Friss topikok

Fura dolog ez. Abban a rettenetesen békés országban is elönti az ember agyát néha oktalan, ostoba rasszizmus, ráadásul úgy, hogy csak utólag veszi magát észre.

Bangkokban nem tudom hányadik templomba bóklászunk be, amikor törvénytelen röhögésre leszünk figyelmesek. Egy kb. kétméteres, szőke állat a templom tövébe szarik, haverjai és a többi turista szeme láttára. A haverok hangosan röhögnek, mindegyik kezében egy üveg viszki, inkább üresen, mint tele. Tökrészeg oroszok. Megismerem a nyelvet, hiszen nyolc+két év kötelező orosznyelvtanulás nem múlik el nyomtalanul. Azok a kurva ruszkik. Persze, nem ez volt az első, hogy hangos, általában minimum félrészegen handabandázó, maffiózókülsejű (ez is milyen, amúgy?), szemlátomást kőgazdag ruszkikba ütközöm. Tele van velük Bangkok, Pattaya és még néhány felkapott nyaralóhely, szinte lehetetlen őket kikerülni. Oroszok, hiszen halljuk rajtuk, hogy oroszok. Utálom az oroszokat, tehát rasszista vagyok - holott, csak azokat az esetleg orosz nemzetiségű, de az is lehet, hogy ukrán nagydarab részeg tahókat utálom, akik ostobaságukból kifolyólag, képtelenek normális, civilizált emberként viselkedni. Azokról az oroszokról, ukránokról nem is tudom, hogy oroszok vagy ukránok, mert olyanok, mint minden más turista. Van rajta sapka, fényképezőgép, kishátizsák és/vagy hastasi. Álmélkodnak, néznek, majd leülnek és egy kapucsínó vagy sör mellett térképeket lapozgatnak. De nem szarnak a templom tövébe. Mégis az oroszokat utáltam, en bloc.

Így vagyunk valahogy a zsidókkal is, gondolom. Én nem, de amúgy így vagyunk...

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tartalmaskor.blog.hu/api/trackback/id/tr402358601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.10.09. 21:18:50

értelek, de akkor sem tudok bizonyos dolgokat elfogadni
annak idején, régen, jártam egyébként az oroszoknál
érzékeny, empatikus nép
általában nem szarik a templom tövébe:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.09. 22:01:09

@Budai Hella: Persze, erről beszélek. Tarkovszkij, Tolsztoj, Csajkovszkij, Dosztojevszkij és még jó sok hasonló kvalitású ember született ott, sok száz milliónyi névtelen normális mellett. Mégis, amikor szembejön veled egy (jelen esetben négy) tahó, akkor rögtön azt mondod: bunkó ruszkik. Ez ugyanaz, mint nálunk a zsidózás. Gyanús szerződések? Ki van mögötte? Áhhá, már megint izraeli. A szemét zsidaja, hát nem ki akarja rabolni ezt a megcsonkított drága blablabla. Holott csak arról van szó, hogy vannak ügyeskedő zsidó származású üzletemberek is, az ügyesek és az ügyetlenek mellett. De azt mondjuk, hogy ezek a zsidók...

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.10.09. 22:41:12

@efes: ja, és emiatt az egy gyanús ingatlanügy miatt van az egész zsidózási téma
nem, akárhogy is kenegetjük a trutyit, ma ott tartunk, hogy még diplomás, állítólagosan iskolázott emberek bizonyos köreiben is a "zsidó" pont olyan szitokszó, minthogy kurva, vagy szemét stb( a buzit direkt nem írtam, az egy külön téma, hogy szitokszó)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.09. 23:14:53

@Budai Hella: Liberális. Ez a legszitokabb szitokszó. Ezt mondják - mintha maga a szólás szabadsága nem liberális találmány lenne.

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:24:53

Találkoztam már velük egyiptomi télinyaraláson, meg találkoztam a gazdáikkal is (azok nem járnak büdös helyekre) Voltszerencsém minimum százmilliomos orosz csemeték mellett utazni, oooolyan ifjúságimagazint olvastak , hooogy 8tizeoldalas Hemingway cikk, irodalmimelléklet fesön stb...) Szóval ezek a részeg tahók sofőrök, verőemberek, kidobófiúk testőrök, a nők könyvelőcsajok, stb. Direkt Dovlatovot olvastam (lopják a törölközöt és befizettek a nyugatikatolikus vendégeknek rendezett karácsonyestre is, úgyhogy duplánkarácsonyoztak, mert látam , hogy pravoszlávkarácsonyeset is rendeztek nekik...)Meglátták nálam a Dovlatov kötetet, felismerték a csávót és a bőrdzsekijükhöz kaptak, ahol otthon nem a vodkásüveget tartják... Szikrázott a bárisnyák szeme, majd leköptek a Dovlatov láttán, gondolom, 'zsidó hazaáruló' kateg lehet náluk, ráadásul örmény is, ami kb afféle, mint félig zsidónak-félig írnek lenni amerikában...

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:26:32

Az orosz elit mindig nagyon finom, nagyon elegáns, gyönyörűen beszélnek (nem bugyborékolva fogsorbólszűrten) oroszul, francia és angol természetes. Talán annyi, hogy 15 éves kiscsajok annyi ékszerrel.. de hogy is írta egy magyar bloggerina? Az orosz csajok kétannyi festéket kennek fel úgy, hogy negyedannyinak se látszik.

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:28:25

@efes: A liberális a posztmaóistáknak köszönhetően lett szitokszó. Tetszett volna A Párt posztmaóistáinak nem lepaktálni a maszoppal, máma KÉT (2 db!!) liberális pártunk lehetne. Így be kell érnünk az LMP-vel, ami hannibalul egy icuri-picuri juj.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.10. 10:31:33

@magyar-magyar szótár: Ja, ez tiszta sor. Tőlem szadeszezhetnének, vagy elempézhetnének, tulajdonképpen leszarom. A liberálisozás viszont zavar, mert alapvetően baromság, ráadásul logikailag is önellentmondás.

kündü 2010.11.15. 11:34:34

Az OROSZ az NEM "RASSZ", te barom!

Az oroszok indoeurópaiak. Mint a franciák, britek, germánok.

S ahogy a zsidók NEM!
A zsidó EGYRASSZT képez az általa üldözött arabbal, a palesztinnal meg még közösebb a FAJISÁGUK: KÁNAÁNITÁK....

S a MAGYAROK se!

kündü 2010.11.15. 11:37:06

@efes:

Megkereslek, RÁD HÁGOK, forró olajban kisütlek és átpasszírozlak, MOCSKOS ZSIDAJA!!!

kündü 2010.11.24. 12:01:58

@efes:

Ezt inkább ne próbáld ki.

Tudod, mi az, hogy "HATALOM", hogy "ÁLLAM", hogy "OFFICIALITÁS", hogy "STÁTUSZ", hogy "HIERARCHIA"???

Ezek azok a társadalmi kategóriák, amit pl. a Szociális Kérdések Nagy Ideológiátlan Baromja,

"Szótár" NEM AKAR ELFOGADNI.

Amíg jól rá nem baszik.

Ne izzítsd az agyamat, mert megháglak, törpe-fejű "efes".....

kündü 2010.11.24. 12:04:25

@Budai Hella:

Ja. A barbár állat ruszki az érzelmes meg empatikus.

Akkor a LATIN NÉPEK MILYENEK, te sémita orgazmus???

Pardon, "organizmus"....
süti beállítások módosítása