Friss topikok

Úgy látom, a kollégákat is elragadta az új mechanizus, az új tanév és az új mittudomén mi, én sem bírtam még mindig utolérni magam magammal - ritkán jön új poszt a tartalmas kör blogjára. Ezúttal viszont, mint ahogy az októberi nap lefele, úgy jövök én meg felfele, ezúttal egy thaiföldi zenei körképpel.

Az első, ami a figyelmes utazó fülét megüti, hogy szinte sehol nem hallani a nyugati popzene hangzó-szemetét, az amerikai 12=1 tuctucat arenbí nyavalygást, ami 10 rádióadóból 11-ben szól a nap 24 órájában, minálunk, errefelé. Semmi seggrázós, szilokonmellű, betoncombú fekete ribi, semmi kockahasú, ékszerboltot a nyakába hordó műgengszter-repper. Mégcsak szembelógóhajú, szplínes tinisztárok se. A thai rádiók szinte kizárólag thai popzenét közvetítenek, amely viszont, ha lehet, még az elébb felsoroltaknál is rettenetesebb. Általában vég nélküli, ragadósan szentimentális nyavajgás, szinte kizárólag szerelmi témakörben, ám nulla, azaz semmi erotikával. Vegyünk például egy duettet: a szerelmes férfi öltönyben, nyakkendőben vall szerelmet (gondolom, virágnyelven) a szíve hölgyének, aki tőle másfél méter távolságban, úgy, hogy van köztük még egy (mű)virágzó bokorzat is, nyakig felgombolt, csiricsáré ruhában alél el. Általában minimális zenei kísérettel történik mindez, melyben gyakran jelennek meg a thai, illetve egyéb délkelet-ázsiai nép (meo, lao, khmer, stb.) autentikus és jellegzetes hangszerei, sokszor azonban csupán egyfajta szintetizátor által lemásolva. (Itt legyezném meg, hogy a valódi, autentikus thai zene a nagyon magas kultúra részét képezik, tehát gyakorlatilag csak reprezentatív jelleggel van jelen. CD-n ritka és drága.) Íme egy példa, az imént leírtak fényében, azonban -úgy tűnik- eredeti hangszerrel:

A másik variáció, ugyanez, csak éppen heavy metál köntösben. Alapvetően vagányul kinéző srácok csöpögtetik szanaszéjjel a bágyadt szerelem mézcseppeit hangjegyekbe öntve, olykor igazán virgás gitárszólóval fűszerezve.

Szóval ez megy, a nap 24 órájában, 10 rádióból 8-ban. A maradék kettőben beszélnek, azt viszont nem tudom miről. Nyilván politikáról, de inkább buddhista tanítók osztják az igét. Lehet, hogy van más rádióműsor is, azok azonban a Tilos Rádió-jellegű fél- vagy teljes illegalitásban leledzhetnek.

Akad azonban jazz is, ez pl. igen vicces:

Thaioknak a jazz amúgy valami ilyesmit jelent:

Nálunk ez a tipikus vendéglátós bazseva. Van azért komolyabb jazz is, itt egy bassgitár-szóló. Ehhez azonban tényleg kocsmába kell menni, ergo, le kell menni a föld alá, ami viszont veszélyes (relatíve olcsó a sör, még olcsóbb a Mekong márkájú rizsviszki):

És íme, a thai Jimi:

Itt érkeztünk el a mai, valódi thai underground kultúrához, ami gyakorlatilag a hetvenes évek első felének amerikai rockzenéjének szolgai másolata, gyakran hangjegyhű koppintása. Nagy sztárok: Eagles, Creedence Clearwater Revival, Neil Young és egyéb más county-rock előadók. Esetleg egy kis blues. Eric Clapton. De főleg a country megy. Ha nem hallottam egy kocsmában esténként ötször a Hotel Californiát, akkor nem is voltam ott. Ennek oka baromi egyszerű: Thaiföld a vietnami háború idején az amerikai hadsereg hátországa volt, itt pihenték ki az amerikai katonák a vietkong okozta szívatásokat. A mai Khao San Road, ahol a turisták (mi is) előszeretettel megszállnak Bangkokban, az amerikai hadsereg kórházának környéke volt. Az ami GI Joe-k pedig -rendes hazafiakként- country-zenét hallgattak. A thaiok pedig ezt levették, azt híve, ez a menő zene. Hagyománytisztelő nép lévén a mai napig ez az underground főcsapása... :D Tele van az ország country-kocsmákkal, igazi, berúgós lengőajtósokkal. Ott ülnek benn halálosan komoly pofával a thai John Wayne-ek, Cary Grantek, sarkantyús veszkócsizmában, négygallonos Stetson-kalapban (természetesen még eredetibb thai kivitelűben), kockás ingben, szakadt farmerekben. A csaposon természetesen seriffcsillag. Vidéken (a countryn) akadnak farmok, ahol bika- és lovasrodeókat tartanak, állítólag komoly fogadásokat kötnek a győztesekre.

Szóval, őrült egy hely. Lehet, persze, hogy vannak normálisabb zenék is Thaiföldön, mi ezeket tapasztaltuk. Legközelebb talán főzni fogunk.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tartalmaskor.blog.hu/api/trackback/id/tr672356710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.10.08. 20:18:10

nagyon jó kis összeállítás:))
kb. olyan, mint amikor nálunk valaki "thai kaját" főz otthon, az lehet ennyire az eredetire hajazó

Cat Walk 2010.10.08. 20:26:14

kissé off, de
szóval végre más is finoman szóba hozza rajtam kívül, mekkora itt a punnyadás az utóbbi időben
süti beállítások módosítása