyság olyan szinpadi-félre-hangnemben, hogy inkább az apa hallja, mint a társnője és a pénztáros.
Az egyik kislánynak egy apró pillangó tetoválás van a bokáján. Halványkék, piros pöttyekkel.
A vonat késett úgy jó tíz percet. Megjöttek a boltjáró kislányok, szétosztották, amit vettek, aki csokit várt, annak azt, két banánt is, az egyiket az anya ette meg.
Az anya haja barna, kis kemény nagyanyókonttyal, az apának rocker-hosszas, mint a nagyfiúnak is. Az egyik kislány haja lófarokban, a másiké hosszú angyalhaj göndören, a kicsié is ilyen göndör, de rövidebb.. és ő talán fiú. A nagyfiú deszkás stílusban, az apa, mintha road lenne egy zenekarban , csupa feketében.
„Ezek biztos jobbikosok!” -jegyezte meg egy kefebajszos idős férfi, mert a kisebb fiú fekete pólóján angyal vagy nagyboldogasszony, én se tudtam jól kivenni, lehet, hogy csak absztrakt színes folt volt. jópár mosással (vagy gyerekkel?) ezelőtt. „Á, inkább valamilyen szektások ezek!”-okoskodott erre a másik kofának látszó asszony.
Az apa átvette a babát, aki a válla fölött tekingetett. Valamit vartyogott a hangosbeszélő, aztán befutott a vonat, még egy gyerek, ezzel kilenc, táborban lehetett, a nagyjából velem egykorú apa, gondolom, még diákkori cseszkó spéci keretes hátizsákjával, nekem is volt hasonlóm. Rövid kefehaja miatt először fiúnak néztem, de aztán kiderült, hogy ő a nagylány - vagy idősebb a fiúnál vagy ikrek?- letette a hátizsákot és sorban fölvette azokat, akiket még elbírt, a nyolc éves is elé állt.. de aztán mégsem vette már föl s ezen nevettek. A nagyfiú fogta a hátizsákot és az anya át, majd a mózeskosárba a babát s halkan, ahogy jöttek, hipp, hopp, már el is tűntek, kiürült a váró, egy bordó kisbuszhoz sorakoztak. A kisbusz sem nem új, sem nem lerobbant. A nagy család nem látszott sem szegénynek, sem gazdagnak, rászorulónak vagy a szülők olyanoknak, akik puszta felelőtlenségből vagy nemtörődömségből vállalták a…
…ha most, visszapörgetvén a képeket belegondolok, mintha nem is lett volna olyan sok az a kilenc gyerek.